Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 6. szerda - 91. szám - Az ülésnap megnyitása - Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2018. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DOMOKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevőszék elnöke: - ELNÖK: - DOMOKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevőszék elnöke:
671 ezer ilyen ellenőr va n. Ezek mindmind azért dolgoznak, hogy a jogszabályokat betartsák, és nagyon sokan tényleg nem tartják be a jogszabályokat. Ja, még a rendőrség is ugyanez a kategória. Ők azért vannak, hogy ezeket a jogszabályban megtévedt embereket, vagy azt nem követő e mbereket figyelmeztesse, büntesse, szankcionálja. Az ÁSZ nem ez. Ez mind a végrehajtó hatalomhoz van rendelve; a Nemzeti Bank egy más ügy, a bankok ellenőrzése pedig a független Nemzeti Bankhoz. Tehát még egyszer akarom mondani, mert többször előjött: a ko rmányzati kommunikáció nem része a párttörvény szerint sem és a kampánytörvény szerint sem Magyarországon a kampányfinanszírozás számvevőszéki ellenőrzésének. (Dr. VargaDamm Andrea: De attól még ez így működik!) Én nem azt vitatom, hogy az nem kampány, va gy hogy befolyásolja a politikai nézeteket vagy sem, csak még egyszer mondom, mi szeretnénk törvényszerűen. Önök meg azt mondják, hogy mi olyat is vizsgáljunk, ami a törvény szerint nem jár. (Dr. VargaDamm Andrea: De akkor kezdeményezzen törvényjavaslatot !) Kap majd ön is szót, gondolom, ha fog kérni. (Dr. VargaDamm Andrea: Igen, fogok!) Szeretném jelezni, hogy az ÁSZ az alkotmány szerinti elfogultsággal bír. Ezt vállalom, mert ilyen vád is volt. Kovács Árpád többször elmondott itteni beszédét is volt mód om meghallgatni, kérte, hogy alkotmányos keretek között közpénzügyi szabályok legyenek alkotva. Ezt ’11ben az akkori kétharmad beleszavazta az Alaptörvénybe, és az Alaptörvényben benne van nagyon sok olyan szabály, amely, ha úgy tetszik, nem egy totál sem leges nézőpontot adott az ÁSZnak, hanem például világos értékrendet adott, hogy a hiány rossz, minél kisebb a hiány, annál inkább az adósság csökkenjen. Ez egy értékválasztás, nem minden közgazdász ért vele egyet. Nem is minden szakember ért vele egyet, á llamelméleti ember, és főleg nem, aki mindenkor kormányon van, hiszen ő meg szeretne tágabb teret adni. Én ezért dicsértem, ha úgy tetszik, a kormányt, hogy legalább nem próbált nagyobb hiányt csinálni, és nem pont annyit, 0,1 százalékot, hanem amikor volt a gazdaságnak lehetősége, több százalékponttal csökkent az adósság. Az Alaptörvény ezt mércéül szabja a Számvevőszéknek. Ezt kérem, értsék! A másik, többen is jelezték, hogy a jól irányított állam micsoda elfogult fogalom. Szeretném jelezni, a számvevőszé ki törvényben van benne. Amikor úgy döntött a parlament, hogy bajban az ország, és kell a Költségvetési Tanács, és a tanácsban a Számvevőszék elnökének is jelen kell lennie, akkor világossá vált, hogy egy tanácsadó, támogató szerepre is szükség van, mert e gyetértek, az nagyon blamázs minden ország minden számvevőszéki elnökének, ha az ő kezei között omlik össze egy ország költségvetése. És most nem aktualizálom, hogy Magyarországon melyik években, melyik elnök alatt történt ilyen. Én örülök; lehet, hogy sze rencsés vagyok, lehet, hogy a Költségvetési Tanács működése, lehet, hogy a kormányzat fegyelme, mindenki nyilván a saját ízlése szerint elmondhatja, de Magyarország, amióta én vagyok elnök, nincs abban a helyzetben. Voltak határesetek ott ’1112 táján vagy ’13ban, amikor az adósságszabályokból kijöttünk, ’16ban, amikor az EUs pénzek hirtelen elfogytak, és nem volt újabb pluszimpulzus. Ezek nagy kockázatok voltak, de összességében a jól irányított állam előmozdítása felé. Nem azt mondja a törvény, hogy az van, és az ÁSZ ezt kérje számon, hanem minden javaslat, amit tesz, ami irányába hat, próbálja meg ezt előmozdítani. És ezt lehet kormánypárti elfogultsággal mondani, de én úgy mondhatnám, hogy az ország iránti elkötelezettség, az ország parlamenti többség ének, a kormányának a szándékai ezek, és miután a törvény odarendelt bennünket ehhez, hogy ne külföldi szempontok, ne hitelezői szempontok, ne befektetői szempontok, vagy sorolhatnék bármilyen más szempontot, hanem egyedül az ország gazdasági függetlenségé t szolgáló adósságcsökkentés legyen a mérce, ez egy értékrendet adott. Ez egy elkötelezettséget adott. Ráadásul beletettek személy szerint engem is a Költségvetési Tanács tagjai közé mint elnököt, ex officio. Nem személy szerint, odatettek engem ebbe, és h ozzárendelték a törvényben, hogy kötelező a Számvevőszéknek ebben támogatást nyújtania nekem, illetve a Költségvetési Tanácsnak. Ezért készülnek az elemzések, amit idéznek önök is, amit az egészségügynél meg máshol is leírtunk.