Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 21. kedd - 121. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter:
1643 Tisztelt Ház! A kormány az elmúlt hetekben is számos további intézkedést hozott a magyar emberek egészségének, valamint a magyar családok, a gazdaság és a munkahelyek védelme érdekében. Átmeneti adómentességet kaptak cégek, több mint 81 ezer kisvállalkozó kapott június 30áig mentességet a kata átalányadó-fizetési kötelezettsége alól. A kormány felfüggesztette a kilakoltatásokat, lefoglalásokat és az adóvégrehajtásokat. A lejáró gyes-, gyet- és gyedjogosultságokat is meghosszabbította a veszélyhelyzet megszűntéig. Fontos döntések születtek a költségvetés alapvető átrendezéséről is. A kormány létrehozta a járvány elleni védekezés alapját, valamint a gazdaságvédelmet, a gazdaság újraindítását szolgáló alapot. Eddig már több mint 500 milliárd forintot fordítottunk a járvány elleni védekezésre. Elindult a „Növekedési hitelprogram hajrá” a kis- és középvállalkozások számára, tehát segít a Magyar Nemzeti Bank is. Munkahelyvédelmi, bértámogatási programot indítottunk. Gyorsabban utalja ki az adóhivatal az áfát a vállalkozásoknak. Újabb 2 százalékponttal csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke. 2021-től 11 százalékra csökken a kisvállalati adó kulcsa, és még kedvezőbb lesz a SZÉPkártya igénybevétele. Újra kell indítanunk a gazdaságot, legalább annyi új munkahelyet kell teremtenünk, mint amennyi a koronavírus-járvány következtében megszűnik. De ez nem tetszik mindenkinek. Elképesztőnek és megdöbbentőnek tartjuk, hogy az ellenzék minden intézkedés ellen tiltakozik, és nem akar része lenni a megoldásnak. Ezzel újra csak azt bizonyítják, hogy továbbra sem a vírus, hanem a kormány ellen akarnak küzdeni. És Brüsszel is hasonlóan viselkedik. Az Európai Parlament pénteken elfogadott határozatában bírálta a magyar rendkívüli intézkedéseket. Brüsszel még a járvány idején is kettős mércét alkalmazva támadja Magyarországot, a magyar jogállamiságot, és ismét a 7. cikkely szerinti eljárást sürgeti az Európai Bizottságnál. Pedig a támadások helyett inkább a járvány elleni védekezésre kellene összpontosítani. Európai összefogásra és egységes cselekvésre lenne szükség. A járvány egész Európa számára közös kihívás. Ezért az EU-ban a külön érdekekkel szemben a közöseket kell előnyben részesíteni, ilyenkor nem időszerű és ízléstelen keverni az emberéletek mentése érdekében szükséges intézkedéseket az ideológiai vitákkal. Elfogadhatatlan, hogy egyesek minden európai parlamenti jelentésből egy újabb Sargentini-jelentést szeretnének kreálni. Most inkább támogatni kellene a tagállamokat abban, hogy talpra álljanak és segíteni tudják az embereket. A magyar rendkívüli jogrenddel összefüggésben az alapvető jogok biztosításának megkérdőjelezése, ezek a vádak mind alaptalanok. (10.10) Az EP és mások is valótlanul állítják azt, hogy Magyarországon határozatlan időre hirdették ki a veszélyhelyzetet, hogy ez aztán így is marad majd mindig, és hogy nem is ülésezik a parlament. Hát, most is itt vagyunk a magyar Országgyűlésben! Köszönöm szépen külügyminiszter úrnak, Szijjártó Péter miniszter úrnak, hogy ezzel kapcsolatban is mindig határozottan megvédi a magyar álláspontot. Biztos lehet benne, hogy a Fidesz-frakció teljes erejével támogatja önt és a kormányt. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úr válaszol. Miniszter úr, öné a szó. SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a külföldről érkező alaptalan vádaskodásokat hallgatjuk, akkor egyszerűen az nem fér a fejünkbe, hogy hogyan lehet az, hogy ezeknek az embereknek ilyen helyzetben erre van idejük. Tehát hogyan lehet az, hogy a görög miniszterelnök, a finn Európa-ügyi miniszter, a német külügyi államtitkár, a dán külügyminiszter, a holland külügyminiszter most, amikor naponta ezrek halnak meg Európában, naponta tízezrek fertőződnek meg, azzal foglalkozik, és azzal kapcsolatban terjeszt hazugságokat, hogy Magyarországon majd ki vethet véget a veszélyhelyzetnek? Hogyan lehet ez? Vajon ezeknek az embereknek egy vagy kettő órával több van mindennap? Vagy hogyan lehet, hogy erre van idejük