Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 10. szerda - 138. szám - Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - BÁNKI ERIK, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
3769 ellátórendszer működtetéséhez szükséges forrásokat. Ez az alap, tisztelt hölgyeim és uraim, 3000 milliárd forintból gazdálkodhat. Az alap tartalmazza mindazon forrásokat, amelyek többek között az alapellátás, a járó- és fekvőbeteg-ellátó rendszer, a gyógyszerkiadások és a pénzbeli ellátások fedezetét képezik. A járvány elleni védekezés az egész ország, a nemzet közös ügye. A közös teherviselés keretében az alap bevételét képezi a kiskereskedelmi adó és a gépjárműadó teljes bevétele, amely így biztosítja azt, hogy a járvány elleni védekezésnek 2021-ben se lehessen semmiféle pénzügyi akadálya. (10.00) Ha megnézzük, tisztelt hölgyeim és uraim, a jövő évi költségvetés főbb számait, akkor azt látjuk, hogy a már említett családtámogatásokon, a Gazdaságvédelmi Alapon és az egészségügyi, illetve járványvédelmi alapon kívül valamennyi terület, tehát a társadalom és az ellátórendszer valamennyi területe több támogatást fog kapni. A közszféra béremeléseit szeretném kiemelni, ahol a jövő évben 390 milliárd forinttal több forrást tervez a kormány. Ez azt jelenti, hogy az egészségügyi dolgozók, a szociális dolgozók, a rendvédelmi dolgozók, a védelemben dolgozók, illetve az oktatásban dolgozók is több fizetésre számíthatnak 2021-ben, mint korábban. Ha megnézzük azt, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy az elmúlt tíz évben mennyit nőtt a bérük, akkor azt kell mondanom, nincs olyan ágazat ezek közül, ahol a dolgozók bére 2021-ben ne lenne több, mint a duplája a 2010-es fizetésüknek. Az egészségügyi ágazatban ez még ennél is több, két és félszeresét teszi ki a korábbi béreknek. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A koronavírus-járvány jelentős kihívás elé állítja világszerte az országokat. A globális járvány negatív hatásai hazánkban is felülírják a korábbi gazdasági kilátásokat, így a magyar gazdaságpolitika elsődleges célja az eddig elért eredmények megőrzése, a munkahelyek védelme, új munkahelyek teremtése és a gazdaság újraindítása. Az elmúlt évek következetes gazdaságpolitikájának köszönhetően a koronavírus-járvány egy ellenálló, kiegyensúlyozott szerkezetű gazdaságot ért 2020 márciusában, így Magyarország erős fundamentumokkal és stabil államháztartással száll szembe a kihívásokkal. Az elmúlt években az államháztartás hiánya jóval a referenciaértéken belül, a bruttó hazai össztermék 3 százaléka alatt teljesült, 2009-ben 2 százalékot ért el. Mindeközben az államadósság 2011 óta csökkenő pályán van, az adósságráta tavaly a GDP 66,3 százalékára csökkent. Az államadósság finanszírozását tekintve a külföldiek szerepe és ezzel párhuzamosan a költségvetés devizakitettsége jelentősen csökkent. A magyar gazdaság 2013 óta stabil és kiegyensúlyozott növekedési pályán mozog, az eltelt időszakban több mint 30 százalékkal bővült. 2019-ben a GDP Magyarországon 4,9 százalékkal növekedett, ezzel az Európai Unió 27 tagállama közül Magyarország volt a második legjobban teljesítő ország. Egyedül Írország előzött meg bennünket. A tavalyi évben rekordmértéket, 28,6 százalékot ért el a beruházási ráta. A kapacitásfejlesztéseknek, a költséghatékonyságnak köszönhetően az ipar az alacsonyabb külső kereslet ellenére is 5 százalék fölött bővült. A fogyasztói árak növekedési üteme pedig a Magyar Nemzeti Bank középtávú inflációs céljával összhangban alakult. A 2010-ben célként kitűzött foglalkoztatási eredményekről már az imént beszéltem, azt azonban nem mondtam, hogy 2019-ben 3,3 százalékra csökkent a munkanélküliség mértéke Magyarországon, amellyel megint csak az Európai Unió egyik legsikeresebb országa voltunk. A gazdasági növekedésnek köszönhetően sikerült azt elérnünk, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy 2019-re felzárkóztunk a visegrádi négyek fejlettségi szintjéhez. Sajnos azt kell mondanom, hogy felzárkóztunk, hiszen 2008 és 2010 között egy olyan jelentős lemaradást, olyan hátrányt szenvedett el ezekkel az országokkal szemben Magyarország a magyar gazdaság akkori rossz teljesítménye miatt, hogy kilenc év kellett ahhoz, hogy újra visszakerüljünk az ő szintjükre. Sikerült ledolgoznunk ezt a hátrányt, és miután egy jó erőben lévő gazdasággal vágunk neki ennek a válságnak, a válság okozta kihívásoknak, jó esélyünk van arra, hogy az összes többi országhoz képest a lehető legjobban jöjjünk ki ebből. Már most az idei számok is azt mutatják, hogy Lengyelországgal együtt a visegrádi négyek közül a legjobb állapotban lévő gazdaság tud kitörni ebből a válságból. Összességében, tisztelt Ház, azt kell mondanom, hogy a 2021. évi költségvetés, ahogy mondtam, mind szerkezetében, mind részleteiben, mind céljaiban tökéletesen megfelel a Fidesz-frakció