Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. február 25. kedd - 108. szám - Közérdekű cél megvalósítását szolgáló beruházásokkal összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): - ELNÖK: - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK:
374 Ha ezek ennyire fontos beruházások, amelyek olcsóbbá teszik az adott fontos célt, akkor miért nem taxatív? Miért nem a törvény által meghatározva érvényes? Ha a kormány egyedileg dönti el, hogy alkalmazza-e vagy nem, nekem ez a problémám. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK: Kétperces felszólalásra Potocskáné Kőrösi Anita képviselő asszony következik, Jobbik. POTOCSKÁNÉ KŐRÖSI ANITA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Három dolgot szeretnék még a vezérszónoki felszólalásommal kapcsolatosan kiegészíteni. Lassan három órája folyik ez a vita, és nem hangzott még el, hogy itt Budapestről beszélünk, de természetesen ez az egész ország területére vonatkozik. Ha tehát bárhol az országban lesz egy ilyen, a kormány által a jogszabály taxatív felsorolása szerint azokra a célokra - habár igaz az, hogy szerintem más célok nincsenek, mert gyakorlatilag mindenféle szolgáltatás és mindenféle olyan cél fel van sorolva, tehát gyakorlatilag bármit minősíthetnek közérdekű célú beruházásnak, akár a Balaton térségében is, amit tudunk, hogy önöknek egy olyan hadi területük, ahol minél jobban szeretnék bevetni a bástyáikat; tehát szögezzük le, hogy ez nemcsak Budapestet, hanem akár egy Balaton-parti önkormányzatot is negatívan érinthet. Ugyan Orbán államtitkár úr az előbb visszamondta azokat a mondatokat, melyek alapján mi mégis úgy értékeljük, hogy egy beismerő freudi elszólás volt az iparűzési adó megnyirbálása, hiszen azt mondta, hogy a jogszabálytervezet készül, és a parlament elé fog kerülni. Ezt majd a jegyzőkönyvből ki fogjuk venni. Utólagosan magyarázta, hogy ez nem erről szól. Én ezt úgy veszem, hogy gyakorlatilag államtitkár úr beismerte, hogy ez folyamatban van. És egy apróság így a végére. Mi többször említettük a Duna Aszfalt nevét. Önök ezt nem cáfolták, ezzel beismerik, hogy valóban ez a jogszabály a Duna Aszfalt Kft.-nek is kedvezni fog. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK: Kovács Zoltán képviselő úr, Fidesz! DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Csak az iparűzési adóra szeretnék reagálni. Mindenki azt mondta az ellenzéki képviselők közül - csak hogy tisztázzuk egyáltalán, hogy mit jelent a feltöltési kérdés -, hogy elvesznek az önkormányzatoktól. Nem vesznek el. Ha az igaz, ami a sajtóban megjelent - és ugye, államtitkár úr mondta, hogy nem tudjuk, hogy mi következik -, de ha azt vesszük alapul, amiről önök beszéltek, az maximum egy féléves likviditási problémát jelenthet. Egy fillért nem vesznek el. December helyett májusban kapják… (Potocskáné Kőrösi Anita: Senki nem mondta!) Dehogynem! Hiába állítja a képviselő asszony, azt mondták, hogy elveszik az önkormányzatoktól, elvesznek az önkormányzatoktól. (Kocsis-Cake Olivio bólint.) Kocsis-Cake Olivio képviselőtársam bólogat is, hogy ez valóban így hangzott el. Ez éven belül, 2020-21 között okozhat problémát, de utána beáll a rendszer, onnantól mindenki tudja, hogy májusban van a feltöltés, és nem decemberben. Egyébként amikor ez megszületett, akkor azért született meg ilyen formában a feltöltés, mert az önkormányzatok jelentős mértékben eladósodtak, és éven belüli hitelt vettek fel, nem azonos módon érkeztek a bevételek: márciusban, illetve szeptemberben érkeztek az adóbevételek, viszont a számlák sok esetben október-november-decemberben jöttek. Ezért a feltöltésből ezeket tudták az utolsó pillanatban kifizetni. De az a helyzet, hogy azóta megváltozott a helyzet. Jó néhány feladatot az állam átvállalt az önkormányzatoktól. A feladatfinanszírozás részben függ egyébként azoktól, akik a feladatot végzik, és ennek következtében nem beszélve arról, hogy 1262 milliárdot az önkormányzatoknak odaadott az állam, pontosabban átvállalt tőlük, ehhez képest új helyzet van. Ekként kell értékelni egyébként azt, ami még nincs. ELNÖK: