Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 22. péntek - 97. szám - Napirend utáni felszólalások: - MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik):
1694 Köszönjük, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíváne még valaki hozzászólni a vitához. (Senki nem jelentkezik.) Nem láto k jelentkezőt, így az általános vitát lezárom, és megadom a viszonválasz lehetőségét Gion Gábor államtitkár úrnak, az előterjesztőnek. GION GÁBOR pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselők! Először is engedjék meg, hog y megköszönjem a támogatásukat, és azt is engedjék meg, hogy szokásomhoz híven megmaradjak a témánál, amit most idehoztunk, a pénzmosás elleni törvényjavaslatnál - más témák is felvetésre kerültek. VargaDamm Andreának köszönöm az értékhatárokkal kapcsolat os észrevételét. A 300 ezer forintos értékhatárra a pénzváltók esetében van szükség, különböző hatóságok jelezték, illetve a gyakorlat mutatta, hogy ezt célszerű bevezetni. Természetesen figyelemmel kísérjük a törvénynek a gyakorlatba való átültetését, és figyeljük azt, hogy kelle szigorítani, kelle lazítani, túlzott, nem túlzott. Azt gondolom tehát, hogy ez ezzel még nem záródik le, meg kell nézni, hogy a gyakorlatba hogyan sikerül ezt átültetni, és milyen gyakorlati tapasztalatok vannak. Adóelkerülés, o ffshoreozás. Az adóelkerülést nem keverném a pénzmosáshoz. Lehet átfedés, de ez két, különkülön is annyira bonyolult téma, hogy ezeket egyébként szét is választják, itt is szét van választva. Ez a törvényjavaslat kifejezetten a pénzmosás elkerüléséről sz ól. Azok a felvetések, amelyek nagy, főleg technológiai cégeknek a…, hogy most ez adóelkerülés, nem adóelkerülés, minek minősítik különböző adószabályok, az egy jó kérdés, erről folyik vita, folyik gondolkodás OECD szinten, EUs szinten, digitális adózás, hogyan fogjuk meg, tehát erről folynak viták. Egyébként az offshoreozás adóelkerülési része azért szigorodott az utóbbi időkben, de nyilván adódik még feladat. Erről én nagyon szívesen beszélek nagyon sokat, csak itt most megmaradnék engedelmükkel a pénzm osás elkerüléséről szóló törvényjavaslatnál. Annyi, hogy az úgynevezett offshoreozást, akármit is értünk alatta, azért ez a törvényjavaslat is szigorítani fogja, mégpedig pont a tényleges tulajdonosi adatbázis létrehozásával, tehát ez azért szigorodik. A pénzügyi közvetítőrendszerben való módosítást illetően annyit, hogy személy szerint én vagyok annak is az előterjesztője, és a zárszóra ide is jövök, tehát ha azzal kapcsolatban bármilyen észrevételük van a képviselő hölgyeknek, uraknak, ott erre szívesen reagálnék, és mivel törvényelőterjesztésről van szó, engedjék meg, hogy a konkrét ügyekről itt most ne nyilatkozzak, hanem megmaradjak a törvényjavaslatnál. Ismét csak köszönöm a konstruktív észrevételeket, és köszönöm szépen a támogatást. Ahogy említette m, ez azért egy visszatérő téma lesz, a legújabb kezdeményezés az Európai Unióban, hogy elindul a 6. irányelv kidolgozása is, tehát ez egy visszatérő téma lesz, úgyhogy ez ügyben még lesz alkalmunk eszmét cserélni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Köszönjük, államtitkár úr. A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig volt lehetőség. Napirend utáni felszólalások: Ezzel mai napirendi pontjaink tárgyalásának a végére értünk. Most a napirend utáni felszólalások következnek. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Magyar Zoltán képviselő úr: „A hazai agrárium kihívásai” címmel. Öné a szó, képviselő úr. MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik) :