Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 19. kedd - 94. szám - A temesvári népfelkelésről való megemlékezésről szóló határozati javaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről
1127 magán hordozza az erdélyi magyarság. Egy félmondat erejéig talán erre is utalhatnánk a határozati javaslatban. Már csak azért is lenne ennek létjogosultsága, mive l három évtizeddel a kommunista diktatúra összeomlása után ma újból fennáll a veszélye az etnikai alapú összecsapásoknak keleti szomszédságunkban. Elég csak az úzvölgyi katonatemető elleni barbár támadásra gondolni, ahol felheccelt soviniszták román titkos szolgálati támogatással indítottak rohamot a védőláncot alkotó békés magyarok ellen. Nem véletlen, hogy az úzvölgyi események kapcsán az erdélyi magyarok körében egyre többen a fekete március megismétlődésétől tartottak, és sajnos nagyon úgy fest, hogy az új román kormány sem igazán partner a helyi magyarság számára sérelmes ügyek mihamarabbi megoldásában. Mindent összevetve: fontosnak tartjuk a határozati javaslat alapvető pozitív üzenetét a magyarromán párbeszédről, de legalább ennyire fontosnak tartjuk azt, hogy kifejezzük sajnálatunkat, hogy a 30 évvel ezelőtti együttműködés útjára a mai napig nem tudtunk visszatalálni. Kérem tehát tisztelt képviselőtársaimat, hogy ha egyetértenek vele, támogassák módosító indítványainkat, mint ahogy mi is nyitottak vag yunk az önök módosító javaslataira. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most megadom a szót Nacsa Lőrincnek, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának. NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről l: K öszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném megköszönni Németh Zsoltnak és képviselőtársainak a kezdeményezést, illetve azt, hogy ő maga harminc éve a magyarromán párbeszéd szószólója , kezdeményezője, és amikor ez nem volt éppen a csúcson, akkor sem az ő hibája volt, hanem a másik fél fogadókészségével volt sokszor a probléma. Mi a KDNP részéről természetesen támogatjuk a temesvári népfelkelés hőseiről való megemlékezést és a megemléke zést célul kitűző országgyűlési határozati javaslatot. Mi, kereszténydemokraták határozottan kiállunk a határon túli magyarokért, és elismeréssel adózunk az akkori események szereplőinek, Tőkés László püspök úrnak és a temesvári magyar és román hősöknek, a kik elindítói voltak a harminc évvel ezelőtti romániai demokratikus folyamatoknak és átalakulásoknak. A temesvári magyar és román emberek hatalmas bátorságról tettek tanúbizonyságot, amikor 1989ben felekezetre való tekintet nélkül közös élőlánccal védelme zték Tőkés László magyar lelkész lakását a diktatúra erőszakszervezetei ellen. Őszintén meg kell mondanom, hogy én ezekről az időszakokról csak elmesélésben értesültem, mert amikor ezek az események történtek, akkor én még nem éltem. Később aztán a szüleim és nagyszüleim sok mindent meséltek erről az időszakról, és sok minden közös emlékezetben családi téma is volt, s aztán a helyszíneket magam is meglátogathattam, így ez a későbbi emlékezetben él bennem. A bátor temesváriak a zsarnoki diktatúrával való sze mbenállásukkal hitet tettek a demokrácia, a lelkiismereti és vallásszabadság, az emberi és kisebbségi jogok mellett. A ma már természetesnek vett szabadságot, ahogy 1956ban Magyarországon, úgy 1989ben Romániában sem adták ingyen. A temesvári magyarok és románok 1989ben nyíltan szembe mertek szállni a kommunista diktatúra teljes erejével és hírhedt, kegyetlen titkosszolgálatával. A temesvári népfelkelők testi épségüket, személyes szabadságukat és életüket is kockáztatva kiálltak meggyőződésük mellett, ami maximális tiszteletet és megbecsülést érdemel. A harminc évvel ezelőtti temesvári események értékét az is növeli, hogy magyar és román nemzetiségű emberek fogtak össze a szabadságért. Ehhez a közös alaphoz, ehhez az összefogáshoz, a közös szabadságszerete thez kellene mindig újra és újra visszatérni, hiszen ezek olyan közös pontok,