Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 8. hétfő - 136. szám - Dr. Lukács László György (Jobbik) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „Mit gondol erről, Miniszter Úr?” címmel
3529 iskolában fegyelmezett legyen, ott a tanárra hallgasson, és úgy viselkedjen, hogy azzal a többi diákot se zavarja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK: Köszönöm államtitkár úr válaszát. Viszonválaszra megadom a szót képviselő úrnak. Parancsoljon, képviselő úr! HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): (Hangosítás nélkül.) Köszönöm a szót. (A mikrofonját keresi.) Elnézést! ELNÖK: Csak nyugodtan, képviselő úr! (Horváth László feltűzi mikrofonját.) Beszámítjuk az időt. HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): Elnézést kérek! Köszönöm a szót. Köszönöm a választ. Egyetértünk, azt gondolom, hogy van egy legalapvetőbb iskolai követelmény, amely úgy hangzik, hogy iskolában - meg máshol is - tanárt megfenyegetni, megalázni, megfélemlíteni vagy bántalmazni szigorúan tilos. Ezt a követelményt minden diáknak és minden családnak be kell tartania, származásra és szociális helyzetre való tekintet nélkül. És van egy másik fontos üzenet, az pedig úgy szól, hogy nem lehet sikeres modell az, amelyik azt üzeni, hogy kifizetődő az iskolakerülés és kifizetődő az erőszakosság. Ezt nem engedhetjük meg. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Viszonválasz illeti meg államtitkár urat. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt években számtalan törvénymódosítást fogadtunk el, amely pontosan segítséget jelent azoknak, akik nehezebb körülmények közül érkeznek. Azért fogadtuk el a hároméves kortól kötelező óvodáztatást, hogy aki nehezebb családi körülmények közül jön, az óvoda három éve alatt tudjon hat-hét éves korára arra a szintre kerülni, amivel el tudja kezdeni az iskolát, amivel iskolaéretté válik. Erre ne csak egy év legyen kötelezően, hanem három év, hogy nekik tudjunk segíteni. Tanodákkal, más programokkal pont azoknak a családoknak kívántunk segíteni, digitális eszközök rendelkezésre bocsátásával ezeknek a családoknak kívántunk segíteni, akiknek többlet kell ahhoz, hogy a diák a rendes menetben tudjon haladni az iskolában. De egy minimális együttműködési kötelezettsége mindenkinek van az iskolában, amelynek a legalsóbb szintje az, hogy ne zavarja a többieket és ne bántalmazza tettleg a tanárát, de ezenkívül nyilván még magasabb szint is van, hogy képességei szerint próbáljon tanulni. Azok a szervezetek pedig, amelyek abból próbálnak pénzt szerezni akár önmaguknak - itt a Soros-szervezetekre gondolok -, akár egyes perre biztatott családoknak, hogy olyan diákok esetében is pereskedjenek, akik iskolába sem jártak, de különböző eljárásokat indítva mégis pénzt tudnak keresni, az pedig az emberek többségét jogosan háborítja föl. Éppen ezért ennek az üzletágnak is véget kell vetni Magyarországon. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) Dr. Lukács László György (Jobbik) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „Mit gondol erről, Miniszter Úr?” címmel