Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 4. csütörtök - 135 / 2. szám - Egyes törvényeknek a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
3389 Itt már néhány alkalommal, bár ilyen törvénytervezet nem volt az Országgyűlés előtt, de felhívtam a figyelmet arra, hogy az ezzel az átlaggal való, nem is mondom, hogy manipulálás, hanem az erre való hivatkozás elharapózott az elmúlt években. De miért is? Azért, mert a 2012-es átalakítás kapcsán, a nyugdíjtörvény átalakítása kapcsán én az egyik fő bűnnek tartottam az intézkedések között a járulékplafon eltörlését. A járulékplafon eltörlése lehetővé tette azt, hogy ma már milliós, sőt több millió forintos nyugdíjak is vannak Magyarországon. Tudom, mindig erre hivatkoznak: olyan kevesen vannak, hogy ezt észre se lehet venni az utcán. (Dr. Varga-Damm Andrea: Nem így van.) De nem így van, hanem úgy van - és itt vannak néhányan az Országgyűlésben, akik jó barátságban vannak a számokkal, azoknak mondom -, hogy a járulékplafon eltörlése kapcsán a magas nyugdíjak megszaporodtak, ez a matematikai közepet húzza fölfelé, miközben ha azt vizsgálnánk meg, hogy nem az átlagot vesszük figyelembe, hanem például a mediánnyugdíjat, és ha azt vizsgálnánk, hogy közel 2 millió 40 ezer öregségi nyugdíjas van - mert ezzel így egyszerűbb számolni -, a 2 millió öregségi nyugdíjast sorba állítjuk, és a közepét megnézzük, tehát nem az átlagot, hanem a sorba állítás következtében a közepet, tehát annyian vannak alatta, mint amennyien fölötte, ez a mediánérték, ott lényegesen kisebb számot kapunk. A múlt évi statisztikai adatok szerint, ahol durván százharmincnégyezer-néhányszáz forint volt az öregségi átlagnyugdíj, kedves barátaim, ott 107 ezer volt a mediánnyugdíj. Innentől kezdve azt gondolom, hogy helyén van az az érvelés, amelyet én az előbb elmondtam a tisztelt Háznak, hogy mindenki egy összegben kapja meg; ha már szeretik ezt az átlagot, akkor legyen az átlagnyugdíj mindenkinek egy összegben kifizetve, mert az a nyugdíjasok közel kétharmadának jobb (Dr. VargaDamm Andrea: Nagyobb segítség.) és nagyobb segítség. A másik javaslatunk az volt, hogy lehetőség szerint most. Ehhez módosító indítványt is be fogunk nyújtani - lehet, hogy már meg is érkezett a parlamenti adminisztrációhoz -, hogy lehetőség szerint az első hetit ez év július 1-jével lehessen folyósítani. Azt hiszem, hogy ennek semmiféle informatikai akadálya nincs. Nem térek ki a többi módosító indítványunkra, de néhány dolgot azért meg kell jegyeznem. Említettem az előbb önöknek, hogy ha megnézzük, mit jelent a beterjesztett törvényjavaslat, és mit jelent arányaiban az a javaslat, amelyet én tettem, akkor vegyünk alapul egy 50 ezer forintos nyugdíjjal rendelkezőt, vegyünk egy 140 ezer forintos nyugdíjjal rendelkezőt - ha úgy tetszik, átlagnyugdíjjal rendelkezőt -, és vegyünk egy 2 millió forint havi nyugdíjjal rendelkezőt alapul. Megjegyzem, Magyarországon van olyan ember, akinek több mint 2 millió forint a havi nyugdíja. Kérem szépen, kapásból az, akinek 50 ezer forint a nyugdíja, az első hetivel, 53. hetivel 12 500 forintot fog kapni; akinek 140 ezer forintos átlagnyugdíja van, az 35 ezer forintot fog kapni, az előbb én ezt javasoltam, hogy mindenki egységesen ennyit kapjon; és egy 2 millió forintos nyugdíjjal rendelkező 500 ezer forintot fog kapni. Értik, ugye, ezt az aránytorzulást? Akinek 50 ezer forint a nyugdíja és akinek 2 millió forint a nyugdíja, aközött 40-szeres a különbség! És nem azt preferálja az előterjesztés, aki nehezebb sorban él, aki bajban van vagy nagyobb bajban van, hanem annak ad többet, lényegesen többet, akinek egyébként is van mit a tejbe aprítania. De ha a 140 ezer forintos átlagnyugdíjat hasonlítjuk össze a 2 millió forintos nyugdíjjal, akkor is közel 15-szörös a különbség. És ezért mondtam, hogy az én értékrendembe ez nem fér bele, mert én egyenlőségpárti vagyok, én szolidaritáspárti vagyok! Nagyon nehéz megállni, amit Nacsa képviselő úr mondott, de azért tegyünk valamit tisztába, ha már rendelkezésemre áll még néhány perc. Annak idején én magam is az egyik kezdeményezője voltam a 13. havi nyugdíj bevezetésének. Akkor nem álltak pénzhegyek, mint most. (Nacsa Lőrinc nevetve: Mint most!) Nem voltak… Nem az önök érdeme, csak megjegyzem önöknek, hogy annak idején, az első hétéves ciklusban tudomásom szerint 2600 milliárd forintnak megfelelő európai uniós forrás érkezett Magyarországra, a következő hétévesben, ami már az önök kormányzására esett, 16 000 milliárd. A kettő között azért lényeges különbség van. Azért ne felejtsék el, hogy ’12 után önök elvették 3 millió fiatal ember 3000 milliárd forint megtakarított pénzét! (Dr. Selmeczi Gabriella közbeszól.) Ez rendelkezésükre áll, a magánnyugdíjpénztári megtakarításokból.