Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. március 30. hétfő - 115. szám - Az ülés napirendjének elfogadása - A Pázmány Péter Katolikus Egyetem által ellátott oktatási feladatok elősegítése céljából, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia részére történő ingyenes vagyonjuttatásról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosít... - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): - ELNÖK: - DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára:
1009 DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A vitának ezen szakaszában nem szerettem volna hozzászólni, itt az összegző vitáról van szó, de fennáll az a speciális helyzet, hogy Nagy Csaba képviselő úr ismertette a Törvényalkotási bizottság állásfoglalását, illetve több kormánypárti képviselő általánosan szólt hozzá a vitához, ezért én egy kérdést szeretnék megfogalmazni az elhangzottakkal erőteljes összefüggésben. Nagy Csaba képviselő úr, aki a Baranya megyei 4. választókerület egyéni országgyűlési képviselője, elmondta, hogy az állam elismeri a kereszténység nemzetmegtartó szerepét, és azt is elmondta, hogy minden állami intézménynek feladata a keresztény kultúra védelme. Ebben a bizonyos választókerületben van Abaliget település, és Abaliget településen működik egy minden szempontból nagyon jó példát jelentő egyházi iskola. És nem olyan régen a szülők megdöbbenéssel értesültek, hogy a fenntartó, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola nem kívánja tovább fenntartóként ezt a kistelepülési és minden szempontból valóban példaértékűen működő egyházi iskolát fenntartani, és vissza kívánja adni az állami fenntartónak. És annak ellenére a hittudományi főiskola határozottan ragaszkodik ehhez az elképzeléshez, hogy az iskola fenntartására jelentkezett egy másik egyházi szerveződés. És senki nem talál választ a miértekre. A szülők, az önkormányzat és több ezer támogató aláíró kifejezte, hogy aggódnak az iskola fennmaradásáért, és nagyon erőteljesen kérik, hogy megmaradhasson ez az iskola, megmaradhasson ez a kistelepülési iskola. Tudjuk azt, hogy milyen nehéz fenntartani ezeket az iskolákat, és minden szempontból, önmagában az oktatási funkción kívül is, nagyon-nagyon példaértékű ez az iskola. Most a helyzet az, hogy véglegesnek tűnik a hittudományi főiskolának a döntése, hogy az állami fenntartóhoz kerül, ugyanakkor itt valamiféle rugalmatlanság van a rendszerben, mert az már kiderülhetett, hogy minimum egy évig ott is marad az állami fenntartónál, és nem kerülhet a másik potenciális és erre az ügyben jelentkező egyházi fenntartóhoz az iskola kérdése. (L. Simon László: Mi köze van ennek a törvényhez?) Úgyhogy ha már Nagy Csaba képviselő úr részt vett ebben a vitában, és ismertette a Törvényalkotási bizottság állásfoglalását, akkor szerintem nagyon-nagyon jó lenne, ha már ilyen általánosan közelítettük meg jelen szakaszában ezt a vitát, ha valamiféle megnyugtató választ kaphatnának az érintettek, a szülők, hogy fennmaradhat ez a nagyon jó, tényleg minden szempontból nagyon jó példát jelentő abaligeti iskola is. Köszönöm szépen előre is. És bocsánat, még egy, Balla képviselő úrnak a felszólalására szeretnék utalni, hogy az állam ingatlanokkal támogat egyetemeket. Az lenne a kérdésem és kérésem, hogy hasonlóképpen nagyon nehéz helyzetbe kerülnek és egyre nehezebb helyzetben vannak a vidéki felsőoktatási intézmények, ezek is kaphatnak-e majd hasonló jellegű ingatlanjuttatás-támogatást azért, hogy ilyen szempontból is a leszakadó vidéki térségeknek, gazdasági, társadalmi és minden szempontból ezeknek a térségeknek a fennmaradását elő tudják segíteni. Úgyhogy nagyon-nagyon fontos lenne, hogy ez irányban is lássunk lépéseket a kormány részéről. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm szépen, Keresztes László frakcióvezető úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy a fennmaradt időkeretekben kíván-e még valaki a felszólalás lehetőségével élni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. A vitát lezárom. Mivel látom, készülődik, megadom a szót az előterjesztők nevében Orbán Balázs államtitkár úrnak, aki nyilván válaszolni fog a vitában elhangzottakra. DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Igen. Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Nagyon rövid lennék. Először is szeretném e helyütt is megköszönni azokat a támogató szavakat, amelyek az általános vitában elhangzottak nemcsak kormánypárti, hanem ellenzéki oldalról is.