Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 18. hétfő - 93. szám - Egyes törvények ipar- és kereskedelemszabályozási szempontból történő, valamint jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - VÉCSEY LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója:
937 ezt az akaratot valamilyen módon teljesíteni tudja, és az egyszerűsített honosítás intézménye alkalmas ennek az akaratnak a teljesítésére. Éppen ezért én nagyon köszönöm az ellenzéki frakciók támogatását is, de a másik dolog, és ezt még egyszer alá szeretném húzni, hogy arra kérném nagyon nagy tisztelettel önöket, hogy ezt a törvényjavaslatot meg az ezzel összefüggő közéleti vitát ne fertőzzük meg azzal , amivel önök próbálják megfertőzni, hogy a belpolitikai logikájukat, amelyben a kormányt ilyenolyan dolgokkal vádolják, kiterjesztik erre a törvényjavaslatra és azokra az emberekre is, akik - egyetértve Mesterházy képviselő úrral - a jövőben is magyar ál lampolgárságért fognak folyamodni. Tehát azt gondoljuk, hogy a XX. század még tartozik ezeknek az embereknek, és nekik minél nagyobb számban, mindenkinek, aki erre igényt tart, vissza kell kapnia vagy meg kell szereznie a magyar állampolgárságot. Úgyhogy e zért még egyszer köszönöm a támogatottságukat, és tényleg a legmélyebb tisztelet hangján, a belpolitikai összefüggésrendszert tekintve egy nagyon pici visszafogottságot szeretnék kérni önöktől. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsor aiból.) ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr válaszát, amelyben reagált a vitában elhangzottakra. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Egyes törvények ipar- é s kereskedelemszabályozási szempontból történő, valamint jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes törvények ipar- és kereskedelemszabályozási szempontból történő, valamint jogharmonizációs célú módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormányelőterjesztés T/7694. számon és az ahhoz érkezett bizo ttsági nem önálló irományok a parlamenti informatikai hálózaton elérhetők. Bejelentem, hogy az előterjesztést uniós napirendi pontként tárgyalja az Országgyűlés. Tisztelt Országgyűlés! A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának ismerteté sére kerül sor 15 perces időkeretben. Megadom a szót Vécsey László képviselő úrnak, a bizottság előadójának. VÉCSEY LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önök et, hogy a Törvényalkotási bizottság a 2019. november 14i ülésén megtárgyalta az egyes törvények ipar- és kereskedelemszabályozási szempontból történő, valamint jogharmonizációs célú módosításáról szóló T/7694. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosít ó javaslatot és összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §a alapján 25 igen szavazattal, 5 nem ellenében és 4 tartózkodás mellett elfogadta. A javaslat céljai közé tartozik az uniós jogharmonizációs kötelezettségek teljesítésén belül egyrészt a sza bályozott szakmákkal kapcsolatos előzetes arányosságértékelés szempontjainak rögzítése, másrészt az áruk kölcsönös elismerésére vonatkozó új közösségi szabályokkal való összhang megteremtése. A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény módosításának célja a szakmák új szabályozásának elfogadását megelőzően elvégzendő arányossági tesztről szóló