Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. október 22. kedd - 86. szám - A Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításával összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
135 közjegyzői kar, a politikai vezetés, a felügyelet és nagyon sok egyéb közület felelőssége tetten érhető egy brutális összejátszás képében. Hogy egy példát kiemeljek, a közjegyzők jó része a törvénynél fogva vállalja, hogy megvizsgálja azokat a gazdasági folyamatokat, amelyek az általuk aláírt papír mögött állnak. No, most ilyen vizsgálat Magyarországon tudtommal, tudtunkkal nem történt. Iparszerűen történt a hitelfelvételeket követő papíraláírás, iparszerűen írtak alá olyan papírokat autóhitelszerződések több mint 70 százalékánál, ahol nem szerepelt a konkrét tartozásösszeg mindkét érintett deviza nemében. Tehát olyan alapvető hiányosságokkal ment át a rendszeren ez az őrület, amire reagálni kellett volna az akkori felügyeletnek, politikai vezetésnek, mindenki másnak. Ez nem történt meg. Ezeket az embereket utána a végrehajtók egy jó része úgy kezdte húznivonni, hogy az egy európai nemzetállamhoz egész egyszerűen méltatlan. Már térült követelések miatt követ eltek újra és lakoltattak ki embereket, olyan is volt, hogy két végrehajtó banda zaklatta ugyanazt a magyar családot. Mi ezeket a történeteket idehoztuk önöknek a parlament elé. Közöny, apátia és az előzőhöz hasonló röhögcsélés, ez volt az önök reakciója. Hány alkalommal volt olyan, hogy itt elmondtam konkrétan egy miniszternek vagy egy kormánypárti vezetőnek, hogy ekkor és ekkor, itt és itt kilakoltatásra számítsanak, mi ott leszünk, mert civilek hívtak minket, és igyekszünk a jogszerűség medrébe visszater elni a jogszerűtlen folyamatokat, és önökkel egyetlen árva alkalommal sem találkoztunk?! A benti röhögcsélés és a csordaszellem megy! Amikor kinn kéne lenni a terepen, akkor önök láthatatlanok, nincsenek ott, és asszisztáltak ahhoz a merénylethez, amely ka pcsán most egy szépségtapaszt benyújtanak ide, amit, még egyszer mondom, én támogatni fogok, a frakciónk támogatni fog. De ne merészeljenek átfogó megoldásról beszélni ebben a Házban, mert stabilak, masszívak ezek a falak, a tető is, de ne merészeljék azt mondani, hogy önök átfogó módon kezelték a hitelkárosultak elképesztő kálváriáját, azt a katasztrofális helyzetet! Az önök által családok évének nevezett évben több mint ezer magyar családot dobtak ki a saját otthonából anélkül, hogy az elhelyezésükről bár ki gondoskodott volna. Egészen elképesztő példák jönnek szembe. Értem én, hogy valamennyire mindannyian véleménybuborékban vagyunk, én is, mindannyian, hiszen a saját frakciónk, politikai közösségünk, szimpatizánsi körünk álláspontja, Facebookkommentjei, véleményei rajzanak vissza felénk, ezek vannak többségben, és sokszor ez bizony a valóságérzékelést torzíthatja, ha nem figyelünk. De a hitelkárosultak kálváriája egy viszonylag egyszerű matematikával megfogható képlet. Van a bajban lévő családok száma, a megtörtént kilakoltatások száma, és igen, ahogy képviselőtársaim említették, a családjukból kiragadott gyermekek száma, itt vita van közöttünk, hiszen a konkrét adatok kevéssé tetten érhetők. Ezen számok alapján én azt mondom, hogy amíg százával, ezrével é vente előfordulnak ilyen események, addig egyetlen kormány sem mondhatja azt, hogy ő ezt a problémát rendezte. Elmondom, hogy az én elképzeléseim szerint hogyan lehetne rendezni ezt az egészet. Először is, meg kellene fogni a bűnözőket, akik kifosztották a magyar embereket és annyi vádlottak padját ácsolni, hogy mindannyian elférjenek oda, mert most nem férnének el egy átlagos méretű tárgyalóteremben. Aztán ezeket az úgynevezett hiteleket megfogni, a felvétel napjának árfolyamán forintosítani, kizárva az ös szes pénzügyi szemfényvesztést és csalást ebből a rendszerből. (11.10) Ha felvételkori árfolyamon forintosítottunk, akkor pedig meg lehet vizsgálni, hogy a károsultak adott esetben mennyivel többet fizettek vissza az indokoltnál, mint ami valós, igazi pi aci folyamatok, tisztességes klíma mellett indokolt lett volna, s ezután elkezdhetünk vitatkozni, hölgyeim és uraim, arról a kártérítésről, ami az érintett polgároknak jár, nem pedig a nemzeti eszközkezelős szépségtapaszt beállítani egy óriási vívmányként, mert nem az. Egy fontos lépés, amit egyébként támogatok, hogy később az eszközkezelőhöz csatlakozott személyek számára is a visszavásárlási lehetőség megnyíljon. De értelmezzék a szót, ezek az emberek vissza kell hogy vásárolják azt a saját ingatlanukat, amit nagyon sok esetben nem létező,