Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 19. kedd - 130. szám - A kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, valamint egyes kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz):
2681 érdemes kivezetni a közalkalmazotti státuszt, és ez a közalkalmazottistátusz-kivezetés nem jár együtt azzal, hogy egyébként az intézményrendszer biztonsága bármilyen módon is sérülne. Sőt, én megkockáztatom, intézményvezetői oldalról sokkal stabilabb gazdálkodást, sokkal hatékonyabb humánerőforrás-gazdálkodást tud magával hozni. Én nem gondolom azt, hogy egy színésznek vagy egy múzeumi szakdolgozónak közalkalmazottnak kellene lennie. Számos példát mondtunk el a vita korábbi szakaszaiban, ezeket nem akarom megismételni. Az pedig, amit Hiller miniszter úr a levéltárosokkal kapcsolatosan elmondott, a bizottsági vitában is elmondtuk, egy olyan megfontolandó szempont, amire érdemes a későbbiekben visszatérni. Meglátjuk, hogy a rendszer az átalakítás során hogyan vizsgázik. Szerintem vannak olyan dolgok, amelyeket nyugodtan lehet a későbbiekben is korrigálni, de nézzük meg először is, hogy hogyan fog ez a rendszer működni. (11.10) Ha jól emlékszem, mindösszesen 890, állami és önkormányzati alkalmazásban levő közalkalmazott levéltárosról beszélünk, a mostani átalakítással az ő státuszuk is változik, de majd kiderül az az elkövetkezendő időszakban, hogy ez igényel-e bármiféle korrekciót vagy nem. Összességében nagyon nagy lehetőséget látunk abban, hogy végre ezt a korszerűtlen, avítt rendszert a kulturális területen megszüntetjük, és bízom benne, hogy azon felül, amit a kormányzat beígért - a 6 százalékos béremelés -, más források bevonásával tovább lehet növelni a kulturális területen dolgozóknak a bérét. Ez, még egyszer mondom, független egyébként attól, hogy valaki közalkalmazott vagy nem közalkalmazott. Még amit Ungár képviselőtársam mondott: nem gondolom, hogy a verseny egy, a kultúrától és a kulturális intézményrendszertől idegen fogalom lenne. Egy nemzetközi térben mérettetik meg a közgyűjteményi szektor is. Szerintem abban a múzeumi térben, amelyben nagy nemzetközi kiállítások vonják magukra a magyar látogatók figyelmét is, abban a térben, ahol a magyar operakedvelők a bécsi operaházzal vetik össze a budapesti Operaház működését, vagy a magyar klasszikus zenéket játszó zenekaroknak a teljesítményét - legyen az a Fesztiválzenekar, a Nemzeti Filharmonikusok, komoly vidéki zenekarok, mint például a szolnoki -, ezeket természetesen az európai nagy versenytársakkal vetik össze a művelt magyar nézők is és zenehallgatók is. Egy olyan versenytérben mozgunk, ahol a magyar Zeneakadémián cseh, szlovák és Európa számos nyugati országából is hozzánk jövő növendékek tanulnak, és az itteni zenei kultúrát viszik át másik országokba, és vetik össze a saját nemzeti kultúrájukkal. Vagy ha a magyar balettegyütteseknek a teljesítményét nézzük, meg kell nézni a Győri Balettet, a szegedit, a pécsit, ezeket a nemzetközi összehasonlításban az ottani versenytársakkal vetjük össze, és nemcsak mi, a területnek a vezetői, hanem azok is, akik egyébként rendszeresen néznek produkciókat idehaza is és külföldön is. Olyan szakemberek jönnek haza, mint például néhány évvel ezelőtt a Székesfehérvári Balett Színházat megalapító Egerházi Attila Harangozó-díjas táncművészünk, aki elvégezte itthon a Táncművészeti Főiskolát, itthon tanult és szerepelt, aztán kiment külföldre, és a világhírű, nagyszerű Jiří Kylián koreográfusnak volt a munkatársa és tanítványa, és miután egész Európát végigtáncolta, és aztán koreográfusként mindent megtanult, amit a legnagyobbaktól meg lehetett tanulni, hazajött, és itthon - egyébként a székesfehérvári önkormányzat támogatásával - önkormányzati fenntartásban egy új költségvetési szervet létrehozva balett-társulatot alapított. Nyilvánvalóan neki is versenyeznie kell a már meglévő magyar társulatokkal - Győr, Szeged, Pécs, Budapest -, és versenyezni kell a külföldi partnerekkel, meg kell jelenni nemzetközi fesztiválokon, és meg kell mutatni, hogy mire vagyunk képesek. Ne mondjuk már azt, hogy a verseny, a verseny gondolata és szelleme idegen lenne a kultúrától! Bármely más területre nézünk, bármely más kulturális területre, a mozira, a könyvkiadásra, bármire, mindenhol versenyhelyzet van; ha mást nem, az olvasóknak a figyelméért kell versenyezniük a szerzőknek, a közönség szeretetéért, figyelméért kell versenyezni a szerzőknek és az alkotóknak.
