Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 7. kedd - 117. szám - Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról, valamint ingyenes vagyonjuttatásról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (független):
1265 Mi folyik itt, uraim? Hát mi folyik itt? Ja, és akkor valóban, ahogy Vadai kollegám mondta, megtudtuk azt is, hogy tartozásai voltak ennek az alapítványnak. (Közbeszólás az ellenzéki sorokból.) Bocsánat, lehet, hogy nem Vadai Ágnes volt, lehet, hogy más képviselő, összefolyt, igen, már órák óta itt vagyunk, köszönöm, de a lényeg az, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel szemben gyakorlatilag tartozásai voltak ennek az alapítványnak. Tényleg nagyon nehezen jutok szóhoz, mert ez olyan pofátlanság, amit itt a világjárvány közepén csinálnak, amit én nem tudok elfogadni. És most fölállnak ilyen joviális arccal, elmondják, hogy ez így jó meg úgy jó, és hosszasan beszélnek ilyen bürokratikus dolgokról, de itt a lényeg, ez a lopás maga, és törvénybe iktatják. Ott van ez a nagy kamu erről, hogy önök mit akarnak a Városligetben. Mondják ki, hogy önöknek az a problémája, hogy Budapestnek van egy ellenzéki főpolgármestere, aki egész jól végzi a dolgát, és önök ezt nem szeretik, hogy ez így van, és át akarnak nyúlni, be akarnak kavarni a főváros vezetésébe. Mondják ezt! Ne haragudjon, tisztelt államtitkár úr, ön elkezdte mondani, hogy a Magyar Innováció Háza meg a Városligeti Színház meg az új Nemzeti Galéria, á, azt nem érinti ez, csak itt a zöldterületeket akarják megmenteni. Hát, uraim, én zöld vagyok, önök meg nem zöldek. Ez 10 éve is így volt, és szerintem 20 év múlva is így lesz. Önök gyakorlatilag be vannak oltva minden ellen, ami zöld, önök a fákat gyilkolják, önök a folyókat teszik tönkre, önök elherdálják ezt az országot, önök nem foglalkoznak szociális kérdésekkel. Önök Paksot építenek, meg Belgrád-Budapest vasútvonalat titkosítanak. Önök nem zöldek, a színük is narancssárga, és az önök kormányzásának a lényege a korrupció. Ezt nem én mondtam, hanem az önök egyik tanácsadója vallotta be. Most miért akarnak nekem ilyen gyógyszöveget mondani itt egy világjárvány közepén a magyar parlamentben, hogy önök most a zöldfelület miatt aggódnak? A fenéket aggódnak a zöldfelületek miatt! Az van gyakorlatilag, itt is nagyon érdekes az indokolás, mindenhol érdemes elolvasni, azt írják, hogy törvény hiányában egymással összekapcsolódó építési beruházások ellehetetlenülésével kellene számolni. Ezzel gyakorlatilag kimondják azt, hogy csak azért is építkezni akarnak. De akkor menjünk tovább, a kulturkampfnak mennie kell, a színházak felügyelőbizottságába ötből három főt a miniszter delegálna. Most ha nem is kétharmad, de egy sima többség megvan, vagyis kormányzati felügyelet alá akarják vonni a színházakat, erről van szó. Kétségbeesetten próbálják rajta tartani a kezüket a kultúrán, ahogy azt az autoriter rezsimek egyébként csinálni szokták. Önök ezt akarják. Salátatörvény, mind benne van, amiről beszélek, meg az egésznek ez a környezete. Menjünk tovább! Hát, itt van egy teljesen abszurd rész. Tényleg, azért magyarázzák el nekem, hogy miért védi az jobban a magyar lakosságot a koronavírus-járvánnyal szemben, ha önök kiszúrnak a nemváltó emberekkel. Ez nettó gonoszság. Tudják, én erről azt gondolom, KDNP-s Pisti odaszólt a KDNP-s Jocinak, hogy te, figyelj, mit csináljunk még, hogy még jobban ezeknek az embereknek odategyünk, mondjál valamit. Hát, itt vannak ezek a transznemű emberek, hát milyen dolog már az, hogy ők megváltoztatják a nemüket, ez a mi világképünkbe nem fér bele. De elnézést kérek, ebben az országban igenis ott vannak, ott vannak a nemváltó emberek, ahogy ott vagyok én is és ön is és a KDNP-s és a fideszes és az MSZP-s, mind, sokfélék vagyunk. És én zöld vagyok, és én tudom, hogy egy közösséget mindig az tesz immunissá és jóvá és erőssé, ha sokféle. Ez a lényege a létezésünknek, ennek a bolygónak, hogy sokféle ember van és sokféle élőlény, sokféle gondolat, sokféle eszme, és ezeknek meg kell tanulni együttműködni. De önök nem tudnak együttműködni, önök egy világjárvány kellős közepén fogják magukat, és nekiállnak egy ilyen salátatörvénybe egy ilyen passzust becsempészni, hogy csak azért is egyet csavarjanak még ezeknek az embereknek az önérzetén. Mindig a valóságot akarják betiltani. Vannak azonos nemű párok? Hát, érjük el, hogy ne nevezhessék magukat családnak, akkor majd nem lesznek. Vagy ott van például a genderideológia, ami egy nagyon egyszerű dolog, a társadalmi nem kutatása, hogy a történelmi idők során hogyan változtak a társadalmi szerepek. Tiltsuk be, ne lehessen ezt a tudományban tanítani, akkor majd nem