Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 6. szerda - 91. szám - Az ülésnap megnyitása - Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2018. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről:
659 Erre a kezdeményezésre, ami láthatóan a korábbi - ez jó egy évvel ezelőtti, bár az utóellenőrzés idei volt, ha jól emlékszem , ilyen körülmények között… Most megbüntethetném önöket azzal, hogy az egész levelét fölolvasom, de nem teszem, de azért okulásul legyen itt mindannyiunknak. Ezt a választ kaptam: tájékoztatom, hogy az Állami Számvevőszék az elmúlt években több alkalommal végzett ellenőrzést Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatánál, melyek érintették az önkormányzat gazdasági társaságait. Az ÁSZ 2019. január 10én hozta nyilvánosságra a legutóbbi győri önkormányzati utóellenőrzésről szóló jelentését, melyben a 201 6 decemberében lezárult, ’14. januártól ’15. április 30ig terjedő időszakra vonatkozóan a számvevőszéki ellenőrzés megállapításai alapján az önkormányzat által összeállított intézkedési tervben foglalt feladatok végrehajtását értékelte. Tájékoztatom, hogy az Állami Számvevőszék a jogszabályi kötelezettség alapján részére megküldött tájékoztatók vagy a hozzá érkezett, tájékoztatási célú információk, jelzések, egyéb dokumentumok alapján tudomására jutott adatokat, tényeket folyamatokban lévő ellenőrzései ker etében vagy ellenőrzéseinek tervezése során hasznosítja. Hát, köszönöm szépen ezt a választ. Én csak azt kérem, hogy végre végezzenek egy tisztességes ellenőrzést, mi történt Győrben. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most megadom a szót Csárdi Antalnak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának. CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Szomorú, de ott kell folytatnom, ahol ellenz éki képviselőtársaim abbahagyták, hogy az Állami Számvevőszék gyakorlatilag a kormány kinyújtott politikai karja; politikai alapon megrendeléseket kap és teljesít. A beszámoló ennek értelmében persze említést tesz a 2015ben megtartott időközi országgyűlés i és a 2016ban megtartott időközi önkormányzati választásokról, azok lebonyolításáról és pénzeszközeinek felhasználásáról, és emellett a 2016. október 2án megtartott országos népszavazás lebonyolításáról is, illetve az itt felhasznált pénzeszközök és els zámolások ellenőrzéséről. Természetesen az Állami Számvevőszék szabályszerű költést állapít meg, ami önmagában is mutatja, hogy milyen mértékű elfogultságról is van szó, hiszen pontosan tudjuk, hogy a népszavazás kapcsán gyakorlatilag egy vaskos, sokba ker ülő propagandacsomagot kaphatott meg a magyar társadalom, és persze ezt illetlenség lett volna az Állami Számvevőszéknek, mondjuk úgy, hogy kritizálnia. (10.30) Pedig tényleg milliárdokba kerültek, és legyünk őszinték, még csak értelme sem volt, mert ugy e, a népszavazás eredménytelen és érvénytelen volt. 2018ban az Állami Számvevőszék rengeteget szerepelt az országgyűlési választások miatt. Bár ez a beszámoló erre vonatkozóan részleteket nem közöl, az országgyűlési választás előtt, közben és alatt is töb b párt ellenőrzésre került, viszont kiemelten érdekesnek tartom, és ki is szeretném hangsúlyozni, hogy egyetlen párt nem volt ellenőrizve az Állami Számvevőszék által, mégpedig a legnagyobb kormányzó párt, a Fidesz. Ők pont kicsúsztak. Nem ők voltak soron. Én ezt értem, csak furcsállom. Azt gondolom, arról mindenféleképpen beszélnünk kell, hogy ezzel szemben a többi ellenéki pártot persze ellenőrizték, és érdekes módon találtak is hiányosságokat. És most én nem fogom még egyszer elmondani, amit Varju képvis előtársam már elmondott előttem, hogy még az adatszolgáltatást is igyekeztek minden eszközükkel megnehezíteni. Azt gondolom, ez tökéletesen bemutatja azt, hogy önök sajnos mára már nem működnek független intézményként. Pontosan tudjuk, hogy az Állami Számv evőszék elnöke tagja volt a Fidesznek; pontosan tudjuk, hogy képviselője volt a Fidesznek; és azt is pontosan tudjuk, hogy milyen személyes jó kapcsolatot ápol miniszterelnök úrral és a kormány több képviselőjével is. Amíg én beszéltem - valószínűleg a kam era nem mutatta , éppen kezet fogott az egyik fideszes képviselőtársammal (Domokos László: