Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 3. szerda - 134. szám - A veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslat, valamint a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről szóló törvényjavaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (független):
3266 mi van azokkal az emberekkel, akik elvesztették a munkájukat, és a saját magánlakásukat, amit bérelnek, azt mondták fel? Azok az emberek nem fontosak? Ha végignézik ezt a szabályrendszert, már megint az emberek közötti megkülönböztetés a legnagyobb tulajdonsága. (21.10) Az tűnik ki leginkább, megint úgy van, hogy az egyiknek jár valami, a másiknak nem jár valami. Az elmúlt tíz év mindig a társadalmi csoportok egymással való szembeállításáról szólt, és ez most is így van. És már bocsássanak meg, de én azért inkább szeretném védeni azokat a kisembereket, akiknek sem az anyagi erőforrásai, sem a kapcsolatrendszere nem ad lehetőséget arra, hogy egy ilyen helyzetben saját magukat menedzseljék, és ezt könnyen túléljék. Ilyenkor őrájuk kell a legnagyobb fókuszt vinni, adni, sugározni, mert ők ma azok, akik a leginkább rászorulnak a kormány segítségére. Az erős vállalatoknak rengeteg lehetősége van arra, hogy a pénzükből, a kapcsolatrendszerükből, a meglévő erőforrásaikból magukat menedzseljék. Csak egy példát szeretnék mondani. Ugye, mi történt? Bezártak az autógyárak. Természetesen nagy volt a pánik, úristen, a GDP-nk nagy részét ők szolgáltatják, a gazdasági erejük, a munkavállalóik tömege és a többi. És mit csinált az Audi-gyár? - merthogy azt végignéztem személyesen. Nem mondta, hogy ő mikor nyit ki, azt mondta, hogy bezár. Odahívták a világ legjobb járványügyi szakembereit, és adtak nekik két hetet arra, hogy minden egyes munkahelyet járványügyi szempontból biztonságossá alakítsanak. Három nap alatt megtervezték, tíz nap alatt kivitelezték, és a tizenötödik napon a gyár elkezdett dolgozni. Minden egyes munkahely járványügyi szempontból biztonságos lett, és egy darab munkavállaló az Audiban nem lett koronavírusos. Mit bizonyított ezzel? Azt, hogy egy erős szervezeti rendszernek minden adottsága megvan ahhoz, hogy egy ilyen veszélyhelyzetben is tudjon termelni. De egy kis étterem vagy egy kis büfé, akinek be kellett zárni, mert nem mehettek be az emberek, mit tesz? Az nem tud az erőforrásaiból ilyen elképesztően magas szintű és drága megoldásokat a maga veszélyhelyzet-elhárítására alkalmazni, hogy a vállalkozását tudja folytatni. És mi történt? Megcsinálta az Audi, és szépen hétről hétre nyílt a többi autógyár is; semmi mást nem tettek, csak a technológiát átvették. Tehát ez is igazolja, hogy az erőseket nekünk nem kell ilyen erővel támogatni. Aztán a honvédelem kérdése; hát, ne tessenek már haragudni, a katasztrófavédelmi törvényben pontosan le van írva, hogy a hadsereget ilyenkor miként lehet használni! Tökéletesen le van írva, hogy segítő szerepe van, tökéletesen le van írva, hogy a katasztrófavédelemért felelős szerv vezetője miként veszi igénybe a honvédség segítségét, mire veheti igénybe, milyen módon kell ezt megtenni, és hogyan kell neki közreműködni. Még az is benne van, hogy a forrást, a finanszírozást honnan kell előteremteni. Benne van egyébként, csak úgy jelzem, és ezért csodálkozom, hogy például ma itt azért volt egy költségvetést módosító törvényjavaslat is, és azt úgy elfelejtette Banai államtitkár úr előadni, hogy egyébként a katasztrófavédelmi törvényben még az is benne van, hogy a költségvetéssel mit kell csinálni, tehát hogy biztosítjuk a forrást, ha nem volt elegendő, amit terveztek, hogy kell pótolni. Nem kell az égadta világon semmilyen törvényt módosítani, nem kell a költségvetési törvényt se módosítani - erről úgy elfelejtett beszélni, amikor ma itt volt. Úgyhogy én csak azt szeretném nagy tisztelettel mondani, hogy miután Magyarország gazdag joganyaga tökéletesen megadta minden-minden kérdésre a humánjárványban a választ, és hogy kinek mi a dolga, teljesen felesleges volt az iszonyatos, nagymértékű, mindenféle, abszolút mértékben rendeleti kormányzással, illetőleg magával a kormányzat tevékenységével végrehajtani mindazokat a védekezéseket, amelyek ehhez kellettek. Én elhiszem, hogy gyakorlatlan egy kormány ebben, a világ összes kormánya gyakorlatlan volt ebben, talán a cunamit szenvedettek kormánya nem, mert náluk már volt, ha nem is ilyen típusú, de olyan katasztrófa, ami sok embert érintett, de attól még mindenkinek módja van arra, hogy egy napra leüljön, és átnézze, mi a feladata. Ott van az az irdatlan mennyiségű szakember a kormányzatban, akik 24 órában állnak rendelkezésre, ha valaki egy kérdésre nem tudja a választ, akkor meg tudják tőlük szerezni. Nem kellett volna ezt a politikai pamfletet idehozni, terhelni az embereket a járvány mellett még ezzel a törvényalkotási cirkusszal és egy törvényalkotási szomorújátékkal, mert azt gondolom, ez