Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 4. csütörtök - 135 / 2. szám - Egyes törvényeknek a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - UNGÁR PÉTER, az LMP képviselőcsoportja részéről:
3393 kormány adatai szerint a munkabérek átlag 55 százalékkal emelkedtek, ez egy szép szám, a nyugdíjak nominális értéke viszont mindösszesen 12,05 százalékkal; mindez úgy természetesen, hogy a vásárlóérték folyamatosan csökkent. Ha megmarad az Orbán-kurzus által eltörölt vegyes indexálási mód, tehát ha megmarad, a nyugdíjnövekedés 33,5 százalékos kellett volna hogy legyen. 33,5 százaléknak! Ez 21,5 százalékkal magasabb a jelenleg ismert 12,05 százaléknál, azaz a vegyes indexálás mellett az átlagnyugdíj mértéke 2019-ben a 130 ezer forintos átlag helyett legalább 155 ezer forint körüli összeg kellene hogy legyen havonta. Ez éves szinten a mostani átlaghoz viszonyítva 300 ezer forintos különbséget jelent, kormánypárti képviselők. Ez a vegyes indexálás és a jelen helyzet közötti valós különbség. De menjünk tovább! Ha komolyan vesszük a Fidesz ígéretét, és miért ne vennénk, hiszen önök mindig igazat mondanak, a nemzet legjobb államelnök helyesírója, Schmitt Pál képével 2010-ben beígért 13. és 14. havi nyugdíj kétszer 155 ezer forintos, összesen 310 ezer forintos összegét is, akkor egy átlagnyugdíjasnál ez évi 600 ezer forint pluszpénzt jelenthetne, de nem jelent, mert a kormány, a kormánypártok, Schmitt Pál és Orbán Viktor Mihály becsapták a nyugdíjasokat. Ha valaki elvett a nyugdíjasoktól, akkor azok önök voltak. Most, amikor magyar emberek százezrei veszítik és veszítették el az elmúlt két hónapban a munkájukat, amikor ezek az emberek nemhogy a nyugdíjas szüleiken, de önmagukon sem tudnak segíteni, amikor minden fillérre szükségük lenne, az egyre magasabb infláció és a munkanélküliség rémének elkerülése miatt a magyar nyugdíjasok valós segítség helyett ismét csak üres ígéreteket kapnak önöktől: a 13. havi nyugdíj helyett majd hónapok múltán, talán 2021 januárjában egy 53. heti nyugdíjat. Engedjék meg, hogy a felszólalásom végén, bár tudom, ennek nem fognak örülni, mégiscsak idézzek én is, hiszen önök is megtették, a Demokratikus Koalíció programjából, mégpedig a „Kétpillérű nyugdíjrendszert, megbecsülést a nyugdíjasoknak” című fejezetéből: „A többletbevételek jelentős részét, évi mintegy 150-180 milliárd forintot nyugdíjprogramunk végrehajtására, az alapnyugdíj és a nyugdíj extra bevezetésére fordítjuk. Az öregséginyugdíj-rendszer biztonságos működése és hosszú távú finanszírozhatósága alapvető társadalmi érdek.” El kell hogy mondjam önöknek, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy ezt a programot, amelyből most idéztem, az Orbán-kormány bukása után, de legkésőbb 2022-ben meg fogjuk valósítani. És igen, beszéltek önök arról, hogy az ellenzék módosító indítványokat nyújtott be. A Demokratikus Koalíció ezt megtette, és eljön az igazság pillanata, amikor önöknek a nyugdíjasok elé kell állni, és el kell nekik mondani, hogy valóban segíteni akarnak-e rajtuk vagy nem. A mi módosító javaslatunknak a lényege az, egy nagyon rövid módosításról van szó, hogy nem négy év alatt, nem heti bontásban, hanem 2021 januárjában a teljes havi nyugdíjat oda kell adni a nyugdíjasainknak, azoknak az embereknek, akik ezt az országot felépítették, ezt az országot, amelyet most maguk tégláról téglára hordanak haza. Kérem, hogy támogassák ezt a módosító javaslatunkat. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki sorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az LMP képviselőcsoportjának vezérszónoka Ungár Péter képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr! Öné a szó. UNGÁR PÉTER, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Értelemszerűen ebben a törvényjavaslatban van egy jelentős pozitívum. Ez a jelentős pozitívum az, hogy 77 milliárdot közpénzből el fogunk költeni arra, hogy a nyugdíjasok ezt megkapják, ez egy jó dolog, és körülbelül itt véget ért, amit abban pozitívnak tartunk, ugyanakkor mivel ez ennek a törvénynek a költségvetési alapja, ez önmagában egy jó dolog. Mielőtt rátérnék arra a konkrétumra, amit itt már sokan elmondtak előttem, egy dolgot visszaidéznék. Igaz az, hogy a 13. havi nyugdíj egy ilyen politikaimondás-verseny volt az elmúlt időszakban. Az első kampány, amit életkoromtól fogva végigkövettem, a 2006-os kampány volt,