Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. október 22. kedd - 86. szám - A Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításával összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - TORDAI BENCE, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről:
132 hosszabb távon is kiszámítható módon adott esetben bizonyos feltételekkel nyilatkozhatnak a lakásokban bent élő, ma bérlői státuszban élő embere k a megvásárlásról. Magyarán szólva, azt hiszem, talán az a szemléletbeli különbség a kormányjavaslat és köztünk, hogy miközben ezzel a konkrét javaslattal nekünk nincs problémánk, mert olyan irányba vezet, amelyik könnyíti ma az eszközkezelőben kezelésébe n lévő lakásokban élő emberek helyzetét, de mi azt szeretnénk, hogyha születne egy hosszabb távon is kiszámítható megoldás arra, hogy az eszközkezelő hogyan válik részévé annak a típusú közös gondolkodásnak, amelyik remélhetően most az önkormányzatok jelen tős részében is sokkal intenzívebben megindul. Mert a kilakoltatási tilalom önmagában nem a lakásválság megoldása, az alapfeltétele annak, hogy a lakásválságról egyáltalán érdemben lehessen beszélni. Mi abban bízunk, hogy az új önkormányzati vezetések - és remélhetőleg nem csak az ellenzékiek - komolyan elgondolkoznak azon, hogy milyen hosszú távú lépéseket tudnak tenni a kilakoltatások ellen a lakhatási válság kezelése érdekében, és ebben álláspontunk szerint hosszabb távon is van szerepe a Nemzeti Eszközk ezelőnek vagy egy hasonló intézménynek. De akkor erről úgy kellene elgondolkozni, hogy egyébként mit akarunk kezdeni ezzel, hogyan kívánjuk működtetni ezt a rendszert, akár arról az oldalról, hogy hogyan vesz meg lakásokat vagy szerez meg lakásokat az eszk özkezelő, akár úgy, hogy hogyan adja aztán ezt vissza a lakóknak, amikor lehetővé teszi ezt az anyagi helyzet javulása. Ezzel kapcsolatban még azt szeretném nagyon röviden megemlíteni, hogy azért úgy tűnik, mégiscsak van vagy volt valami probléma magával a törvényjavaslattal is. Emlékeztetek arra, hogy a törvényjavaslat vitájában többen hiányoltuk a megfelelő egyeztetést, előkészítést. Nagyon sürgős volt, hozzáteszem, ezt nem bántásként mondom, mert értem, hogy sürgős volt, hiszen egy élethelyzetet akart ke zelni a kormány, de azért persze osztogatni is akart újabb két választás előtt sürgősen. Tehát nagyon sürgős volt, jól lehet látni, hogy egy csomó mindent talán nem megfelelőképpen sikerült elvarrni az akkori törvényhozás során, talán a tájékoztatás sem vo lt megfelelő, vagy a feltételek nem voltak eléggé világosak, hiszen nem kellett volna ide visszahozni a törvényjavaslatot kevesebb mint egy év után, ha az a rendszer jól működne, vagy igazán jól működne. Végül hadd osszam meg azt a fajta aggodalmat, hogy u gyanakkor vannak olyan emberek, akik bent élnek ezekben a lakásokban, akik éppen azért nem veszik meg a lakást, mert a sikerpropagandából nem tudnak lakást vásárolni, ezért aztán őket nem érte el ez az állítólagos, rendkívül széles körű gazdasági fellendül és. Számukra viszont a megemelt bérek kifizetése komoly gondot okozhat, és nagyon nem szeretném, ha megélnénk azt, hogy a Nemzeti Eszközkezelő lakásaiból kell családokat kilakoltatni. Tehát ez a lába is hiányzik ennek a rendszernek, amelyik megvédi ezeket a családokat akkor, ha egyébként egy rossz szociális helyzet, akár egy betegség miatt nem képesek finanszírozni még a jelenlegi béreket sem. Ide is kell egy biztonsági szelep, egy biztonsági háló ebbe a rendszerbe. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.) EL NÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Tordai Bence képviselő úr, a Párbeszéd képviselőcsoportjának vezérszónoka. Megadom a szót, képviselő úr. TORDAI BENCE, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a s zót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Kevesen látták azt a jelenetet, amikor tegnap Orbán Viktor hevesen bólogatott Szabó Timea felszólalása alatt, éppen akkor, amikor a Párbeszéd egyik társelnöke elmondta itt az Országgyűlésben, hogy a Párbeszéd másik társelnöke, Karácsony Gergely kilakoltatási tilalmat vezet be a fővárosban, mint ahogy egyébként bevezetett Zuglóban is. Zugló volt az a kerület, ahol megvalósult az elhelyezés nélküli kilakoltatások tilalma, Zugló volt az a kerület, ahol Karácsony Gergely vezetése alatt sikerült