Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 5. kedd - 90. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - UNGÁR PÉTER (LMP):
485 képviselőtársát, vagy amikor Gréczy Zsolt, az önök frakciójának a szóvivője úgy falaz a közben fehér port tartalmazó zacskót lóbáló városvezetőknek, hogy Gajda Péter azt mondta, cáfolja a videóban elhangzottakat, ennek a hitelességét is megkérdőjelezi, mi ezt elhisszük Gajda Péternek, így eszerint járunk el. Na, ez falazás. Vagy amikor Czeglédy Csabát fel teszik az EPlistájuk utolsó helyére, hogy a mentelmi joggal meneküljön ki, na, ez például, tisztelt képviselő úr, falazás. De amikor a kormányzat betartja a 107/2011es kormányrendeletet, és aszerint ellenőrzést rendel el azért, hogy a látványcsapatsporttámogatás és a közvetlen költségvetési támogatás elkülönülten számítódike ennek az alapítványnak a működésében a kormányrendelet 15/C. § (7) bekezdése szerint, vagy amikor ugyanezen paragrafus (6) bekezdése szerint azt vizsgálja, hogy a létesítmények közö sségi célú használata megvalósításának minden törvényi feltétele, jogszabályi feltétele fennáll, ez a hatályos jogszabályoknak a betartása, tisztelt képviselő úr. Úgyhogy azt kérem, legyen következetes, vagy mindenhol követeljen átláthatóságot, vagy pedig ne csak a sportszervezetekkel szemben lépjen föl. Másrészről pedig azt kérem öntől is és mindenki mástól is, hogy ezeket a jogszabályokat, amelyek az ellenőrzésre vonatkoznak, mindenkinek be kell tartani. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) E LNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. „Gondoskodási válság” címmel napirend előtti felszólalásra jelentkezett az LMP képviselőcsoportjából Ungár Péter képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. UNGÁR PÉTER (LMP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az a helyzet, hogy Magyarországon azok az emberek, akik gondoskodó munkát végeznek, nincsenek kellően megfigyelve… - megfizetve, elnézést. (Derültség.) Utána majd rátérek, hogy ezt miért mondtam. (Taps a kormánypárti oldalon.) Oké, köszönöm. Tehát nincsenek kellően megfizetve. Az a helyzet, hogy jelenleg is a szociális ágazatban nem tudnak a sztrájkban részt venni azok az emberek, akiket a munkahelyükön megfigyelnek, hogy mikor szeretnének sztrájkban részt venni, mikor folytatna k ellenzéki tevékenységet, illetve azok, akik esetleg a szakszervezethez csatlakoznának, vagy a szakszervezet vezetését valamilyen más belátásra bírnák, azokat a munkahelyükön sérelem éri. Ez egy súlyos probléma. Remélem, majd ezzel államtitkár úr foglalko zni fog, azon túlmenően, hogy az én elszólásomra reagál valamit. Az a helyzet, hogy jelenleg a szociális sztrájk egy olyan dolog, ami nem tud megvalósulni a sztrájktörvény különböző rossz részletei miatt. Amúgy korábban a Fidesz is azon az állásponton volt , hogy a megfelelő ellátás biztosítása mellett mindenkinek joga van sztrájkolni. Pontosan tudja ön is, hogy miért akarnak a szociális szektorban dolgozók sztrájkolni, hiszen jelenleg Magyarországon körülbelül 130 ezer forintot keres egy gyógypedagógus nett ó, illetve 120 ezer forintot keres valaki, aki egy idősek otthonában segédápolói tevékenységet végez. Pontosan tudjuk, hogy ezek nem versenyképes bérek még akár a gondoskodó szektoron belül sem. Pontosan ezért van az, és ez leginkább NyugatMagyarországon van így, ahol 2030 kilométer ingázásával ennek a nyolckilencszeresét lehet keresni, hogy rengeteg, rettenetesen nagy azon álláshelyek száma, ami betöltetlen, ezért már azt a törvényi minimumot sem tudják biztosítani a szociális szektorban sok helyen, ami t elvárnak. Én itt arra kérném államtitkár urat, hogy tájékoztassa az Országgyűlést arról, hogy az amúgy, ha jól tudom, folyamatban lévő tárgyalás a szakszervezetekkel hogy áll, és a bértárgyalásnak milyen eredménye lesz, hiszen gondolom, abban egyetértünk mindannyian, hogy valamilyen konkrét eredménye kell legyen ennek a bértárgyalásnak. Az a helyzet továbbá, hogy most nem térnék ki az ápolási díj kapcsán arra, hogy 2004ben önök benyújtottak egy amúgy helyes javaslatot, ami arra irányult, hogy az ápolási díjat mindenki számára egységesen megemeljék. Ezt önök leszavazták Nacsa képviselőtársam azon kifejezésével élve, hogy