Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 21. kedd - 121. szám - Napirend előtti felszólalások: - SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter:
1639 SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Természetesen mi nyitottak vagyunk a szakmai párbeszédre és a konzultációra, úgy azonban nagyon nehéz szakmai alapú és higgadt, nyugodt párbeszédet folytatni, hogy a magyar ellenzék folyamatosan alázenél egy nemzetközi hazugságkampánynak, és az időnk és kapacitásaink egy jelentős részét még ebben a helyzetben is arra kell fordítanunk, hogy teljesen méltatlan, igaztalan, hazug vádakkal szemben védjük meg Magyarországot. Ne legyünk naivak, és ne is legyünk képmutatók, nyilvánvalóan nagyon komoly egybehangzások vannak a brüsszeli és az ellenzéki támadások között. Ezért, ha szakmai párbeszédről vagy - ahogy az ön egyik frakciótársa múlt héten fogalmazott - kollegialitásról van szó, mi erre nyitottak vagyunk, bármikor szívesen konzultálunk, de akkor a nemzetközi hazugságkampány magyarországi alákomponálását talán abba kellene hagyni. Ami a szakmai kérdéseket illeti, tisztelt képviselő úr: először is, a 70 százalék 75 százalék (Z. Kárpát Dániel: Nem, nem! A 75-nek a 70 százaléka!), ezt szeretném még egyszer tisztába tenni. Tehát úgy döntöttünk, hogy változtatunk a 70 százalékos szabályon, és 15 és 75 százalék közötti kieső munkaidő esetében is (Z. Kárpát Dániel: Ennek 70 százalékának!) rendelkezésre áll az állami bértámogatás lehetősége. Ezért mondom azt, hogy akár napi két órára csökkentett munkaidő esetében is, hiszen a 100 mínusz 75, az 25 százalék, nyolc óra 25 százaléka két óra, tehát ha csak két óra munkaidő is marad meg egy napon, akkor is az állami bértámogatást fel lehet használni. Ilyen esetben, tisztelt képviselő úr, a munkavállaló két forrásból kapja a fizetését: először is, kapja a munkáltatójától, hiszen a megmaradt munkaidőre vonatkozó fizetést a munkáltatótól kapja, és kapja az államtól, mégpedig a járási munkaügyi hivatalon keresztül. Tehát két forrásból kap fizetést. Az nyilvánvalóan egy komoly vita, hogy mekkora összeg felel meg ebben a helyzetben. Én azonban nem lennék olyan bátor, tisztelt képviselő úr, hogy akármilyen összeget is lekicsinyelnék a jelenlegi helyzetben. Nyilvánvalóan azon vagyunk, hogy minél jobb megoldást találjunk; nyilvánvalóan azon vagyunk, hogy minél több ember számára az állami bértámogatás lehetősége könnyítést jelentsen. Ezért is hajtottuk végre ezeket a változtatásokat az állami bértámogatási szabályrendszeren. A másik kérdésére, hogy mi lesz azokkal, akik elveszítik a munkahelyüket (Z. Kárpát Dániel: Akik elvesztették.), vagy akik már elveszítették a munkahelyüket: számukra úgy lesz új munkahely, ha beruházások jönnek Magyarországra, vagy a már Magyarországon működő vállalatok újra beruháznak, vagy új beruházók érkeznek. Munkahely nem lesz másként csak beruházásból. Ezért is nagyon fontos, hogy a tegnapi napon elindult az az új beruházástámogatási programunk, amely minden eddiginél nagyobb mértékű támogatást biztosít azoknak a vállalatoknak, amelyek beruháznak és munkahelyet teremtenek, és minden eddiginél kevesebb bürokratikus tehernek néznek ezek a vállalatok elébe. Ugyanis az Európai Unió engedélyezte a de minimis alapon adható támogatások 800 ezer euróra történő megemelését, ezért a tegnapi napon megindítottuk azt a beruházástámogatási programunkat, amelynek keretében a beruházott érték felét - tehát még egyszer mondom, a beruházott érték felét - az állam költségvetési forrásból, nem EU-s forrásból, magyar nemzeti költségvetési forrásból odaadja annak a vállalatnak, amely legalább 150 ezer eurónyi beruházást végrehajt, és ezáltal értelmezhető nagyságban járul hozzá a munkaerőpiaci feszültségek oldásához. Ennek a beruházásösztönzési programnak az európai uniós engedélyezési - magyarul notifikációs - eljárása lezajlott Brüsszelben, és ezen a héten megindítjuk annak a beruházásösztönzési programnak a notifikációját is, amely már a 800 ezer euró fölötti támogatásokat is lehetővé fogja tenni. És mivel az elmúlt öt évben mindig beruházási rekordot döntöttünk, többek között a beruházásösztönzési rendszer működésének köszönhetően, én bízom abban, hogy ez a program, amelyet szintén a vállalatokkal való konzultáció keretében alakítottunk ki, nagymértékű munkahelyteremtésre ad majd lehetőséget.