Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 18. hétfő - 93. szám - A törvényszéki végrehajtással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik):
924 kikerül a bíróság szervezetrendszeréből, ezzel együtt pedig a törvényszéki végrehajtó mint jogállás megszűnik. Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott javaslat igen előrelátóan tartalmaz az Avt.re nézve olyan irányú módosítást is, amely lehetővé tes zi, hogy a NAV számára megfelelő idő álljon rendelkezésre az átadott ügyek feldolgozására. Ily módon a 2019. december 31. napján folyamatban lévő ügyekben szünetel a végrehajtási eljárás, mégpedig a végrehajtásra irányuló megkeresés adóhatósághoz való beér kezésétől számított 30. napig. Kiemelkedő néhány, az Avt.t is érintő egyéb módosítás is, amelyek a végrehajtási eljárás eredményes lefolyását kívánják biztosítani. Ezek közé tartozik azon eset, amikor közfoglalkoztatónak minősülő adós ellen vezetett végre hajtásra kerül sor, továbbá ha az adós elhalálozik, valamint az elektronikus árverés során át nem vett ingóság karitatív célra történő felhasználásának lehetősége. Tisztelt Országgyűlés! A Ház asztalán fekvő törvényjavaslat bevezetni szándékozik új joginté zményként a végrehajtási eljárást megelőzően alkalmazható hatósági átvezetést, továbbá igyekszik elősegíteni a behajthatatlan követelések átláthatóbb adóhatósági nyilvántartását. Kérem a tisztelt Házat, hogy az elhangzottakra tekintettel a benyújtott javas latot szíveskedjenek támogatni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem Völner Pál államtitkár urat, hogy az előterjesztő képviseleté ben most vagy későbbi időpontban szeretne szólni. (Dr. Völner Pál: Most nem.) Az államtitkár úr jelzi, hogy most, a vitának ebben a szakaszában nem kíván felszólalni. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a kijelölt Igazságügyi bizottság nem állított előadót, tehát most a képviselői felszólalások következnek. Megadom a szót VargaDamm Andrea képviselő asszonynak, Jobbikképviselőcsoport. (21.10) DR. VARGADAMM ANDREA (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az el őttünk fekvő T/7844. számú törvényjavaslat vonatkozásában az általános vitában a plenáris ülésen már előadta a Jobbikfrakció az álláspontját, amely úgy szólt, hogy ezt a törvényjavaslatot támogatjuk. A címe némileg megtévesztő, mert arra utal, mintha csak a törvényszéki végrehajtással kapcsolatban, illetőleg a végrehajtási eljárások témaköréhez kapcsolódó módosító javaslatokat tartalmazna a jogszabály, de ezen túl előremutató, egészen más típusú jogszabályokat is és más típusú életviszonyokat is szabályozn i kíván. Az egy egyszerű, ma már jogtechnikai kérdésnek tekinthető változtatás, hogy miután a törvényszéki végrehajtásokat megszüntette a jogalkotó, és az adó- és vámhatóság látja el a jövőben azokat a feladatokat, amelyeket korábban a törvényszéki végreha jtók, így természetesen át kellett adni jogszabály rendelkezései mellett a jogköröket, és az átmeneti rendelkezéseket meg kellett ahhoz hozni, hogy az egyik szervezet megszűnésével a másik szervezetet működésében helyzetbe hozzuk. A bűnügyi zárlat kérdését , a bűnügyi zárlat terminológiáját kellett harmonizálni más jogszabályokhoz, mert egyik jogszabályban a bűnügyi zárlat, másik jogszabályban a büntetőeljárásban elrendelt zár alá vétel volt ugyanannak a jogkövetkezménynek a megfogalmazása, természetesen har monizálni kellett, és a jogszabályi javaslat ezt tartalmazza. A törvényszéki végrehajtás megszüntetésével bizony nagyon sok olyan követelés kerül át az adó- és vámhatósághoz, amelyeket nem könnyű kezelnie az adó- és vámhatóságnak, ezért úgy döntött a jogal kotó, hogy bizonyos elévült vagy behajthatatlanná nyilvánított követelésről, amelyet 2019. január 1jét megelőzően már kiállítottak, és 2019. december 31én még fennáll, lemond. Amikor a