Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 5. kedd - 125. szám - Egyes jogállási tárgyú és egyéb honvédelmi kérdésekkel foglalkozó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): - ELNÖK: - DR. VADAI ÁGNES (DK):
2184 Ha a hadsereg ügye nemzeti ügy, mi annak tekintjük, és ha mi a nemzeti részei vagyunk - erről ma délelőtt értekeztünk, nem nagyon tudtak erre választ adni -, akkor azt gondoljuk, hogy nekünk is van közünk a hadsereg dolgához, és például amikor a Honvédelmi és rendészeti bizottság ülésein kérdezünk az államtitkár úr által említett különböző beszerzésekről is, akkor nem azért kell válaszolni, mert illik válaszolni egy kérdésre, hanem azért, mert kell válaszolni ezekre a kérdésekre, mert azok a beszerzések, amelyeket önök eszközölnek bármilyen törvény vagy döntés alapján, az nem az önök pénzéből van, hanem a magyar adófizetők pénzéből, és önöknek kötelességük ezzel az adófizetői pénzzel elszámolni. Való igaz, amit képviselőtársaim mondtak, hadd pontosítsak! 14 perc 48 másodpercet beszélt az államtitkár, ebből 12 perc 32 másodpercet nem a törvényről - ezt azért fontos elmondani, merthogy ez volt a pontos mérés, én is feltekintettem -, és ez alatt az idő alatt egy része volt a mondandójának, ami szerintem lényeges volt, ez pedig az, hogy megköszönte azoknak a munkáját, akik a járvány idején, a kihirdetett veszélyhelyzet idején végzik a dolgukat, úgy a katonák, mint a rendőrök, az egészségügyben dolgozók vagy éppen a mezőgazdaságban dolgozók. Szeretném Simicskó képviselőtársamat elkeseríteni: ez a vita, ez nem olyan lesz, mint az előző vita volt, és nemcsak azért nem olyan lesz, mert a stílus az elmúlt időszakban a honvédelmi tárca részéről nem olyan volt, hanem azért sem lesz olyan, mert ellentétben az agrártárcával, ahol nyitottak tudnak lenni a javaslatainkra, itt szóba sem állnak az ellenzéki képviselőkkel. Én nagyon örülök, hogy a képviselő úr, államtitkár úr minden egyes megszólalásában a Gyurcsány-Vadai-éráról beszél, ez nekem nagyon megtisztelő. Én a honvédelmi tárcának 2007. július 1-jén lettem az államtitkára (Nacsa Lőrinc tapsol.) - köszönjük szépen -, igazából nagyon büszke vagyok rá, az első nő lehettem ebben a pozícióban, azóta sem igen láttunk női vezetőt a honvédelmi tárca élén. Engedjék meg, hogy tájékoztassam önöket arról, hogy az az éra, amelyről az államtitkár úr beszélt így, hogy Gyurcsány-Vadai-éra, az egyetlenegy évben tudott lenni, 2008-ban, merthogy én 2007 első félévében nem voltam államtitkár, Gyurcsány Ferenc pedig 2019 (sic!) második félévében nem volt miniszterelnök, tehát ha igazságosak vagyunk, a Gyurcsány-Vadai-éra 2008-ban volt. Tájékoztatni szeretném a tisztelt Házat, hogy 2008-ban a GDP 1,2 százalékát költötte a Gyurcsány-Vadai-éra a Magyar Honvédségre, majd ezek után még 1,22 százalékot, majd amikor önök elkezdtek kormányozni, 1,14-et, majd olyan gyönyörűen csökkent ez a GDP-arányos költés, hogy sírtunk, szó szerint. És tudják, hogy mikor érte el először még egyszer a honvédelmi tárca költségvetése a GDP 1,2 százalékát? 2018-ban. Egy évtized kellett hozzá. Tehát a Gyurcsány-Vadaiéra a GDP 1,2 százalékát jelentette. (Németh Szilárd Istvánnak:) Az ön érájáról még nem nagyon tudok beszélni, és megígérem önnek, hogy 2022 után nem is igen fogok beszélni, ebben nyugodt lehet. Nagyon jól kiemelte, hogy a pedagógusoknak milyen fontos szerepük van - ugyan ez a törvényjavaslatban még nem jelenik meg, mert nem igazán ezzel foglalkozik -, és kifejezetten utalt a Kratochvil Károly Honvéd Középiskolára. Azért, ugye, elmondta többször is az államtitkár úr itt az Országgyűlés plénuma előtt meg minden más helyen is, hogy ez az a honvéd középiskola, ahol kikötöző szexjátékot játszottak az ottani növendékek az önök felügyelete alatt, és azt az igazgatót, akinek az irányítása alatt ez történt, ön is tudja, hogy mikor bocsátották el az állásából, hogy aztán kapjon egy új állást a honvédelmi tárcánál. Egyetlenegy alkalommal jöttek el a honvédelmi bizottságba, ahol beszámoltak arról, hogy mi történt ott, és azóta soha többet, pedig kértük, hogy jelentsenek erről a dologról. Na, ha beszélünk még, mert nekem is van még legalább hét percem, hogy a törvényen kívül beszéljek a honvédelem ügyéről is, én borzasztóan fontosnak tartom a hadsereg fejlesztését. (18.50) Simicskó miniszter úrnak szeretném mondani, hogy a „Zrínyi 2026” program olyan - nagyon sokszor elmondtam -, mint Columbo felesége: nagyon sokszor beszélnek róla, de igazából még senki nem látta. Tudja, mit láttam én ebből a programból? Az ön minisztersége idején készült egy nagyon