Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. december 9. hétfő - 101. szám - Egyes törvényeknek a Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt. létrehozásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslathozbenyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája
2001 DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP) : Köszönöm szépen a lehetőséget, tisztelt elnök úr. Tisztelt államtitkár úrra szeretné k röviden reagálni a vita ezen szakaszában. Az illetményemelést természetesen támogatjuk, ez egy nagyon régóta húzódó fontos lépés volt, ugyanakkor - és sajnálom, hogy ezt nem tudom igazságügyminiszter asszonynak közvetlenül mondani - a törvényjavaslat a beterjesztetthez képest a módosításokat követően még inkább távol került attól, hogy az számunkra támogatható legyen. Az általános vita során mi részletesen elmondtuk a fenntartásainkat, azért én szeretném aláhúzni, és ez mindenképpen egy nagyon súlyos kri tika a nem oly rég megválasztott igazságügyminiszter asszony részére, hogy még a törvény által előírt egyeztetési közzétételi lehetőségre, közzétételre sem került sor a törvény beterjesztését követően, és hogy nagyon olyan rohamtempóban történt a beterjes ztés, tehát konkrétan a kihirdetés és a hatálybalépés között nagyonnagyon kevés idő fog eltelni, ez konkrétan lehetetlenné teszi a felkészülést. Az egyfokú közigazgatási rendszer kapcsán is megfogalmaztuk már a kritikákat, hogy ez sokkal nehezebb helyzetb e fog minden érintettet hozni. A legfontosabb kritika volt itt nemcsak tőlünk, ellenzéki képviselőtársainktól is az a bizonyos rendelkezés, hogy az alkotmánybíróvá történő megválasztás során 30 napon belül lehet kérelmezni a bírói kinevezést, ez még meg is változott, tehát még ez a 30 napos előírás is kikerült a rendszerből. Úgyhogy nagyon röviden csak azt tudom mondani, hogy az LMP benyújtott módosítókat, azokat nem támogatta a többség, ezek közül néhányat fenntartottunk, ugyanakkor összességében nemet fog unk mondani erre a törvényjavaslatra. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm, frakcióvezető úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíváne még valaki hozzászólni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok, a vitát lezárom. Megkérdezem államtitkár urat, kíváne vála szolni a vitában elhangzottakra. DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár : Igen. Köszönöm a szót, elnök úr. Csak elhangzott egy megállapítás, szeretném megnyugtatni a képviselő urat, hogy a jogalkotási törvény előírásait betartottuk, az érintet t szakmai szervezetekkel az egyeztetések lezajlottak. Magáról a törvényről annyit, hogy a közigazgatási bíróságok mint különbíróságok nem jönnek létre, ez a tartalma. Tudjuk, ennek 2020. január 1je lett volna a bevezetése. Ezt korábban elfogadta a Ház, te hát más dátummal nagyon nehéz lett volna a módosításokat hatályba léptetni, mint ezzel, mert némi zavarokat okozott volna, ha elindulunk a közigazgatási bíróságokkal, majd utána térünk vissza erre a dologra. Tehát csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy az a rendszer is megfelelt a jogállami kritériumoknak, nemzetközi nyomásra, különböző hisztériakeltések miatt a kormány a kompromisszumkészség jegyében ettől visszakozott. Ezek után szerintem inkább azt kellene keresni, hogy ha mi a kompromisszumot és a konsze nzust kerestük, akkor talán önöknek is ezt kellene keresni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Egyes törvényeknek a Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt. létrehozásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslathozbenyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája