Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 5. kedd - 125. szám - Egyes jogállási tárgyú és egyéb honvédelmi kérdésekkel foglalkozó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2182 tényleg egy hivatás. Az emberek általában a felszerelésük, a csatlakozásuk után békeidőben a nyugdíjazásukig, akár az életük elvesztéséig, az életük végéig katonaként szolgálnak. Ebben a helyzetben azt látni, hogy aki végigküzdötte a tisztképzést, végigjárta a ranglétrát évtizedeken keresztül, majd azt látja, hogy valaki odajön és ezredesként vagy akár tábornokként egyik napról a másikra felszerel, és - bocsássa meg a kifejezést - akár osztja az észt a többi katonai vezetőnek, az nem hiszem, hogy egészséges. S még az indoklásban sem ejtenek egy szót sem róla, hogy ez miért kell. Azt az egyet megértjük, amivel a rendvédelem is szenved, és gondolom, a honvédelem is szenved - pontosan tudjuk, hogy igen -, hogy ma már vannak olyan speciális szaktudások, amit lehet, hogy nem tud a honvédség magából kitermelni, vagy nincs is rá idő és lehetőség; ez elsősorban az informatika területén szokott előfordulni. Na de hát akkor legalább ezt írjuk már bele, vagy valamit, és ne legyen az embernek olyan érzése, hogy esetleg megint barátok, haverok meg a Fanta is tábornok kíván lenni, és akkor a következő időszakban ezekkel fogunk majd szembesülni. Ezen egy mondat alapján gyakorlatilag bármi megtörténhet. A következő pont, ami szerintünk kérdéses - illetve maradjunk annyiban, hogy nekünk nem tetszik, a kormánynak biztosan tetszik -, hogy vezénylés, nem katonai oktatási intézményben történő szolgálatteljesítés esetén is szolgálatteljesítési időkeretet lehet alkalmazni. Itt legalább nem beszélnek mellé, itt az indoklásban is leírják, hogy ez azért van - s ezt talán mindenki érteni fogja -, mert megnyílik az út a katonák részére a szombaton és vasárnap történő munkavégzésre, szolgálat teljesítésére, túlszolgálat elrendelése nélkül. Ez is biztos a köszönetnyilvánítás részeként került a törvényjavaslatba. Mi például ezt sem tudjuk támogatni, legalábbis indoklás nélkül biztos nem. A következő pont, amit szeretnénk szóvá tenni mi is, hogy indoklás nélkül rendelkezési állományba helyezhessen katonai vezetőket, most már nemcsak a miniszter, hanem az állományilletékes parancsnok is. Nem tudom, ha esetleg a miniszter úr vagy esetleg az exminiszter úr emellett bármilyen épkézláb érvet el tudott volna mondani, ez még azok közé tartozik, amiről lehet, hogy meg lehetne minket győzni, de egyelőre még nem hallottunk ilyen érvet. Egyébként pedig bármilyen módon a vezetői megbízás indoklás nélkül való visszavonására és valaki karrierjének a derékba törésére való pluszjogosítvány a mi szívünkhöz továbbra sem áll közel. Nagy kérdés az is - eddig sem értettük -, hogy a KNBSZ-nél mit keresnek önkéntes tartalékosok. Ugye, ez a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat. Azért talán ez egy olyan speciális és zárt munka és intézmény, ahol fogalmilag nehezen képelhető el, hogy ott önkéntes tartalékosok mit és hogyan csinálnak. Ez a javaslat még kiterjeszti a heti szolgálati teljesítésüket, 60 órára maximálja. Jó lenne tudni, hogy milyen tapasztalatok alapján hozzák ezt a szabályt. A közalkalmazottak kiradírozása a jogrendszerből itt is tetten érhető. Ez elvi szinten nyilvánvalóan nem támogatható. A jelen esetben annyival vannak előrébb ezek a munkavállalók, hogy nem simán a munka törvénykönyve alá sorolandók, hanem honvédelmi alkalmazottak lesznek, ami több felelősséggel is fog nekik járni, amit nem biztos, hogy akarnak, és valamilyen szinten több lehetőséggel is fog járni, mint azoknak, akiket egyszerűen csak kihajítanak az Mt. hatálya alá; láttuk, hogy a közgyűjteményi dolgozók esetében ezt egyszerűen így hajtották végre. Abszolút támogatható a honvédelmi alkalmazottak esetében is az árvaellátás. Ha csak ezt tartalmazná a törvényjavaslat, akkor nagy örömmel megszavaznánk. Szintén támogatható és üdvözlendő, hogy a magyar-amerikai védelmi együttműködésről szóló megállapodást törvényi szinten, a megfelelő helyén kezelve ebbe a javaslatba beleveszik. Egy konkrét kérdésem is lenne. Az 57. § c) pontjának a javaslata kiveszi a törvényből, tehát hatályát veszti a törvényben az a rendelkezés, miszerint a honvédelmi alkalmazott a gyermeke harmadik életéve betöltéséig fizetés nélküli szabadságra jogosult, amelyet a honvédelmi alkalmazott kérésének megfelelő időpontban kell kiadni. Ha erre valaki tudna valamit mondani, mert az indoklásban egy szó sincs arról, hogy miért vezetik ki ezt a jogintézményt. Ez így ránézésre elvileg nyilván a munkavállalóknak, főleg az anyáknak segítséget adhatott volna. Nem látszik, hogy a helyére kerülne bármi is. Ezt vajon mi indokolja?