Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. december 10. kedd - 102. szám - Napirend utáni felszólalások: - BARCZA ATTILA (Fidesz):
2245 Az előbb elhangzott, hogy ezek a köszönőlevelek, ezeknek a köszönőleveleknek egy része lehet, hogy a félelem alapján született. Talán nem sértek levéltitkot, ha éppen a most érkező levelek közül egypárat most megemlítek. „Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönettel fogadtam, és olvastam a tájékoztatását, szeretnénk megköszönni, a Gyulai Várszínház nevében kifejezni a köszönetünket a színházi szférának juttatott idei támogatásért.” „A Szegedi Pinceszínház nagyon hálás, hogy működésünket támogatásra méltónak találták. ” „Köszönjük levelét, amely sok szempontból megnyugtatott bennünket. Éless Béla, ÉlessSzín.” Art Anzix Színház: „Nagy örömünkre szolgált, hogy az előadóművészeti szervezetek többlettámogatása című kérvényünkre ennyi és ennyi pénzt kaptunk.” (Arató Gergel y: Erről szól, hogy neked köszönjék meg!) Játékszín. Azt szerettem volna elmondani, hogy kérem, értsék meg, hogy ezek a színházak nem félelemből jelezték vissza, hogy az egy évvel ezelőtt apokalipszisnek meghirdetett ügy, apokalipszisnek meghirdetett esemé ny pozitívan zárult le. És kérem, engedjék meg, hogy zárszóként egy Örkényidézettel zárjam: „Sokszor a legbonyolultabb dolgokban is jól megértjük egymást, de előfordul, hogy egészen egyszerű kérdésekben nem.” Én azon leszek, hogy az elkövetkezendő időszak ban bebizonyosodjon, hogy ez a törvény ezeknek a színházaknak az érdekében született meg, és ahogy most a taotörvény végén, egy év múlva azt látják, hogy pozitívan mozdította el a magyar színházi életet, azt fogják látni egy év múlva, hogy az a fajta hangu latkeltés, amely kapcsán arról beszéltünk, hogy beszántjuk az NKAt, hogy professzor dr. Kásler Miklós fogja kinevezni a színházigazgatókat, és a független szférától elvesszük a levegőt, teljesen megfojtjuk a független szférát, ezek nem fognak bebizonyosod ni, ezek nem fognak beigazolódni. Senki nem gondolt soha arra, hogy professzor dr. Kásler Miklós nevezze ki a színházigazgatókat, soha senkinek az eszében meg sem fordult, hogy az NKAt be kellene szántani, és soha a független szférának az ellehetetlenítés ére a legkisebb gondolat sem született meg a kulturális államtitkárság területén. Még egy személyes megnevezéssel: én magam ragasztópisztollyal a kezemben a Merlin Színházban kezdtem a színházi pályafutásomat, pontosan tudom, hogy mit jelent alternatív szí nházat, független színházat csinálni. És biztosak lehetnek abban, hogy addig, ameddig én államtitkár vagyok, ez a független szféra mindent meg fog kapni, mindenféle támogatást meg fog kapni. Tehát kérem, hogy értsék meg, hogy az a fajta hangulatkeltés, ann ak a fajta apokalipszis hangulatnak a keltése részben egy politikai szándékú hangulatkeltés volt, és az a 400 levél, ami az elmúlt napokban kiment a magyar színházakhoz, a színházigazgatóknál tisztázta, hogy nincsen ilyen szándék a kormányzatban, megnyugta tta a szférát. És az a kétezer ember, aki egyébként már kifejezte a véleményét, hogy evvel egyetért, és pozitívan ítélte meg ezt a törvényjavaslatot, az ő igazuk be fog az elkövetkezendő időszakban igazolódni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormányp ártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönjük, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Napirend utáni felszólalások: Ezzel mai napirendi pontjaink tárgyalásának a végére értü nk. Most a napirend utáni felszólalások következnek. Első napirend utáni felszólalásra jelentkezett Barcza Attila képviselő úr: „Sopron a Hűség városa, emlékezzünk 1920. december 14re” címmel. Öné a szó, képviselő úr. BARCZA ATTILA (Fidesz) :