Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. október 22. kedd - 86. szám - A Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a Magyarországon és a Szerb Köztársaságban kiállított, államilag elismert bizonyítványok és oklevelek, továbbá a tudományos fokozatot tanúsító okiratok kölcsönös elismeréséről szóló Egyezm... - ELNÖK: - DR. STEINMETZ ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: - ELNÖK:
125 nekünk itt, Magyarországon az a dolgunk, hogy Brüsszel politikai manőverezésétől függetlenül kitartóan segítsük Szerbia európai integrációját. Ha már az integrációról van szó, meglátásom szerint a kultúra és az oktatás ennek a fo lyamatnak az egyik zászlóshajója. Arról nem is beszélve, hogy minél kevesebb akadály hárul a kulturális és szellemi javak szabad áramlása elé, annál biztosabb alapokon fog állni a magyarszerb barátság. Ennek az egyezménynek a korszerűsítése tehát mindkét félnek hasznára válik majd. Végül és persze nem utolsósorban kiemelkedően fontos az új egyezmény életbe lépése a vajdasági magyar testvéreink számára, legyen szó akár gimnazistákról, akik Magyarországon szeretnének egyetemre járni, vagy munkavállalókról, a kik itt szeretnék kamatoztatni Szerbiában megszerzett tudásukat, vagy éppen a fordított relációban is igazak ezek a kérdések. Tisztelettel kérem képviselőtársaimat, támogassák az előttünk lévő egyezmény kihirdetéséről szóló jogszabályt. Köszönöm szépen a f igyelmet. (Taps a kormánypártok és a nemzetiségi szószólók soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Steinmetz Ádám képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának, aki a pulpitusról kívánja beszédé t elmondani. Parancsoljon, képviselő úr! (Dr. Steinmetz Ádám a szónoki emelvényre lép.) DR. STEINMETZ ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban szeretném megjegyezni , hogy Szerbia Magyarország számára kiemelt reláció, a szomszédunkkal összeköt közös történelmünk, kiterjedt gazdasági és kulturális kapcsolataink is. Bízom benne, hogy hamarosan Szerbia is az Európai Unió tagjává válik, amit Magyarországnak bizonyos felté telekkel szükséges támogatnia. Az előttünk fekvő, T/7687. számon nyilvántartott törvényjavaslat, illetőleg egyezmény az oktatás és a tudomány területén lévő kapcsolatainkat szilárdítja meg. Magyarország és a Szerb Köztársaság által államilag elismert bizon yítványokra és oklevelekre, tudományos fokozatot tanúsító okiratokra, továbbá felsőoktatási intézmények képzései keretében folytatott résztanulmányokat - így például félév, kredit, vizsga - igazoló okiratokra terjed ki. És szükségesnek tartom elmondani, ho gy az egyezmény hatálybalépése után kiállított okiratokat a két ország egyenértékűnek ismeri majd el. Az egyezmény elfogadása nagymértékben hozzájárul a két ország közötti oktatási és tudományos kapcsolatok bővítéséhez, elősegíti a magyar hallgatók Szerbiá ba, illetőleg a szerbiai, köztük a vajdasági magyar hallgatók Magyarországra irányuló nemzetközi mobilitását. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném felhívni a figyelmüket, hogy a Szerb Köztársaságban, különösen a Vajdaság területén jelentős magyar kisebbség él, mint az önök számára is köztudott, a határon túl élő testvéreink számára pedig ez az egyezmény megkönnyíti, megkönnyítheti a felsőoktatásban való részvételt, a diplomaszerzést, a meglévő diplomáik elismerését és egyúttal végső soron a magyarországi mu nkavállalásukat is. Fontosnak tartom továbbá megemlíteni, hogy a 12. cikk (2) bekezdése szerint az egyezményt a felek bármelyike felmondhatja a későbbiek folyamán, meglátva ennek az egyezménynek a gyakorlatát, illetőleg az ebben foglalt célkitűzések valóra válását és annak minőségét. Összefoglalva: egyetértve az egyezményben foglaltakkal, annak elfogadását fogom javasolni a Jobbikfrakciónak. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Mesterházy Attila képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon, képviselő úr!