Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 19. kedd - 130. szám - Egyes törvényeknek az örökbefogadások elősegítésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - BENCSIK JÁNOS (független):
2784 tudomásom van, egyértelműen helyesnek és jónak tartotta a minisztérium által kidolgozott tanfolyamot. Ezért is állnak értetlenséggel az előtt, hogy ennek az opcionálissá tételét miért vették be. Nagyon sok szülő van, akik eleinte vonakodva vettek részt az első tanfolyamokon. Ha választaniuk kellett volna, akkor valószínűleg el sem mentek volna, de utólag szinte kivétel nélkül azt mondták, hogy visszatekintve jó és helyes volt, és hálásak voltak, hogy részt vehettek ezeken a tanfolyamokon. Ez a petíció tulajdonképpen egyfajta kiállás, szolidaritás a mostani tanfolyamok értelme és haszna mellett. Nagyon kérem önöket, hogy fontolják ezt meg. Belekapaszkodnék Selmeczi Gabriella képviselőtársam szavaiba, aki belengette, hogy a KDNP-vel közösen valamiféle módosítást terveznek. Nagyon remélem, hogy ez a módosítás ezt fogja érinteni. Ha a vita során később erre utalnának, akkor azt megköszönném. Ha nem így tesznek, és nem hagyják meg a tanfolyamok kötelező jellegét, annak az lesz a következménye, hogy pont azok nem fognak jelentkezni ezekre, akiknek a leginkább szükségük lenne rá, a két hétvégés tanfolyam díja ugyanis mintegy 60 ezer forint. Sokkal több értelme lenne annak, hogy ezt a költséget legalább részben, vagy ha lehet, akkor teljesen átvállalja az állam, mint hogy azt mondja, hogy aki akar, az részt vesz rajta, aki pedig nem akar, az nem. A felkészítő tanfolyamokon ugyanis - s itt megint utalnék korábban szólt képviselőtársaimra - nemcsak információkat kapnak a jelentkezők, hanem érzékenyítést is, és ezeknek az érzékenyítéseknek nagyon nagy szerepük van a problémás hátterű gyermekek esetében, és azt gondolom, hogy ez megspórolhatatlan. Azt javaslom a kormánynak, hogy ha már mindenképpen ragaszkodnak ahhoz, hogy választani lehessen a tanfolyam elvégzése és nem elvégzése között, akkor ezt legalább kössük valamilyen feltételhez, kössük akár a minisztérium, akár a területi gyermekvédelmi szakszolgálat által adható egyéni felmentéshez. Ha nem így tesznek, akkor ennek beláthatatlan következményei lesznek, és félő, hogy meg fog nőni az örökbefogadások felbontásának a száma. Szeretnék idézni a tiltakozók Kásler Miklós miniszter úrhoz írt petíciójának a szövegéből. „Ha nem lesz kötelező a felkészítő tanfolyam, várhatóan sokan inkább nem élnek majd a személyenként 60 ezer forintos részvételi díj mellett az elvégzéssel, ez viszont tömeges kudarcos örökbefogadásoknak ágyazhat meg, és tragédiákhoz vezethet, amikor nem kellően felkészülten, illúziókkal teli, téves elvárásokkal vállalnak gyermeket a jelentkezők, vagy titkokkal övezve és hazugságokban nevelik. Ez senkinek nem érdeke, a gyereknek különösen nem.” Tisztelt Képviselőtársaim! Tavaly 1050 gyermeket fogadtak örökbe, és a várakozási idő sok esetben akár több évig is tarthat. Nem ezen a két hétvégén és nem ezen a tanfolyamon fog múlni, hogy érdemben gyorsabb legyen az örökbefogadások menete. Hohn Krisztina képviselőtársam tökéletesen elsorolta már, de engedjék meg, hogy én is feltegyem a kérdést önöknek: hogyan várják el, hogy az örökbe fogadó szülők kezelni tudják azt a helyzetet, amikor olyan gyermekek állnak majd eléjük, olyan gyermekeknek kell majd felvilágosítást adniuk, akik már az anyaméhben is iszonyatos megrázkódtatást éltek át? Olyan gyermekeknek, akik megjártak több nevelőotthont vagy adott esetben több nevelőszülőnél is megfordultak, olyan gyermekeknek, akiket az édesanyjuk soha nem szoptatott, olyan gyermekeknek, akik egész életükben egyetlenegy ölelést sem kaptak, akiknek egész életükben nem jutott más osztályul, csak a kirekesztettség, a mellőzöttség és a nélkülözés. Hogyan fognak ezek a szülők kellő felkészítés híján helytállni ezekben az egyébként is embert próbáló helyzetekben? Ki és hogyan fogja elmesélni ezeknek a gyerekeknek, hogy miért nem a vér szerinti szüleik nevelik őket, hogy azok az emberek, akiket édesanyjuknak és édesapjuknak neveznek, nem a biológiai szüleik? Ki és hogyan fogja felvértezni ezeket a gyermekeket az ellen az értetlenkedő vagy rosszabb esetben gúnyos megjegyzések és kérdések ellen, amelyeket majd az osztálytársaiktól és a csoporttársaiktól fognak kapni? És mi lesz vajon a jó válasz arra a kérdésre, amikor egyszer csak előáll majd a gyermek egy átlagos csütörtök délután, és megkérdezi a szüleit, hogy mikor találkozhat végre a valódi szüleivel? (20.30)
