Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 5. kedd - 125. szám - Egyes jogállási tárgyú és egyéb honvédelmi kérdésekkel foglalkozó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2180 mindegy, ebből a szempontból megint nem lényeges. Ugye, ötször öt az 25, de teljesen mindegy. Az a lényeg, hogy én ismerek nagyon-nagyon sok katonát, megismerhettem az elmúlt 22 évben, hiszen ’98 óta lehetek parlamenti képviselő, a Honvédelmi bizottságban kezdtem alelnökként, aztán nyilván miniszterként is dolgozhattam. Nagyon sok katonát megismertem, nemcsak tábornokokat, hanem tiszthelyetteseket, altiszteket, legénységi állományba tartozó embereket is. Én azt hiszem, hogy ha valaki ezt élethivatás-szerűen gyakorolja, akkor ő megtiszteltetésnek érzi, hogy a hazáját szolgálhatja, főleg ilyen esetben, amibe most kerültünk, amiről államtitkár úr beszélt, és tényleg példaértékű a szolgálatuk, elismerés jár érte. Fontos a hűség elismerése. Most nem akarok itt ilyen bakancslistát előhozni, de talán az alatt a 2 év 8 hónap alatt, amíg miniszterként szolgálhattam a hazámat, nem mindenre jutott idő, erre sem. A törekvés és a szándék megvolt. Ajánlom államtitkár úr figyelmébe, hogy díjazzuk őket. Tehát ne a végkielégítést célozzuk meg, mondjuk, egy szerződéses katona esetében, ha erre még sor kerülhet. Lehet, hogy nem túl elegáns most javaslatokat megfogalmazni, de talán tekintsék ezt egyfajta beismerésnek, hogy igen, nem tudtunk mindenre odafigyelni, és amit lehet még tenni, azt tegyük meg, mert a katonák ezt értékelik, az életpályát, a kiszámíthatóságot, a hűséget és az érdemek elismerését, hiszen sokat várunk el tőlük. Azon a rendszeren érdemes elgondolkodni, hogy mondjuk, egy 5 éves szerződéses állományi jogviszony után kap végkielégítést, és nem adunk neki hűségpénzt, hogy maradjon még tovább, hanem inkább menjen el, és kap, ráadásul nem kerül tartalékos állományba sem, de nyilván ezeket mind-mind meg lehet oldani, és szerintem ez egy helyes irány. Összességében azt tudnám elmondani, tisztelt államtitkár úr és tisztelt képviselőtársaim, hogy mindenképpen az élethez igazodó módosításokat tartalmaz ez a kilenc törvény, amelyet tartalmaz maga a csomag. A KDNP részéről azt tudom mondani - nyilván mint országgyűlési képviselő is -, hogy támogatjuk, az előttünk fekvő törvényjavaslat-csomagot minden egyes pontjában. Végezetül még egy dolgot hadd mondjak el: a jövőben szerintem hangsúlyosan oda kell figyelni a jövő fiataljaira, a tisztképzésre. Ma nagyjából azt látom az ösztöndíjak vonatkozásában, hogy aki a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karra jár, ha jól tanul, akkor körülbelül 40 ezer forintos ösztöndíjat kap. Nyilván ott már eldöntötte a fiatalember idejekorán, hogy katona szeretne lenni, tiszt szeretne lenni. Fontos lenne versenyképessé tenni ezt az ösztöndíjat, hiszen a követelmények igen nagyok. Amikor például behoztuk a tartalékos rendszert területvédelmi elven, és elindítottuk, ennek a munkának köszönhető, és nagyon örülök annak, hogy ez továbbra is megy lendületesen, 9300 tartalékosunk van, és nem 17, ami nagyságrendi különbség 2010-hez képest, de ha jól emlékszem, 62 ezer forint ösztöndíjat kap, ha valaki három modulban elvégzi az önkéntes tartalékos képzést a felsőfokú tanulmányai alatt. Tehát 40 ezer forintot kap az, aki a Hadtudományi Karra jár, és 62 ezret kap, aki egyébként a civil egyetemre jár. Fontos erre odafigyelni a jövőben, mert vonzóvá szeretnénk tenni a katonai hivatást. A megbecsülést ilyen módon is ki kell fejezni. Én tudom azt, hogy most a válsághelyzet kapcsán sok-sok forrás újragondolásra kerül, de nagyon örülnék neki, ha tovább folytatódna a Magyar Honvédség fejlesztése, erősítése. Ez a törvénymódosító javaslat, ez a csomag előremutató, támogatásra méltó és érdemes, úgyhogy a KDNP részéről azt tudom mondani, hogy támogatni fogjuk a zárószavazását is. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Az MSZP képviselőcsoportja vezérszónoka Harangozó Tamás képviselő úr. Parancsoljon! DR. HARANGOZÓ TAMÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az államtitkári expozé 15 percig tartott. Szeretném picit kijavítani a jobbikos képviselő asszonyt, hiszen ebből nem három percet beszélt államtitkár úr a törvényjavaslatról úgy általában egy picit, hanem kettő és felet, konkrétan. Én ezt direkt figyeltem, mert tíz perc után már nagyon-nagyon nehezen viselte az ember, hogy tök másról