Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 6. szerda - 91. szám - A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2018. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DUNAI MÓNIKA (Fidesz): - ELNÖK: - NACSA LŐRINC (KDNP):
706 ilyenkor!) Igen, igen. (Dr. Szűcs Lajos: Köszönöm szépen.) Ettől még nem változik ez ügyben a helyzet. Tehát azt javasolnám természetesen, hogy ennek az átvilágítását előbbutóbb az ellenzéki pártoknak el kell kezdeni. Az sem maradhat így természetes en, hogy az ellenzéki politikusok nem tehetik be a lábukat az állami televízióba és a Kossuth rádióba se. Én például a 2018as választás után egy hónappal voltam utoljára a Magyar Rádióban. Akkor élő adásban összevesztünk természetesen a Fidesz szlogenjeit és szólamait felmondó riporterrel, majd soha többet nem hívtak a rádióba. Egy ellenzéki párt képviselőjének ez a sorsa ma Magyarországon. Nagyon nem szeretném, ha az a helyzet állna elő, ha előbbutóbb úgy fordulna vissza, hogy olyan düh lesz az emberekbe n, hogy önökön verik le (Nacsa Lőrinc: Ne fenyegess!) , mindazt, amit csináltak a sajtóval (Nacsa Lőrinc: Ne fenyegessél!) és a médiával. Nem fenyegetem a képviselő urat, csak jelzem, hogy ami most zajlik az állami médiában, az teljességgel elfogadhatatlan. Ez semmire nem jó, ezt sehol máshol nem alkalmazzák, csak és kizárólag diktatúrákban. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK: Örülök, hogy a humanista jókívánságoknak bővében volt a hozzászólás és a beszólás. Mindemellett kérem szépen a há zszabály betartását. Minthogy a vezérszónoki felszólalások végére értünk, most kétperces felszólalásokra van lehetőség. Ezzel többen élni is kívánnak. Elsőként megadom a szót Dunai Mónika képviselő asszonynak, Fidesz. Parancsoljon! DUNAI MÓNIKA (Fidesz) : K öszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem véletlen az, hogy a kormány képviselői nem ülnek most itt a bársonyszékekben. Egyik vitánál sem szoktak itt ülni, amikor a médiahatóság beszámolójáról van szó. Ez pedig azért van, azo n elv alapján, hogy ezzel is ki lehessen fejezni, hogy a média független. (Dr. VargaDamm Andrea: Hoppá!) A törvény szerint meghatározott eljárás pedig az, amit jelen pillanatban folytatunk, vagyis a médiahatóság a zárszámadásról, illetve - mert most már b elementünk picit a 2020as költségvetési tervezetbe is - a költségvetésről szóló előterjesztéseket, javaslatokat beterjeszti a Ház elé úgy, hogy a Költségvetési bizottság felé kell eljuttatnia, a Költségvetési bizottság megtárgyalja, és ő terjeszti ide, a tisztelt Ház elé. Most az általános vitájában vagyunk ennek a törvényjavaslatnak, és amint említettem, a következő fázis az lesz, hogy jövő héten, kedden a részletes vitáját fogjuk lefolytatni a Kulturális bizottságban, majd ezt követően fog a házszabályba n előírt szakaszokon még végigmenni szokásos módon a törvényjavaslat. Tehát ez így volt eddig is és most is így van, hogy a kormány képviselői semmilyen befolyást nem szeretnének a Házra gyakorolni abban, hogy a 2018as költségvetését elfogadjae a tisztel t Ház, és a 2020as költségvetést ebben a beterjesztett változatban fogjae támogatni. A másik… - de most látom, hogy lejár az időm, úgyhogy majd a következő felszólalásomban folytatom. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Nacsa Lőrinc képviselő úr, KDNP, két percben. NACSA LŐRINC (KDNP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Azt visszautasítanám, hogy Gréczy Zsolt bennünket fenyegessen erőszakkal és különböző módokon. Ezt hatá rozottan vissza kell utasítani. Ez a stílus a Népszabadságban még csakcsak elment, itt már azonban kevésbé; bár az utóbbi időben láttunk elég sok mindent önöktől. Azért annak van külön bája, hogy a tisztelt jobbikos képviselőtársak annak a felszólalásnak tapsolnak, amelyben a 2006os, rádiónál történt események után azt mondja Gréczy Zsolt, hogy a