Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. június 17. hétfő - 73. szám - Dr. Gyüre Csaba (Jobbik) - a pénzügyminiszternek - „Mikor tesz valamit a minisztérium hazánk gazdasági kettészakadása ellen? Mikor lesz érdemi intézkedés az északkelet-magyarországi munkanélküliség felszámolására?” címmel - ELNÖK: - DR. GYÜRE CSABA (Jobbik):
74 felelősségünk, hogy minden egyes területen szerte az országban segítsünk, bárhol is él az ember, legyen az egy főváros, hiszen mégiscsak az ország köz pontja, de segítsük a kisebb városokat is. Ez az óriási program már elindult az elmúlt évek során, és most a legfrissebb és legfontosabb dolog számunkra pedig valóban a „Magyar falu” program. Nem volt még ilyen jellegű támogatás az elmúlt évek során: valób an nem uniós forrásból, magyar támogatásból ebben az évben 150 milliárd forintos támogatást tudunk nyújtani a magyar kistelepüléseknek. Óriási nagy dolog, hogy ebből 75 milliárd forint pályázati úton került és kerül a vidéki kistelepülésekhez. Ezen belül - amit ön kérdezett, miszerint mekkora az érdeklődés, és a programot elfogadtáke akár az önkormányzatok, akár az önkormányzatokkal együtt élő egyházak pályázói - nagyon jók a visszajelzések. Ha azt nézzük, hogy 1216 önkormányzat, 949 egyházi közösség pályá zott eddig kerekítve 18 milliárd forintra, akkor ez egy óriási nagy dolog. De legalább olyan nagy dolog az is, hogy van egy olyan része a „Magyar falu” programnak, amikor kimondottan a helyi egészségügyet támogathatjuk: orvosi rendelők, eszközök és orvosi szolgálati házak építése. Itt rendelőintézet fejlesztésére 385 pályázat érkezett eddig, eszközbeszerzésre 839 és rendelő felújítására pedig 11 milliárd forint. Mindez bizonyítja ennek a programnak a jelentőségét, fontosságát (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) , és teljesen természetes, hogy fenn fogjuk tartani a jövőben is. Köszönöm a kérdését. (Taps a kormánypártok soraiban.) Dr. Gyüre Csaba (Jobbik) - a pénzügyminiszternek - „Mikor tesz valamit a minisztérium hazánk gazdasági kettészakadása ellen? Mikor lesz érdemi intézkedés az északkeletmagyarországi munkanélküliség felszámolására?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Gyüre Csaba képviselő úr, a Jobbik frakciójából, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszter úrnak: „Mikor tesz valamit a minisztérium hazánk gazdasági kettészakadása ellen? Mikor lesz érdemi intézkedés az északkeletmagyarországi munkanélküliség felszámolására?” címmel. Gyüre Csaba képviselő urat illeti a szó. DR. GYÜRE CSABA (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A KSH 2019 első negyedévi kimutatása szerint hazánkban 3,6 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, de ez nem azt jelenti, hogy az egész o rszágban egyenletesen és arányosan alakulna a foglalkoztatottság: míg az ország nyugati és középső részén már munkaerőhiány van, addig ÉszakkeletMagyarország a munkanélküliség tekintetében hazánk mostohagyermeke; míg GyőrMosonSopron megyében mindössze 1 ,3 százalék volt a ráta tavaly év végén, addig SzabolcsSzatmárBereg megyében 8,7 százalék. A kormány 2018ban szűkíteni kezdte a közfoglalkoztatási programokat. Ennek az eredménye az lett, hogy Szabolcsban és más, a közmunkával foglalkoztatottságban érin tettebb megyékben emelkedett a munkanélküliség. SzabolcsSzatmárBereg mellett még BorsodAbaújZemplén, HajdúBihar és Békés megyékben támaszkodik nagymértékben a munkaerőpiac a közfoglalkoztatásra. Borsodban lényegében stagnált a ráta, Hajdúban és Békésb en azonban romlott a helyzet: HajdúBiharban 1,1 százalékponttal, 6,2 százalékra, Békésben pedig 0,4 százalékponttal, 5,2 százalékra nőtt a munkanélküliség. Szűkebb