Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 27. hétfő - 122. szám - Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) - a miniszterelnöknek - „Mi folyik itt?” címmel - ELNÖK:
1871 mindenkinek lesz munkája, nem lesz olyan ember Magyarországon, aki alól miután kifutott a háromhavi munkanélküli-segély, ne kapna munkaajánlatot a gazdaságból vagy a magyar államtól. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Megköszönöm miniszterelnök úr válaszát. Képviselő úr, viszonválaszra öné a szó. DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a válaszát. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Én nagyon bízom benne, hogy így lesz. Ugyanakkor, ha mégsem, és ha negatív forgatókönyvek válnak valóra, mint amire egyébként sok jel alapján számíthatunk, akkor számíthatunk-e egy olyan kormányzati lépésre, hogy ha mégsem tudják ezt a vállalást teljesíteni, akkor a három hónap lejárta után meghosszabbítják az álláskeresési járadékot. Tudjuk azt, hogy vannak, akik már amúgy is elveszítették a munkahelyüket, és azt gondolom, ön sem gondolja komolyan, hogy a következő időszakban, amikor most kezd csak kibontakozni a mély gazdasági válság, lesz lehetőség ilyen rövid idő alatt ennyi munkahelyet teremteni. S még egy utalást szeretnék tenni, egy kicsit visszautalva vagy emlékezve Mesterházy Attila képviselő úr gondolataira, hogy már a jövőt is tervezni kell. Miniszterelnök úr, önök a munkahelyek védelmére, a bérkiegészítésre 200-300 milliárd forintot szánnak, ugyanakkor a költségvetésben is benne van, és előttünk is van, az Országgyűlés előtt egy olyan döntés, amiben hosszabb távon ezermilliárd forintot kívánnak egy vasútfejlesztésre, a Budapest-Belgrád vasútfejlesztési projektre fordítani. Meggyőződésem szerint, bár most nyilván nem lesz időm kifejteni, ez nem szolgálja hosszú távon a nemzet érdekeit. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Én azt kérem, miniszterelnök úr, hogy a szigorítások feloldása helyett (Az elnök ismét csenget.) ezeket a beruházásokat hagyják el, s ezeket a hatalmas, költségvetésben meglévő pénzeket a nehéz helyzetben lévő magyar családok támogatására fordítsák. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK: Képviselő úr, az időkerete erősen lejárt. Tisztelt Országgyűlés! Viszonválasz illeti meg miniszterelnök urat. Miniszterelnök úr, öné a szó. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Ez is egy olyan fölvetés és vitapont, amely több figyelmet érdemelne, mint egy egyperces viszonválasz, vagyis hogyan kell gondolkodnunk a nagyberuházásokról gazdasági válság, illetve egészségügyi járványhelyzet idején. Láthatóan különböző módon gondolkodunk. Visszautalnék egy korábbi kérdésre: meggyőződésem, hogy ha valamikor, akkor most kell megvalósítani azokat a nagy stratégiai beruházásokat, amelyek megalapozzák a magyar gazdaság sikerét és versenyelőnyét a következő évekre, és ezeket a beruházásokat nem lemondani kell, hanem föl kell gyorsítani, és a számukat pedig inkább növelni kellene. Viszont szeretném - visszatérve az ön kezdeti kérdésére - megerősíteni, nincsen Bforgatókönyvünk munkahelyteremtés-ügyben; A-forgatókönyvünk van, azt fogjuk megvalósítani. Akinek nincs munkája, és kiment alóla a munkanélküli-segély, annak munkalehetőséget fogunk teremteni vagy a piacon, vagy pedig az állami szférában. (Taps a kormánypártok soraiban.) Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) - a miniszterelnöknek - „Mi folyik itt?” címmel ELNÖK: