Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. június 24. hétfő - 78. szám - A kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - ARATÓ GERGELY (DK):
725 Az összegző módosító javaslatot és összegző jelentést a bizottság 24 igen szavazattal, 8 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzetközi szintű alapkutatás , a célirányos fejlesztés és a hasznosuló innováció nélkülözhetetlen tényezői a versenyképes gazdaságnak. Ennek feltételei a hatékony intézményrendszer és a kiszámítható, átlátható, versenypályázati rendszeren alapuló finanszírozás. E szervezeti és struktu rális folyamatok ösztönzik a szoros és széles körű kapcsolatokat, hatékony együttműködéseket vált ki az érintett szereplők között mind az alapkutatás, mind az alkalmazott kutatások, mind pedig az innováció hazai fejlesztése érdekében. A források koncentrál ása révén csökkenteni lehet a rendszer jelenlegi széttagoltságát és növelni annak eredményességét. Az előttünk fekvő törvényjavaslat szerint a jövőben egységessé válik az innovációs és kutatási finanszírozás. Az új finanszírozási struktúra kiválósági, a tá rsadalmi kihívások alapján meghatározott és a vállalati innovációt elősegítő kutatásokat támogatja. A vonatkozó állami források egységes kezelése a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapon keresztül biztosított. A források felhasználásának elveir ől és módjáról, a támogatandó tudományterületek meghatározásáról a létrehozandó nemzeti tudománypolitikai tanács dönt. A törvényjavaslat elfogadásával létrejön az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, amely hozzájárul a kutatóintézethálózat hazai alapkutatási e redményeinek nagyobb arányú és hatékonyabb hasznosulásához. Ki kell emelnem, hogy a törvényjavaslat a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi státuszát nem érinti. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat a költségvetési törvényben önálló költségvetési fejezetet képez, nem tartozik a kormány irányítása vagy felügyelete alá. A kutatóhelyek jogalanyiságát tehát nem érinti a törvénymódosítás. Tevékenységüket az elnyert pályázataik és megkötött szerződéseik, továbbá az alapító okiratuk keretei közül maguk határozzák m eg. Tisztelt Képviselőtársaim! Összefoglalva: a kutatásfejlesztési és innovációs rendszer új szervezeti és finanszírozási modelljének kialakítása lehetővé teszi a hazai kutatásfejlesztési tevékenységek fókuszálását, a kutatásfejlesztési és innovációs fo rrások hatékonyabb és a társadalmi célok elérését is segítő felhasználását, az együttműködések erősítését, megkönnyíti a hazai kutatási tevékenység beágyazódását a hazai és a nemzetközi innovációs rendszerbe. A források növelése és a hatékonyabb felhasznál ásukat célzó szervezeti, finanszírozási változások a kutatók érdekeit, az eredmények jobb hasznosulását fogják majd szolgálni. Ezért kérem, támogatni szíveskedjék a törvényjavaslatot. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most megkérdezem Palkovics László miniszter urat, hogy kíváne felszólalni a vita ezen részében. (Jelzésre:) Jelzi, hogy még nem kíván felszólalni. A kijelölt Kulturális bizottság nem állított előadót, így most képviselői hozzászól ások következnek. Arató Gergely képviselő úrnak adom meg a szót. ARATÓ GERGELY (DK) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az a helyzet, hogy a vitának ebben a szakaszában mindenképpen érdemes még két dologról szót váltani. Az egyik olyan, ami normálisan ehhez a vitaszakaszhoz tartozik, tudniillik az, hogy a Törvényalkotási bizottság volt olyan kedves, hogy egy kicsit még a kormány segítségére sietett a módosító indítványában, amelyben lényegében megteremtette azt a helyzetet, amely végképp tökéletesen kiszolgál tatottá teszi az Akadémiát a kutatóintézethálózat átalakítása kapcsán. Ugyanis egy olyan átmeneti, áthidaló szabályt iktattak be a törvényjavaslatba, ami lényegét tekintve azt jelenti, hogy addig, amíg az Akadémia nem él jelölési jogával, nem fogadja el ezt a fajta