Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. július 1. hétfő - 80. szám - A közneveléssel összefüggő egyes törvények módosításáról és a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló 2013. évi CCXXXII. törvény hatályon kívül helyezéséről szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat... - ELNÖK: - PAULIK ANTAL, a Magyarországi nemzetiségek bizottságának előadója:
891 által kért jogalkotási feladatnak is eleget tesz egyben, miszerint megerősíti a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekekre, tanulókra vonatkozó jogi és szakmai garanciák at. A módosítások és a szolgáltatások bővítése érdekében meghozott intézkedések még inkább biztosítják a tanulók egyéni képességeikhez igazodó fejlődését. Mindezeken felül a javaslat módosítja a 2015től bevezetett, hároméves kortól kötelező óvodába járás nyomon követését, és egyértelműbbé teszi az óvodaiskola átmenet feltételrendszerét is. Kiemelendő az is, hogy a magántanulói jogviszonyt az egyéni munkarend váltja fel, továbbá, hogy ennek engedélyezése egy hatósághoz kerül, ami az egysé ges jogalkotást, jogalkalmazást biztosítja. Tisztelt Képviselőtársaim! Összefoglalva, a most tárgyalt törvényjavaslat célja a gyermekek, tanulók előmenetelének támogatása, valamint az, hogy nagyobb anyagi megbecsülést kapjanak a pedagógusok és az iskolaiga zgatók, és ezáltal a pedagógusi pálya és az intézményvezetői megbízatás vonzóbbá váljon. Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák majd a végszavazáson a javaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK: Nagyon szép en köszönöm, képviselő asszony. Most megkérdezem az előterjesztőt, államtitkár urat, kíváne most… (Jelzésre:) Jelzi, hogy a végén. Én pedig tájékoztatom önt, hogy összesen 10 perc áll majd rendelkezésére. Tájékoztatom önöket, tisztelt Országgyűlés, hogy a kijelölt Kulturális bizottság nem állított előadót. Most megadom a szót Paulik Antal úrnak, szlovák nemzetiségi szószólónak, a vitához kapcsolódó Magyarországi nemzetiségek bizottsága előadójának, aki nemzetiségi nyelvén ismerteti felszólalásának első mon datait, majd magyarra fordítja azokat. Parancsoljon! PAULIK ANTAL, a Magyarországi nemzetiségek bizottságának előadója : Ďakujem za slovo, pán predseda! Köszönöm a szót, elnök úr. Vážený pán predseda, vážený poslanci, hovorcovia! Dámy a páni! Tisztelt Elnök Úr! Képviselők! Szószólók! Hölgyeim és Uraim! Mint a Magyarországi nemzetiségek bizottsága által felkért szószóló, röviden szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy a bizottságunk kezdeményezte a közneveléssel összefüggő egyes törvények módosításáról és a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló 2013. évi CCXXXII. törvény hatályon kívül helyezéséről szóló T/6457. számú törvényjavaslat nemzetiségi napirendi ponttá történő nyilvánítását. A bizottság a vonatkozó házszabályi rendelkezések alapján 2019. jún ius 24én lefolytatta az említett törvényjavaslat részletes vitáját. A bizottság a törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról nem foglalt állást, azonban további módosításra irányuló szándékot fogalmazott meg. A bizottság a határozati házszabály 45. § (5) bekezdése alapján az általa megfogalmazott módosítási javaslatot magába foglaló, részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot nyújtott be, amelyet ismertetek röviden. (18.10) A köznevelési törvény hatályos 67. § (3) bekezdése értelmébe n a nemzetiségi nevelésioktatási intézményekben intézményvezetői megbízatást csak nemzetiségi pedagógus végzettséggel rendelkező és ilyen munkakörben dolgozó pedagógusok tölthetnek be, továbbá azonos feltételek megléte esetén előnyben kell részesíteni azt , aki az adott nemzetiséghez tartozik. A T/6457. számú törvényjavaslat szerint a 67. § idézett (3) bekezdése hatályát vesztené. A nemzetiségek bizottsága által javasolt módosítás 1. pontja éppen ezért arra irányul, hogy a nemzetiségi nevelésioktatási inté zményekben az intézményvezetői megbízatásra vonatkozó rendelkezések mégis változatlanok maradjanak. Széchenyi István fogalmazta meg, hogy nyelvében él a nemzet. Ez különösen igaz itt és ma a nemzetiségekre, akik nem a saját anyaországukban, nem saját nyelv i közegükben élnek. Nekünk,