Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 6. szerda - 91. szám - Az ülésnap megnyitása - Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2018. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - BŐSZ ANETT (független):
662 bánásmódban részesülni, de a szervezetek, ahogyan a nemzeti együttműködés rendszerének kiépítése haladt előre az idővel, maguk sem találkoztak egyenlő bánásmóddal. Mondok rá egy példát, de a tisztesség megkívánja, hogy elnök úrnak megköszönjem azt a levelét, amely a tavalyi beszámolót követően a szóban megválaszolatlan kérdések pótlásaként megérkezett hozzám. Ebben ön azt írta, elnök úr, hogy nem igaz, hogy a szervezeteket nem értesítették a 2018as szigorításról, mert minden egyes politikai párt megkapta azt a levelet, amely egyfajta személyes tájékoztatóként elmondta az új feltételeket. Én most egy olyan párt olyan képviselőjeként állok itt ön előtt, amely párt nem kapta meg ezt az értesítőt, és nem volt módja részt venni azon az egyeztetésen, amelyen az új szabályokról tájékoztatták a politikai szervezeteket. Persze, lehet azt mondani, hogy ez a mi hibánk. Én azt l átom, hogy az Állami Számvevőszék a legtöbb esetben azt állítja, hogy mindig minden az ellenzéki pártok hibája; majd erre hozok is példát. Tisztelt Elnök Úr! A tavalyi állításom szerint a Magyar Liberális Párt tapasztalata az ÁSZvizsgálattal kapcsolatosan az volt, hogy a korábbi vizsgálatokkor kialakult egy kollegiális viszony az ön és az én kollégáim között, és vélelmezték a mi ártatlanságunkat, vélelmezték azt, hogy mi jogkövető állampolgárok vagyunk, és egy jogkövető szervezetet kívánunk működtetni az é vek során. Ez abban is megmutatkozott, hogy az ön kollégái nagyban segítették az én kollégáimat abban, ha valamifajta hiánypótlásra kellett sort keríteni, akkor minden segítséget megadtak ehhez. Amiről most beszélek, az a 2010es évek eleje. Azonban ahogya n haladtunk a tavalyi választási kampány felé, látható volt, hogy az ön kollégái már nem az ártatlanság vélelmével, hanem a bűnösség vélelmével közelítettek az ellenzéki szervezetek felé és az ellenzéki politikusok felé, ellenőrzés helyett egyszerűen bünte tni érkeztek. Az, hogy átláthatatlanná tették azt a feltételrendszert, amihez fel kell nőnie egy politikai pártnak ahhoz, hogy megfeleljen az ÁSZ feltételeinek, már önmagában is elfogadhatatlan, de az, hogy nem segédkeztek az esetleges hibák feltárásában a vizsgálat közben, illetve azt követően, nem segédkeztek a hiánypótlásban, mint ahogyan azt képviselőtársam már elmondta, egész egyszerűen érthetetlen, és azt gondolom, hogy nem is magyarázható itt az Országgyűlés előtt sem. Kimondható az, hogy minden elle nzéki párt akkora büntetést kapott, amekkora a következő időszaki gazdálkodását éppen ellehetetlenítette. 2018 második felében, amikor az ellenzék összellenzéki megmozdulásokat tervezett, és azt próbáltuk kitalálni, hogy becsületes módon, számlákat kiegyen lítve a tömegmegmozdulások költségeit hogyan tudnánk összeadni, akkor ment a körkérdés, hogy vane vajon még közöttünk olyan szervezet, amelynek most a számláján nincsen inkasszó. Elnök úr, azt gondolom, talán most ön is belátja, hogy nemcsak elméletileg, de gyakorlatilag is abszurd, ami történt az Állami Számvevőszék vizsgálatait követően az ellenzéket illetően. Azt állítom, hogy a kormánypártok esetében azonban az Állami Számvevőszék fel sem veti a tiltott pártfinanszírozás gyanúját sem, holott az adófize tők pénzéből finanszírozott kormányzati kommunikáció nem más, mint egy véget nem érő FideszKDNPreklám, nem más, mint a polgárok tudatos félretájékoztatása a jelenlegi kormánypárti többség szája íze szerint. Én azt gondolom, hogy amennyiben az ellenzéki p ártok kaphattak azért büntetést, mert spórolni igyekeztek, illetve igyekeztek jobban gazdálkodni azzal a közpénzzel, amit rájuk bíztak az adófizetők, illetve a hatályos törvények… - mondok néhány ilyen konkrétumot: túl olcsó volt a pártiroda bérleti díja; a párt által használt gépjármű bérleti díja alacsonyabb volt, mint amit az ÁSZ piaci árként vélelmezett; a párt könyvelői vagy a jogi munkatársai az ÁSZ által vélelmezett piaci ár alatt teljesítettek szolgálatot. Nem tud a Lajtán túli világból, elnök úr, o lyan országot mondani, ahol egy politikai szervezet azért kap büntetést, mert spórolni kívánt az adófizetők pénzével. És szeretném arra is felhívni a figyelmet, hogy itt vannak olyan politikai szervezetek, amelyek esetében éves szinten néhány tíz millió fo rintos gazdálkodásról beszélünk. Hol van ez a több száz milliárdos kormányzati kommunikációhoz képest? Hol van ez ahhoz, hogy most a jelenleg lezajlott önkormányzati kampány során is felvetették már adott esetben a helyi Fideszszervezettel korábban