Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. július 1. hétfő - 80. szám - Magyarország 2020. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - ELNÖK - PAULIK ANTAL nemzetiségi szószóló
887 Az Erzsébetprogramról szóló törvény módosításával a szabályozás egyértelművé teszi, hogy az Erzsébetprogram továbbra is az állam által támogatott formában működik, hogy a nagycsaládosok, nyugdíjasok és fogyatékossággal élők üdültetése folyamatos és zavartalan legyen. A módosítás nyomán egyértelművé válik, hogy a Magyar Állampapír Plusz értékpapírok után a kamat értékpapír f ormájában is jóváírható legyen. Itt említeném meg, hogy átlépte az ezermilliárd forintos összeget az új állampapírból jegyzett tételeknek a teljes nagysága. Alapvető és alkotmányos jogokat érintő módosítás, hogy a polgári perrendtartásról szóló törvény kie gészül egy olyan rendelkezéssel, amelynek alapján minden, Magyarországon élő, a nemzetiségek jogairól szóló törvényben elismert nemzetiség tagja számára biztosított, hogy a polgári peres eljárásokban a nemzetiségi nyelvét használhassa. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Összegzésként szeretném hangsúlyozni, hogy a zárószavazásra bocsátott törvényjavaslat a 2020. évi központiköltségvetésitörvényjavaslattal szoros egységet alkot. Meggyőződésünk szerint javaslataink a kormány költségvetési politikájával maradéktalan ul összhangban állnak, és a hazai gazdaság érdekeit, valamint a magyar családok boldogulását szolgálják. Mindezek alapján kérem önöket, hogy a törvényjavaslatot elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tájékoztatom önöket, hogy 2 perc 30 másodperc ideje maradt a zárszó elmondására. Megköszönöm eddigi együttműködésüket. Mielőtt folytatnánk a vitát, az elnöklést átadom Hiller István alelnök úrnak. Parancsoljon! (Az elnöki széket dr. Hiller István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) ELNÖK : Jó napot kívánok! Folytatjuk a munkánkat. A kijelölt Költségvetési bizottság nem állított előadót - ez az első tájékoztatás, amit adhatok önöknek. Megadom a szót u gyanakkor Paulik Antal úrnak, szlovák nemzetiségi szószólónak, a vitához kapcsolódó Magyarországi nemzetiségek bizottsága előadójának, aki nemzetiségi nyelvén ismerteti felszólalásának első mondatait, majd magyarra fordítja azokat. Szószóló úr, parancsoljo n! PAULIK ANTAL nemzetiségi szószóló , a Magyarországi nemzetiségek bizottságának előadója: Ďakujem za slovo pán predseda! Köszönöm a szót, elnök úr. Vážený pán predseda, vážené panie poslankyne a hovorkyne, vážení páni poslanci a hovorcovia! Vo svojom prí hovore informujem Vás o stanovisku Výboru národností Maďarska, ktoré sme si vytvorili po podrobnej rozprave k návrhu zákona číslo T/6361 o príprave ústredného rozpočtu Maďarska na rok 2020. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Államtitkár Úr! Felszólalásomban tájékoztatom önöket a Magyarországi nemzetiségek bizottsága T/6361. számú, a Magyarország 2020. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatos, a részletes vita során kialakítot t álláspontjáról. A Magyarországi nemzetiségek bizottsága a házszabálynak megfelelően június 24i ülésén részletes vita keretében tárgyalta a törvényjavaslatot. A bizottság a vita során kialakult döntése szerint, a HHSZ 45. § (5) bekezdése alapján a törvén yjavaslathoz részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot terjesztett elő, amelyet a bizottsági ülést követően a Parlexrendszerben be is nyújtott. A benyújtott kezdeményezés a tárgyalt törvényjavaslat 87. §át kívánta kiegészíteni a következő szö veggel: