Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 20. szerda - 131. szám - Az ülésnap megnyitása - A különleges gazdasági övezetről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2844 kritikáikat - legyen szó pozitívról vagy negatívról -, amelyek az önkormányzatiságot előreviszik, azokat nem építették be, és nem köszönnek vissza ezen törvényjavaslatban. Azt gondolom, hogy közösen azon kellene dolgoznunk, hogy olyan törvény szülessen, ami az önkormányzatiságot erősíti, csak sajnos azt látjuk, és én azt szoktam mondani, hogy egyébként alapvetően a jogalkotóról, illetve a törvényjavaslat benyújtójáról nem gondolok rosszat, ugyanakkor az viszont ebből a törvényjavaslatból is visszaköszön, hogy semmiféle gyakorlati tapasztalattal nem rendelkezik. Megkérdezném egyébként azt az államtitkár úrtól, hogy jelen törvényjavaslat kidolgozása kapcsán hány olyan vezető vett részt, aki gyakorlati oldalról is látta az önkormányzatokat, az önkormányzatok működését, volt önkormányzati vezető, tudja, mi az, hogy önkormányzatiság, és nem olyan döntéseket készít elő, amelyek egyébként magát a szubszidiaritás elvét sértik, hogy a döntések legközelebb születhessenek meg a lakosokhoz, hiszen ez nemcsak az önkormányzatok, hanem egyébként minden embernek az érdeke. (Nacsa Lőrinc közbeszól.) Azt mondta az államtitkár úr, hogy számos nagyberuházást jelentettek be az elmúlt években. Én azt gondolom, pártoktól függetlenül egyébként ennek örülünk, ugyanakkor azt is megemlítette, hogy a tíz legvonzóbb befektetési célú ország egyikévé vált Magyarország, ami egyébként szintén egy nagyon pozitív dolog, csak ha egy kicsit mögé nézünk, akkor a miniszterelnök úr bejelentése értelmében, amit egy arab országban tett, hogy egyébként jöjjenek hozzánk, mert nálunk olcsó a munkaerő, a magyar munkaerő szisztematikus alacsonyan való tartásával tudják mindezt elérni, azért ez már kicsit árnyalja a képet. Azt is említette az államtitkár úr, hogy nem kötelező ezen gazdasági övezetté nyilvánítás, nem automatizmusként fog ez működni. Szeretném kérdezni, hogy akkor hogyan fog működni, ezt ki fogja meghatározni. (Nacsa Lőrinc közbeszól.) Nacsa képviselő úr, nyomjon gombot szerintem, és akkor el tudja mondani a véleményét. Szeretném arra kérni a tisztelt államtitkár urat és a tisztelt képviselőtársaimat, hogy a döntésük meghozatalánál egy cél lebegjen mindenki szeme előtt: az önkormányzatiság; az önkormányzatiságon túl pedig azok az emberek, akik egyébként az önkormányzatokkal tartják legszorosabban a kapcsolatot, és helyben szinte a mindennapi tevékenység, a mindennapi élet az önkormányzatok hathatós segítségével tud folyni. Az ő segítésük létfontosságú, azt maximálisan támogatjuk, az ellehetetlenítésüket viszont abszolút nem. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja másik vezérszónokának. Parancsoljon! Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Eddig volt a jóindulatú verzió egy kiválóan képzett és hozzáértő, a terület minden szféráját bejáró barátomtól, képviselőtársamtól. Én szeretném lefordítani az idézett jogszabályokat és változtatásait: önök lopni készülnek, magyarul ez így szól. Megpróbálják meglopni a magyar demokráciát, a magyar választók akaratát. (A kormánypárti padsorok felé:) Ne röhögjön, képviselőtársam, marhára nem vicces! És el szeretném mondani azt is, hogy igen, forintokat is kívánnak átcsatornázni, átkanalizálni olyan medrekbe, ahol az önök emberei dönthetnek ezek sorsáról. És higgyék el, képviselőtársaim, nem a megyei vezetések által 3 százaléknyi, adminisztratív költségként leírható összeg miatt aggódom, mert sokkal nagyobb, milliárdos tehertételre számíthatnak azok, akik eddig szabadon költhették el, hozzáteszem, a helyi önkormányzatoknak járó forrásokat. (9.30) Amikor a demokrácia meglopásáról beszélek, arra gondolok, hogy bizony ellenzéki városvezetéseket hoznak ezzel nehéz helyzetbe, és kiválasztották az egyetlen lehetséges és vegytiszta fideszes többségű közületet - ugye, a megyei vezetésekről beszélünk -, érdekes módon ehhez csatornáznak döntési jogosultságokat.