Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. február 24. hétfő - 107. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár:
181 annak sajtója előszeretettel figurázza ki az útépítések átadási ünnepségét s annak egyik hagyományos aktusát, a szalagátvágást. (Arató Gergely: Nem véletlenül!) Érthetetlen ez számomra, hiszen korántsem egy, a mi politikai közösségünk által meghonosított szokásról van szó, hanem egy fontos és jelképes alkalomról, amelynek nem csupán ünneplési, hanem tájékoztatási funkciója is van. (14.00) Értem, hogy ha sapka van rajtunk, az is baj, ha pedig nincs, akkor az is baj, de a szalagátvágás - bármilyen kormány regnálása idején - a mi szakmánk természetes része, kötelessége, ezért tisztelettel javaslom, hogy az erre irányuló gúnyra pazarolt energiákat a jövőben sokkal hasznosabb célokra fordítsák. Olyan beruházásról van szó, amelyben a baloldali kormány rendkívüli teljesítményt rakott le az asztalra, de ezzel kapcsolatban sajnálatos tény, hogy csak az ígérgetések terén, a tettek mezején jóval kisebb szorgalmat tanúsítottak. Tisztelt Képviselőtársaim! A felszólalásom tárgyát képező beruházás, az M4-es út megépítése Ceglédig összesen 80 ezer állampolgár életét érinti közvetlenül, de a Tápiómente térség számára is kulcsfontosságú, éppen ezért tisztelettel kérek további támogatást a projekt fontos kiegészítéséhez. Az Abony irányában folytatott M4 esetén a 3119. jelű csomópontban az M4-es útra történő ráhajtás lehetőségének megteremtése még nem megoldott, de szükséges. Továbbá jelzem, hogy ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott Abony önkormányzata annak érdekében, hogy megóvja a várost a környezeti és forgalmi terheléstől, illetve Tápiómente térsége, amelynek lakói és vállalkozásai is igénylik ezt a csomópontot. Kifejezem reményemet, minden helybeli polgár reményét, hogy a térségi útépítés továbbra is kormányzati prioritás marad, és az út a jövőben Abonyt, Szolnokot, végső soron pedig majd az országhatárt is eléri. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: A kormány nevében Schanda Tamás államtitkár úr fog reagálni. Parancsoljon! SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Közös érdekünk, hogy Magyarország biztonságos és korszerű úthálózattal rendelkezzen, hogy a közlekedés a XXI. századi elvárásoknak megfelelően minél gyorsabbá és kényelmesebbé váljon. Az elmúlt esztendőben több mint 560 milliárd forintból valósultak meg útépítések és fejlesztések. Ez mindenképpen rekordnak számít, és jól mutatja a magyar gazdaság teljesítményét. Terveink szerint a 2016 és 2024 közötti időszakban csaknem 5000 milliárdot fordítunk közúti és vasúti fejlesztések megvalósítására. Tisztelt Képviselő Úr! A 2030-as ambiciózus kormányzati célok egyik markáns eleme a közlekedés további fejlesztése, amely mind a magyar családok életminőségére, mind a magyar gazdaság fejlesztésére nagy hatással bír. Célunk, hogy valamennyi megyei jogú várost el lehessen érni magas szolgáltatási színvonalú úthálózattal - 17 település esetében ez már megvalósult -, a következő évek feladata a ma még csak főúton elérhető megyei jogú városok bekapcsolása a gyorsforgalmi úthálózat négysávos úttal elérhető részébe. A fő célok közé tartozik, hogy az autópályákat, autóutakat elvezessük az országhatárokig, és ezzel mindegyiket bekapcsoljuk a nemzetközi gyorsforgalmi úthálózatba. 2010-ben csak három négysávos út érte el az országhatárt, ma már ennek a duplájáról beszélhetünk. Javítjuk a technológiai és ipari központok elérhetőségét, amelynek számottevő gazdaságfejlesztési hatása is van. A meglévő úthálózatot folyamatosan fejlesztjük, hiszen célunk, hogy az ország bármelyik településéről 30 percen belül elérhetővé váljon egy négysávos útszakasz. Tisztelt Képviselő Úr! Nagyszabású közútfejlesztések vannak folyamatban országszerte. Az útprogram keretében jelenleg mintegy 3200 milliárd forintból valósul meg a tervezett közúti fejlesztések kivitelezése vagy éppen előkészítése. A program keretében összesen mintegy ezer kilométer új és fejlesztett útszakasz jön létre országszerte. Az útprogramban megvalósítani tervezett autópályákkal és autóutakkal a hazai gyorsforgalmi hálózat teljes hossza kétezer kilométer fölé nő. A közúti fejlesztésekkel érintett térségek elérhetősége, a közlekedésbiztonság javulása, a csökkenő