Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. október 22. kedd - 86. szám - A Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításával összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
130 tegyenek. Ez a teljes ügyfélkör 2 százalékát, mintegy 650 családot érint, ők a mostani törvénymódosítás alapján újra tudnak majd nyilatkozni. A törvénymódosítás kiterjed azokra is, akik korábban ugyan arról nyilatkoztak, hogy egy összegben vásárolják vissza az ingatlanukat, de ezt a megadott határidőig mégsem tudják teljesíteni. Ők a részletvételi konstrukció keretében fizethetik meg a vételárat. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondoljuk a KDNP részér ől, hogy ez a törvényjavaslat kiemelten a családokat segíti, és támogatja, és a magyar családok kiemelt védelme érdekében ez a benyújtott törvényjavaslat még egy fontos elemet is tartalmaz: jelentős segítséget nyújt azok számára, akik kedvezményes részletv ásárlás útján válnak az ingatlan tulajdonosává. Ugyanakkor, ha esetleg más tartozásuk miatt fennáll a végrehajtás kockázata, a törvénymódosítás alapján esetükben a tulajdonjog bejegyzésétől számított három éven belül az ingatlanra vonatkozó végrehajtást ne m lehet lefolytatni. Mindezek alapján úgy gondoljuk, hogy ez a törvényjavaslat, ez a javaslat mindenképpen szolgálja az érintett családok érdekeit, ezért a KDNP azt támogatja, és erre kérünk minden más frakciót, illetve képviselőtársunkat. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszonynak, az MSZPképviselőcsoport vezérszónokának. Parancsoljon, képviselő asszony! BANGÓNÉ BOR BÉLY ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen, elnök úr. Azt elmondhatjuk, hogy Magyarország egyik legnagyobb problémája a lakhatási válság, és ha statisztikákat nézünk, akkor azt is látjuk, hogy ez nemcsak a fiatalokat érinti, hanem az okat a családokat is, akik bármilyen formában hitelt vettek fel azzal kapcsolatban, hogy lakáshoz juthassanak. Ha megnézzük az elmúlt évek kormányzati politikáját és kommunikációját, hogy hogyan tudtak segíteni azokon a családokon, akik, mondjuk, bedőlt hi tellel rendelkeztek, akkor folyamatosan azt láttuk a Parlament falai között, hogy a kormánypárt részéről kommunikálnak valamifajta sikert, mi meg, mondjuk, az ellenzék részéről a kritikáinkat. Az eszközkezelő felállításával is azért, elmondhatjuk, hogy nag yon sok kritikával éltünk az elmúlt években: hogy sikeresen működötte ez a program vagy nem sikeresen, amennyit költöttek rá, milliárdokat, az visszahoztae azt a fajta támogatást a családok részére, amit meg kellett volna adni. Én azt gondolom, hogy ha c saládbarát kormányzásról beszélünk a kormányzat részéről, akkor nagyon fontos lenne, hogy ez tettekben is úgy nyilvánuljon meg, hogy tényleges segítséget nyújt azoknak a családoknak, akik mondjuk, elveszítették a hitelük miatt a lakásukat. Nagyon sok kriti kával éltünk, amikor az első intézkedéseket megtették a bedőlt hitelesek számára, hogy különbséget tettek azok között, akik az első intézkedésben, mondjuk, sokkal kedvezőbb feltételek között szabadulhattak meg a devizahitelektől, és persze kritikával illet tük azt a kormányzati intézkedést is, amikor forintra váltották át a családok a hitelüket. Több esetben, nagyonnagyon sok esetben, több tízezer esetben fordult az elő, hogy hiába forintosították a hitelüket, hiába törlesztettek, mondjuk, hosszú éveken ker esztül, egy sokkal magasabb adósságállományt kaptak a nyakukba a magyar családok, mint ami előtte megvolt. Azt láthatjuk, hogy a kormányzati intézkedések nem hozták meg azt a sikert, amit ígértek a családok számára, és folyamatosan módosítani kell ezeket a törvényeket. Ez a javaslat is arról szól, hozzáteszem teljesen pozitívan, hogy még annak a néhány családnak, több száz családnak tudjunk segíteni, akik nem nyilatkoztak arról, hogy kívánnake élni azzal a törvény adta lehetőségükkel, hogy visszavásárolják a lakásukat.