Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 6. szerda - 91. szám - Az ülésnap megnyitása - Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2018. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DOMOKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevőszék elnöke: - ELNÖK: - DOMOKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevőszék elnöke:
669 Az ellenzéki pártoknak részben igazuk van, lehet, hogy be kellene azt vezetni, hogy ha az adóhatóság b üntetést szab ki valakire, akkor mindenkit meg kellene büntetni, ha a rendőr gyorshajtásért valakit megállít, akkor nemcsak a gyorshajtót kellene megbüntetni, hanem mindenkit (Zaj, közbeszólások az ellenzéki padsorokból. - Az elnök csenget.) , azt is, aki b etartja a szabályokat, aki betartja a szükséges és a megfelelő jogszabályokat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Z. Kárpát Dániel: Muszáj volt belemenned ebbe a vitába? Nagyon kívülálló vagy!) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ezzel a kétperces felszólalások végére értünk. Most rendes felszólalások következnek. Domokos László képviselő úrnak (Derültség, közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) - bocsánat, Domokos László elnök úrnak adok szót. Elnézést! DOMOKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevő szék elnöke : Képviselem a Számvevőszéket, remélem, elég határozottan, ezért… ELNÖK: Így van! DOMOKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevőszék elnöke : …azért is kell szólnom erről, mert igazából a pártok és a kampány ellenőrzését már évek óta, sőt amióta én elnö k vagyok, pont azokra a felvetésekre, amit önök említettek most, nem én bonyolítom le. Átadtam a mindenkori főtitkárnak, ő az, aki eljáró volt, és az ÁSZ elnöke ilyen értelemben nem vett részt a konkrét ügylet menedzselésében. (Közbeszólás az MSZP soraiból : Ez nem számít!) Ja, hogy ez nem számít? Akkor meg nem értem, miért probléma az, hogy a törvényeket betartva az ÁSZ elnökét az Országgyűlés bizalommal látta el, és a törvényeknek megfelelően, ellentétben, amit önök szoktak mondani, törvénymódosítás nélkül volt meg a jogszabályi kinevezési feltétele az ÁSZnak. Ezt tíz év után méltatlan felvetni. Méltatlan felvetni! Egy szervezet működéséhez, amelyik a 18. évi tevékenységét mutatja be, ennek semmi köze. Viszont van annak köze, hogy önök ellenőrzöttek, és vé lhetően lesznek továbbra is ezek szerint problémák. Én remélem, hogy nem így van. Mindent megtettem, elrendeltem, ami rajtam múlott, hogy önök információt kapjanak. Nem kötelességem a törvények változását senkinek sem elmagyaráznom, bemutatnom, de jelzem, a pártok öntesztet kaptak, kedves Bősz Anett, és még le is töltötték. Megnéztem, itt a statisztika, több tucattal még le is töltötték. Tehát a konzultáció után a legfontosabb törvényi, lényegi kérdésekre felhívtuk a figyelmet. Mód van ma is kitölteniük ezt , és ezzel felkészülni egy mindenkori bármilyen ellenőrzésre. Elnézést, tehát ha önök hibáztak, én ezt sajnálom, nyilván, nagyon nehéz elismerni. Én azt gondoltam, hogy nem fogjuk az egyes pártok ellenőrzésének a kérdését, mint érintetteket, itt megbeszéln i, én nem is mennék ebbe bele, de muszáj a DKs felszólalás kapcsán szólnom, mert ez egy folyó vita, amit láthatóan kommunikációs és befolyásolási céllal is próbálnak megtenni. Egyébként az ügyvédek ezt elég gyakran szokták megtenni, amikor bírói vagy adóh ivatali eljárás van. Az ÁSZ maga nem ilyen, azt kell mondanom, mint akármelyik másik hatóság, de azért egyet rögzítsünk: a dokumentálás kérdését a törvény nagyon egyértelműen szabályozza. Egyrészt a számviteli törvény megmondja, hogy minden gazdasági folya matot dokumentálni, bizonylatolni kell jelen időben, és, kedves Z. Kárpát képviselőtársam, nem lehet utólag pótolni. Mi egy konkrét időben kértük a dokumentumokat, az elnökük ki is jelölte az adatszolgáltatót, és ő nem szolgáltatott adatot sem levélben, se m személyesen. És nagyon fontos még egy dolog. Az ÁSZ a törvények szerint a székhelyen kell hogy a dokumentumokat keresse. A DKnak nem a székhelye semmisült meg, illetve nem is semmisült meg, de volt benne kár. A törvény szerint az alapító okirat szerinti székhely nem az a hely. De ennek a vitáját én nem akarom itt most, még egyszer mondom, lefolytatni, csak látom, hogy a székhellyel is gond van, nem önöknél, másoknál. Van, aki nem is tudja, hogy melyik a székhelye. Van, ahol az