Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 5. kedd - 90. szám - A szakképzésről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - GELENCSÉR ATTILA (Fidesz):
629 Meg kell érteni, és ezért fogalmaztam így és írtam le magamnak és olvastam fel, hogy meg kell érteni, hogy amióta a szakkép zés iskolai rendszerben történik, és nem tanoncképzés van, mint a II. világháború előtt, meg kell érteni azt, hogy nem nagyon tudta az iskola követni a szakmát, mert főleg az egyre jobban felgyorsult világban mire kijön a gyerek az iskolából, olyan gyorsan megváltozik csak annak a szakmának a technikai része - csak hogy így leegyszerűsítve fogalmazzak , hogy lényegében az már nem aktuális. Tehát az alapképességek, az élethosszig tartó tanulás, ez a legfontosabb, amit a szakmunkás gyerekeknek is el kell saj átítani, és tényleg jó, hogy most ez az oktatási forma, a korábbi szakközépiskolai rendszer, amit önök aztán kilenc évig így vittek meg úgy vittek, de ez a technikum most visszatér ahhoz. Tehát amikor azt mondjuk, hogy jó az irány, akkor az elmúlt kilencév es tévúthoz képest jó az irány. És még egy kérdésem lenne tisztelettel, mert ez nem derül ki számomra, hogy a tervezett béremelés a szaktanárokra és a szakoktatókra vonatkozik csak, vagy a közismereti órákat oktatókra is. (Dr. Vinnai Győző: Mindenkire.) Te hát legyenek kedvesek ezt nekem tisztába tenni, mert ez számomra nem derült ki. Köszönöm. ELNÖK: Köszönöm, Kunhalmi Ágnes képviselő asszony. Most megadom a szót Gelencsér Attila képviselő úrnak, aki előre bejelentette felszólalását. GELENCSÉR ATTILA (Fides z) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Alapvetően egy szakmai felszólalással készültem, de az itt elhangzottakra muszáj néhány pontban reagálnom, már csak azért is, merthogy úgy hozta a jószerencsém, hogy néhány évig működhettem fenntartóként. 11 nagy szakképző intézmény, emlékeim szerint körülbelül hatezer diákja járt ezekbe az intézményekbe, ahol tapasztalatokat szereztem, és az itt elhangzott, főleg baloldalról elhangzott mondatokra nem lehet nem reagálni. Tehát az első észrevé telem az, hogy azok az idők, finoman szólva, nehezek voltak. Ha most azt mondja Arató Gergely, hogy az akkori GDP 56 százaléka volt a ráfordítás, akkor szeretném mondani Arató Gergelynek, hogy minimum kettő probléma van ezzel. Az egyik probléma az, hogy e zt nem a kormány biztosította, hanem csak egy részét, a másik részét az e miatt az alacsony normatív támogatás miatt eladósodott fenntartó önkormányzatok. (Dr. Vinnai Győző: Így van!) Tehát amikor önök 56 százalékos szintről beszélnek, az nagyjából 23 sz ázalék lehetett anno a kormányzati büdzséből, tekintettel arra - amennyire emlékszem rá ennyi idő távlatából , hogy 50 százalékra volt elég a szakképzési normatíva a szakképző intézmények fenntartásához. Tudja, Arató Gergely úr és a fejét rázó Kunhalmi Ág nes asszony, nem kívánom önöknek azt az élményt, amiben akkor volt részem, amikor a beszállítókat be kellett hívjam az önök finanszírozása miatt, és azt kellett kérjem, hogy már ne 60 napra szállítsanak, hanem legyenek kedvesek 90 és 120 napra is szállítan i, azért, hogy tudjunk étkezést biztosítani ezekben az intézményekben. De van még egy probléma az ön 56 százalékával. Az egy GDParányos szám, igazából a „trükkök százai” pártból értem én a számokkal való trükközést is, de akkor mennyi volt a GDP, a nemze ti össztermék és ma mennyi! Vagyis azt szeretném mondani önnek, hogy amikor azt mondja, hogy ugyanazon a GDPszázalékon állunk, az az önök részéről egy óriási beismerés, hogy ma jóval többet fordítunk a szakképzésre, hiszen az akkori GDPnek jelentősen mag asabb értéke most a nemzeti össztermék, ergo sokkal többet költünk még akkor is, ha százalékos arányban annyit. Kunhalmi Ágnesnek is, akinek egyébként a felszólalásaiból néha érződik a segítő, támogató szándék, tehát a magam részérő l egy kicsit meg is vagyok lepődve ezen, de kedves képviselőtársam, azt mondja, most már többedszer is hallom, hogy a törvény benyújtása maga a beismerése annak, hogy egyébként eddig nem jól mentek a dolgok. Itt az a baj, hogy ha változatlanságot tapasztal az ellenzék, akkor az a kritika, hogy nem nyúlunk hozzá ahhoz, amihez hozzá kellene nyúlni, és ez harsog át a túloldalról; amikor hozzányúlunk, akkor meg az az állítás és vád fogalmazódik meg,
