Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 21. kedd - 121. szám - A klímavészhelyzet kihirdetéséről szóló törvényjavaslat, valamint Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - HOHN KRISZTINA (LMP):
1712 A Mátrai Erőmű egyébként egy fontos erőmű, hiszen alaperőműnek számít. A második legnagyobb villamosenergia-előállítója az országnak, és ahogyan mondtam, 2100 közvetlen alkalmazottja van, tízezer ember munkáját biztosítja, és családtagokkal ez eléri a 27 ezer főt is. Jó lenne, ha az ő munkahelyeik nem kerülnének veszélybe felelőtlen mondatok és felelőtlen javaslatok miatt. Szó volt többek között a klíma- és természetvédelmi akciótervről, de azt hiszem, hogy ezt korábban részletesen igyekeztem ismertetni, erre most külön nem térek ki. Amit szeretnék még elmondani a rendelkezésre álló időben, hogy egyrészt Áder János köztársasági elnök úr képviselte Magyarországot az ENSZ-klímacsúcson, ezt mindenki jól tudja és jól ismeri, és arra szeretném kérni a képviselőket, hogy bennünket támadjanak, de a közös köztársasági elnökünk felé mutassanak tiszteletet. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) Az, hogy bennünket gyaláznak, egyébként rendben van, de egy közös köztársasági elnökünk számára egy minimális tiszteletet adjanak meg. Ez az egyik kérésem. A másik, ami nem a vita szakmai részéhez tartozik, hogy az egészségügyről rémhírek terjesztése nem tesz jót senkinek ebben az országban. Nagyon kérem, hogy ebben a vitában se történjen ez meg. (Folyamatos közbeszólások, közbekiáltások az ellenzéki padsorokból.) Az a helyzet, tisztelt Országgyűlés, hogy a vita során számtalan olyan kérdés hangzott el, amely az elkötelezettségünkre vonatkozik. Azt gondolom, hogy itt van a körünkben Bencsik képviselő úr, aki maga a jó példája annak, hogy a polgári oldalon nem most keletkezett egyáltalán ez a téma, régóta fontos téma. Érdemes Áder elnök úr munkásságát is idehozni és kiemelni (Közbekiáltások az ellenzéki sorokból.), aki jóval korábban beszélt erről a kérdésről, mint az ellenzéki politikusok túlnyomó többsége; és egyébként Sólyom elnök úr sem az MSZP szavazataival lett köztársasági elnök (Felzúdulás, közbekiáltások az MSZP és a DK soraiból.), de ez már egy messzire vezető kérdés lenne. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Előre bejelentett felszólaló következik, Hohn Krisztina képviselő asszony, Lehet Más a Politika. HOHN KRISZTINA (LMP): Igen, lehet. Köszönöm szépen a szót. Először államtitkár úrnak szeretném mondani, hogy legyenek önök bátrak, és támogassák önök ezt a javaslatot! Mi bátrak vagyunk ahhoz, hogy előterjesszük (Nacsa Lőrinc: Nagy bátorság kellett hozzá!), önök legyenek elég bátrak, hogy fogadják ezt el! (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) És még egy nagyon fontos dolgot szeretnék mondani, képviselőtársamnak mondanám, hogy ugye, emlékszik arra a bizonyos törvényre, amit ön nyújtott be, hogy nem lehet bekiabálni. Az nem arra vonatkozott, hogy csak az ellenzéknek nem lehet bekiabálni, hanem önnek sem. Jó. (Derültség az ellenzéki padsorokban.) Bocsánat, de ezt muszáj volt mondanom. (Derültség az ellenzéki padsorokban.) Ne tessék nevetni! Egyszerre érzem magam könnyű és nehéz helyzetben, amikor az éghajlatváltozás, az agrárium és a vidék kapcsolatáról kell szólnom, hiszen mindenki számára egyértelmű, hogy ezek szorosan összefüggenek. Nem nehéz belátni, mert mindenki tudja, és az élelmiszerárak növekedése miatt a saját bőrén is érzi, hogy az időjárási viszonyok alakulása mennyire meghatározza nemcsak a gazdálkodás esélyeit, de a gazdák és az ott élők életkilátásait is. Ugyanakkor még ez az időkeret is kevés lenne ahhoz, hogy minden fontos problémát és feladatot akár csak felsorolás szintjén is megemlítsek, ezért ezt nem is teszem. (15.40) Azt szoktuk mondani, hogy Magyarország adottságai különösen kedvezőek a mezőgazdaság számára, sőt, hogy a kormány szavait idézzük: az önellátáson kívül akár még tízmilliónyi ember élelmiszer-ellátását is tudjuk biztosítani. Nos, az éghajlatváltozás várható és ma már tapasztalható következményeinek tükrében ezt a kényelmes és felelőtlen kormányzati hozzászólást alaposan újra