Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 22. péntek - 97. szám - A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
1676 törvénynek is választ kell adnia, hogy miként lesz mögötte egy olyan rendszer, amely követhető, átlátható és hordozható, tehát tényleg a leghatékonyabban felhasználható rendszert jelenti. Az ellátórendszer finanszírozhatósági problémájá nál pedig azt jegyeztem le magamnak, hogy az a megosztás a járulék vonatkozásában, hogy melyik kerül az Ealapba, és melyik a nyugdíjalapba, hogy hova mekkora százalék megy, az lényegében most már teljesen mindegy például az Ealap szempontjából, ugyanis a z egészségügyi ellátásainknak a nagyon nagy részét már nem az ebből a járulékból befolyó összegekből finanszírozzuk, hanem túlnyomórészt adóbevételekből. Ez egy tervezhetőségi, ez egy biztonsági kérdést vet fel: mennyire tervezhető a mindenkori költségveté s, és mennyire tervezhető az egészségügyi ellátásnak a biztonsága aszerint, hogy egy jól tervezhető járulék helyett egy viszonylag nehezebben tervezhető adóbevételről beszélünk, és mindig adóval és adóbevételekkel kell kipótolni az egészségügyi ellátásra v onatkozó kasszarészt. Ez tehát mindenképpen egy jövőbeli kérdés lesz, hogy hol találja meg, vagy megtaláljae egyáltalán a helyét az Ealap vagy az Ealapnak a járulékokból táplálkozó része, mert mint látjuk, azoknak a beérkező forrása most már a többihez képest nem azt mondom, hogy elenyészően kicsi, de lényegesen kisebb, és lassan veszíti a súlyát. Fontos kérdés, hogy a tervezhetőség szempontjából mindaz, amit adó- és járulékcsökkentés - és itt járulékcsökkentésről tudunk beszélni főként - kapcsán, mindaz , amit ezen a téren tervez a kormány, ami a gazdaság élénkítésére és a gazdaságvédelemre vonatkozik, vajon fogjae segíteni Magyarországot a válság során, mert az ugye egyre nyilvánvalóbb, most már egyre többen mondják, és a kormányzati kommunikációban is megjelent, tehát valószínűleg komolyan kell venni; hogy foge például ez a mostani törvényjavaslat olyan helyzetet teremteni, amely a magyar gazdaság kitettségét valamilyen módon csökkenti vagy védi abban a nem várt, de most már lassan következő esetben, a mikor a német gazdaság vagy a nyugateurópai gazdaság hatásai átgyűrűznek, vagy egy olyan nem várt esetben, amit a gazdasági háborúk, Kína, Egyesült Államok és egyes nagy cégeknek a háborúi jelentenének, mert sokan azt tartják, hogy ezek lesznek a következ ő világgazdasági válságnak a fókuszpontjai, ezek az úgynevezett tradewarok, amelyek akár különböző nagyvállalatok vagy egyes államok között fognak létrejönni; ez a mostani törvényjavaslat mennyire fogja segíteni például, hogy a magyar gazdaság nagyjából e gyenesben maradjon, és ne legyen egy visszaesés. Hiszen azt jól látjuk, hogy ebben az esetben - és itt távol álljon tőlem, hogy én magasabb járulékot, magasabb adót szeretnék, de azt jól látjuk - egy egyre jobban lefelé tendáló adó, illetve járulék egy jöv őbeli, mondjuk, még több munkavállaló kiesése esetén prognosztizált helyzetben egy még hatványozottan nagyobb lyukat tud ütni a gazdaságnak a bevételi oldalán vagy a költségvetés bevételi oldalán, úgyhogy szerintem ezeket át kell átgondolni. (15.10) Értjü k a kormánynak a törekvéseit, nyilvánvalóan az adócsökkentés, járulékcsökkentés támogatható, adóemelésre vélhetően semmilyen szükség nincs. Viszont, mondom, a túloldalon én például nem látom azokat a garanciákat, ami akár a nyugdíjasokra vonatkozóan a hoss zú távú biztonságnak vagy akár az egészségügyi ellátások finanszírozhatósága biztonságának a megteremtését célozza. Az adminisztráció csökkentése nagyon fontos, és nagyon jó út az is, hogy a potyautasok, ami az egészségügyi ellátásnak talán az egyik legnag yobb problémája, a potyautasok lehetőségeinek vagy a számának a szűkítése. Azt azért hozzá kell tenni, hogy itt nagyon nehéz a potyautasi kört úgy és helyesen megítélni, hogy azok a honfitársaink, akik esetleg külföldön dolgoznak, külföldön keresik a minde nnapi betevőt, de a magyar egészségügyben tervezik az ellátásukat, de valójában Magyarországra hazatermelnek a családnak, tehát hogyha gond van, akkor, ha úgy tetszik, ők valójában itt vannak és nem az ideiglenes állomáshelyükön, munkahelyükön külföldön, ő k miként tudnak nem kárvallottjai lenni a mostani szigorításnak. Ezt kell majd valahogy megoldani, mert nagyon sokan járhatnak úgy a külföldön dolgozó magyarok közül, hogy ripszropsz és mindenfajta értesítés nélkül akár potyautassá válhatnak, illetve kies hetnek az ellátásból. Itt ez általában a tajszámnak a különböző színkódú jelzése