Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 7. csütörtök - 127. szám - A kiskereskedelmi adóról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2375 ötletezésű, hanem Brüsszelből implementált javaslatot, ami mögött, úgy emlékszem, teljes konszenzus volt, tehát vannak azért ilyen előterjesztések is. A kiváló Szatmáry Kristóf megközelítése, miszerint egy patrióta nemzeti gazdaságpolitikát leképező javaslatot támogatni kell, egyetértek, a patrióta nemzeti gazdaságpolitikát magát támogatni kell. Az a javaslat, amelyik előttünk fekszik, pedig szerintem nem tartalmaz olyan atombombákat, ami miatt eleve azt kéne mondanunk, hogy nem akarunk ezzel foglalkozni. A 2012-ben bevezetett kiskereskedelmi adótól indult nagyjából a szektoradó kivetésének története ebben a nagyságrendben, amiről most beszélünk, és itt kapóra jön nekünk az Európai Unió Bíróságának azon ítélete, amely ezt nem tekintette diszkriminatívnak a multikkal szemben. Én egyébként, őszintén szólva, meglepődtem ezen az ítéleten. Annak idején egyértelműen arra számítottam, hogy Brüsszel, illetve Strasbourg egyértelmű aggályokat fog támasztani ebben a kérdésben, hiszen nyilvánvaló, hogy azon multik fizettek a legtöbbet papíron az adókivető szemszögéből, akikről beszélünk, de azt is láttuk, hogy mondjuk, az élelmiszerlánc-felügyeleti díj esetében a nagy cégek egy része már tudta úgy diverzifikálni a portfólióját, hogy bizonyos egységei ki tudtak maradni az adófizetés kötelezettsége alól, más esetben pedig nem. De azt is látjuk, hogy ha a közteherviselés szempontjából közelítjük meg a dolgokat, akkor ez a nemzeti patrióta gazdaságpolitika már egy kicsit furcsább színezetet ad a dolognak, hiszen onnan indultunk, hogy a pártoktól 50 százalék a támogatásból el. Legyen! Állunk elébe. Megtörtént. Az előző napirendnél levitatkoztuk, hogy a bankrendszer 600-700 milliárdos nyereségéből most egy 5060 milliárd nagyságrendet kérnek el a közteherviselés jegyében, de ezt duplán visszaadják az érintetteknek, vagyis a másfélszeresét biztos, leírhatják az adóból, és az MNB-n keresztül biztosított forrástömeg mentén, a marzson keresztül is azért egy jó pár tíz milliárd forint üti a markukat. Tehát a közteherviselés már ott csorbul. Most pedig egy olyan szektorról beszélünk, ahol - a különadóról, a közteherviselésről én nem szeretnék vitatkozni, tehát ezt én is szorgalmazom, propagálom - viszont a teljes multiszektor kapcsán értetlenül állok az előtt, amit ez a kormány 2010 óta csinál, és hogy korrekt legyek, azelőtt is értetlenül álltam, ami előtte zajlott ebben az országban. Az elmúlt 30 évben ugyanis a multinacionális tőke olyan szintű kényeztetését figyelhetjük meg, ami a régióban is példátlan. Márpedig aki ismeri ezen cégek működését, azt, hogy milyen döntések alapján hoznak ide egy beruházást, akkor azt látjuk, hogy mondjuk, a tudatosan alacsonyan tartott magyarországi munkabérek szintje olyan ötödik-hatodik döntési faktor. (12.10) Sokkal inkább fontos számukra a kiegyensúlyozott jogrendszer, tehát az, hogy tudhatják, hogy mire számíthatnak két, három vagy négy év múlva, az az adminisztratív és bürokratikus háttér, ami az adott országot jellemzi, tehát az a mindennapi klíma és biztonság, amelyben ezek a cégek működhetnek. Ilyen szempontból tehát nekem a nagy bevételű kereskedelmi láncok adóztatása kapcsán nincsen semmilyen elvi kifogásom, én azt nem értem, hogy miért hagyják a kormányok folytatólagosan ezen szektoroknak, hogy ezermilliárdos nagyságrendben adózatlanul vigye ki a profitot az országból. Nem vádolható jobbikos szimpátiával a korábbi kiváló szakértő, Pavics Lázár, aki megvizsgálta még az európai uniós források vizsgálata idején azt, hogy mekkora forrástömeg ömlik be a Kárpátmedencébe, ezen belül a jelenlegi méretű Magyarországra, illetve mekkora tőke áramlik ki innen, és egy nyolcszoros kiáramlási többletet talált a vizsgált időszakban, ami azért igencsak durva képet fest fel arról, hogy Magyarország gazdasága gyarmati státuszban működhet-e, feltételezhető-e még ilyesmi vagy sem. Én azt mondom, hogy igen. A magyar GDP-adatok különböző német autógyárak negyedéves prospektusaitól és azok jó terjedésétől függnek, és sajnálatos módon ez az elképesztő, bődületes kitettség leképeződik az itt működő multik mindennapjain, és ebből következik az, hogy Magyarország Kormánya milyen fokon terhelheti őket. Tehát még egyszer mondom, én tudom ezt támogatni, csak a közteherviselésre, kérem szépen, ne hivatkozzon senki, mert míg ebből a szektorból ezermilliárdok áramlanak ki akadály nélkül és