Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 20. szerda - 95. szám - Egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - CSÁRDI ANTAL (LMP):
1306 vagy más térség irányába északdél összekötésében. És ennek a tonnára számított bevétele óriási lesz. Elhangzott még korábban, egy vagy másfél évvel ezelőtt, talán pont Volner János képviselő úr mondta, hogy 2400 év alatt fog megtér ülni. Igen, ha személyszállításra épülne ez a vasút vagy lenne felújítva, akkor soha meg nem térülne, Jézus Krisztus még harmadszor is eljöhetne, akkor sem fog megtérülni. Tehát nem lesz ilyen lehetőség egyébként előttünk, hogy eddig kelljen várni erre, me rt nem a személyszállításra alapozza a kormányzat ezt a fejlesztést, és szerintem annak inkább örülni kellene, hogy Európa, KözépEurópa egyik legkomolyabb vasútfejlesztése Magyarország egyébként leszakadó térségeit fogja átszelni. Nem igaz, hogy nem törőd ik éppen ez a kormány a leszakadó térségek vasúti közlekedésének fejlesztésével. Amit felsoroltam a vasúti fejlesztési felsorolásban, annak fele hátrányos helyzetű térségen megy keresztül, tehát nem is értettem, képviselő úr miért mondta azt, hogy nem törő dünk ezzel, és nem kapnak ilyenfajta fejlesztést, de tény a Baross Gábori vasútmodell sok ok miatt megszűnt a múltban; ha csak Trianont emlegetjük, már akkor látjuk, hogy nincs Magyarországnak körvasútrendszere, ennek a hiánya egyébként a mai napig nagyon nagy kárt okoz a magyar tömegközlekedésnek és teherszállításnak. És zárszóként, hogy értsük egymást, azt lehet összehasonlítani, még egyszer mondom Csárdi képviselő úrnak, almát az almával, körtét a körtével. Tehát amikor jönnek azzal, hogy Budapest milye n sanyarú sorsú város mint főváros, meg a kerületei, azzal jönnek, hogy nem kap elég finanszírozást, még egyszer mondom, működött ez a főváros az elmúlt kilenc esztendőben Tarlós István alatt is. Ha akarja működtetni jól az önök jelöltje, a főváros új főpo lgármestere, akkor fogja tudni működtetni. Éppen azért nem értem azt a felvetést, hogy mi büntetni akarjuk. Gréczy képviselő úr, mi tudomásul vettük, hogy Budapestet elbuktuk. Ez persze, hogy fáj, önnek is fájt az eddigi, 2006 óta minden választást elveszt ettek, önöknek is fájt, ezt meg tudom érteni. Most mi szagoljuk ezt a leszakított virágot. (21.50) De hát döntöttek a fővárosiak, tudomásul vesszük, és segítjük mindenben egyébként a főváros lakóit, hiszen tudjuk jól, hogy nem csak baloldali vagy éppen en nek a fantasztikus összefogásnak a támogatói élnek Budapesten és a többi elvesztett megyei jogú városban, a 23ból 10ben. Tisztában vagyunk azzal, hogy mi a dolgunk, segíteni fogjuk a magyar városokat, köztük Budapest fővárost is. Köszönöm a figyelmet. (T aps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK: Köszönöm, Bányai Gábor képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Csárdi Antal képviselő úrnak, LMP. CSÁRDI ANTAL (LMP) : Köszönöm szépen a szót. Bányai képviselőtársamnak szeretnék válaszolni. Almát az almával, körtét a körtével! A prágai közösségi közlekedés finanszírozása 204 milliárd forintba kerül. Ez a 204 milliárd forint harmadával kisebb városnak a közösségi közlekedését biztosítja, egy körülbelül 25 százalékkal magasabb összeg egy 30 százalékkal kisebb város közö sségi közlekedését. A lakosság 1 millió 300 ezer fő - és mégis többe kerül. Ehhez képest pedig az állam ott beszáll a finanszírozásba. És egyébként Budapest - úgy Prága, mint Bécs, és így került elő Bécs - kitermeli a magyar gazdaságnak ezt. Csak szeretném jelezni kedves képviselőtársamnak, hogy a BKK 2018as teljes bérköltsége 60 milliárd forint volt. Mit gondol, ennek hány százaléka jött vissza adóbevételben? Szeretném megsúgni, hogy több jött vissza adóbevételben, mint amennyit az állam hozzátett a budap esti közösségi közlekedéshez. Erről beszélek! Tehát a költségvetés szempontjából pluszos az egyenlege. Köszönöm szépen a szót. (Taps az ellenzéki padsorokból.)