Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 19. kedd - 130. szám - Egyes törvényeknek az örökbefogadások elősegítésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. SELMECZI GABRIELLA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
2770 kötelezettség alól. Az igénybevételről a munkavállalónak legalább 5 munkanappal korábban kell majd tájékoztatnia a munkáltatót. (19.20) Másodszor: a módosítás több lehetőséget biztosít az idősebb örökbe fogadni szándékozóknak abban az esetben, ha az örökbe fogadható gyermek betöltötte a harmadik életévet. Az általános szabály szerint eddig ugyanis a maximális életkorkülönbség a gyermek és az örökbe fogadók között 45 év volt, ezzel a módosítással pedig a harmadik életévet betöltött gyermek esetében a 45 év 50 évre nő. Tehát ez nem általános szabály, kizárólag a három életévet betöltött, azaz idősebb gyermekek esetében áll fenn. Harmadszor: döntési könnyítést jelenthet, hogy az alkalmassági eljárás során jelenleg kötelezően elvégzendő örökbefogadói tanfolyam az örökbe fogadni szándékozó döntése alapján önkéntesen igénybe vehetővé válik. Negyedszer: az örökbe fogadni szándékozók részéről történő nem valós adatszolgáltatás következményei szigorodnak. Ez azt jelenti, hogy ha az örökbe fogadni szándékozó nem valós adatot szolgáltat, akkor az az alkalmasságának elutasításához vagy az alkalmasságának felülvizsgálatához vezethet. Végül az örökbefogadást követő könnyítések. Először is a működési engedéllyel rendelkező, az örökbefogadás utánkövetését végző közhasznú szervezetek számára feladataik ellátásához az emberi erőforrások minisztere egyedi támogatást nyújt. Ez innentől kezdve a módosított gyermekvédelmi törvény része, az rögzíti, ezért jogi garanciát biztosít ezen szervezetek feladatának finanszírozására. Másrészt, ha magyar állampolgárságú szülők külföldi gyermeket szeretnének örökbe fogadni, akkor a jelenlegihez képest kedvezményt biztosít a módosított törvény, így kérelem alapján kedvezményesen honosítható lesz az a kiskorú nem magyar állampolgár, akit magyar állampolgár fogadott örökbe. Tisztelt Ház! A jelen törvényjavaslat elfogadásával a legfontosabb, hogy a gyermekek gyorsabban kerülhetnek biztonságos örökbe fogadó családba. Hatékonyabbá és gördülékenyebbé válik az örökbefogadások előkészítése, csökkennek az örökbe fogadni szándékozók adminisztrációs terhei, a szabályozás pontosításával pedig megelőzhetők a jogbizonytalanságot előidéző helyzetek. A benyújtott törvény bővíti a kormány 2010 óta megkezdett családbarát intézkedéseinek sorát. Célja, hogy segítséget adjon azoknak a gyermekeknek, akiknek nem adatik meg, hogy vér szerinti családjukban nőhessenek fel, és könnyít azok helyzetén, akik ezeket a gyermekeket családjukba szeretnék örökre befogadni. Mindezekre tekintettel kérem szíves támogatásukat a törvény módosításához. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Fülöp Attila államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a 15 perces időkeretekkel a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Elsőként megadom a szót Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. DR. SELMECZI GABRIELLA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hazánk Alaptörvénye a „Szabadság és felelősség” című fejezetében, a XVI. cikk (1) bekezdésében rögzíti, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz, melynek iránymutatásul kell szolgálnia minden országgyűlési képviselő számára az alsóbb szintű jogszabályok megalkotásakor. A ma tárgyalt törvénymódosítás célja, amivel egyetértünk, hogy az örökbefogadás legyen hatékonyabb, legyen gyorsabb, legyen gördülékenyebb, és hogy az örökbefogadást tervező személyek, valamint az örökbefogadásra váró gyermekek minél gyorsabban egymásra találhassanak.