Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 6. szerda - 91. szám - Az ülésnap megnyitása - Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2018. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
655 számonkértük az ÁSZtól, hogy n em kellenee vizsgálni azokat a választási visszaéléseket, amelyeket tapasztaltunk az elmúlt években, akkor most én konkrétan politizálnék. Az, hogy nem történnek meg - csak az ellenzéki pártoknál - ezek a vizsgálatok, azért az Állami Számvevőszéket a korm ány 2018ban kifizette. Az Állami Számvevőszék munkatársainak fizetése azáltal, hogy az alapilletmény szorzói jelentős mértékben megnövekedtek, ez a szorzónövekedés több százezer forintos fizetésemelést is jelentett az ott dolgozók számára. Az ÁSZban dolg ozó vezetők fizetése elérheti, sőt meg is haladhatja a 3 millió forintot. Ez úgy jön ki, hogy a szorzók mellé - amelynek alapja alapilletményként a tárgyév előtti évben a KSH által mért bruttó átlagkereset - a vezetők 35 százalékos illetménypótlékra jogosu ltak, az ÁSZ elnöke pedig 60 százalékkal megemelheti vagy 10 százalékkal csökkentheti az alapilletményt. Az látható, hogy a Számvevőszék végre megkapta az elvégzett munkájáért a kormánytól azt a fajta jutalmat, ami elvárható volt. Láthattuk az elmúlt évekb en - és hadd emeljek ki néhány példát, mondjuk, a Jobbik büntetését, vagy felhoznám a Demokratikus Koalíció büntetését, vagy a saját pártomnak, a Magyar Szocialista Pártnak tett büntetéseket, és láttuk azt, hogy erőteljesebben ez mindig valamilyen kampány alatt jelenik meg , hogy hogyan történnek ezeknek az ellenzéki pártoknak az ellenőrzései, és milyen szabálytalanságokat tárnak fel a pártok működésénél. Ezen büntetések kapcsán az Alkotmánybíróság pont nemrég mondta ki, hogy a kiszabásának a körülményei e llentétesek az Alaptörvény rendelkezéseivel, az Alkotmánybíróság szerint ugyanis az Alaptörvényből levezethető követelmény az, hogy az Állami Számvevőszék eljárásában is biztosítani kell a bírósági felülvizsgálat lehetőségét. Ez több esetben nem valósult m eg, elnök úr. Ezt a lehetőséget azonban a kormány nem biztosította. Az Állami Számvevőszéknél pedig, úgy tűnik, senkinek még csak eszébe sem jutott, hogy a jogorvoslati lehetőségek nélküli szankciókiszabás jogellenes volna, hiszen ennek korrigálását semmil yen formában nem kezdeményezte az Állami Számvevőszék. A költségvetési források zárolása pedig az irányadó bírói gyakorlat szerint szankciónak minősül. Legalább az elvárható lett volna az Állami Számvevőszéktől, hogy önmérsékletet tanúsítson, mert legalább azt érezniük kellett volna, hogy az ellenzéki pártok ilyenfajta szankcionálása morálisan elítélendő, ha már a jogszerűtlenséget nem ismerték fel, hiszen aláássa a plurális demokráciát, ellehetetleníti az ellenzéki pártokat, és ázsiai diktatúrákra emlékezt ető megoldásnak minősül. A magyar társadalom okkal várhatna el nagyobb fokú függetlenséget attól a szervezettől, ahol a pályakezdő fizetések is elérik a 600 ezer forintot, a vezetői fizetések pedig a több millió forint nagyságrendet. Sajnálatos módon ez lá tványosan nincs így. Jól mutatja - egy példával illusztrálnám, elnök úr - ezt a IX. kerület példája. A kerületet kilenc évig vezető fideszes Bácskai Jánost a kerület lakói leváltották most ősszel, majd hirtelen az Állami Számvevőszéknek eszébe jutott feltá rnia, hogy az önkormányzat egyik vállalkozása szabálytalanul működött, és az önkormányzat rossz gazda volt. Néhány nappal a választások után tették közzé ezt a jelentést. Az ÁSZ alapvető hiányosságot tárt fel, például hogy az érintett önkormányzati társasá gnak három éven keresztül nem volt elfogadott éves beszámolója, pedig ezt a törvény alapján kötelesek lettek volna elfogadni. Két lehetőség van: Vagy a 600 ezres és milliós fizetésekért dolgozó számvevőknek három év kell ahhoz, hogy megállapítsák, hogy a f ideszes önkormányzat alapvető jogszabályokat sem tart be, vagy egyszerűen ismételten politikai megrendelést teljesítettek, hiszen tudták, hogy az ellenzéki polgármester hivatalba lépésével ezekre a hiányosságokra amúgy is rövidesen fény fog derülni. Tekint ettel arra, hogy hányszor ellenőrzi az ÁSZ a Fideszt, a KDNPt, illetve a kormánypárti önkormányzatokat, nem kétséges, hogy az Állami Számvevőszék továbbra is politikai megrendeléseket teljesít, és függetlenségét még nyomokban sem tartja meg. Csak azért ho ztam elő ezeket a példákat, elnök úr, mert tényleg szeretnék választ kapni arra, hogy ha ezeket a jelentéseket elolvassuk… - és a következő felszólalásomban konkrétan kitérnék arra, és szeretném megköszönni elnök úrnak, hogy külön vizsgálták a gyermekétkez tetést, és pontosan ugyanazokat a megállapításokat tették ebben a jelentésben. És külön fel fogom olvasni, mert kormánypárti politikustársaim nem hiszik el azokat a felszólalásokat, amikor elmondom, hogy