Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. június 21. péntek - 77. szám - A közneveléssel összefüggő egyes törvények módosításáról és a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló 2013. évi CCXXXII. törvény hatályon kívül helyezéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK - ARATÓ GERGELY (DK): - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (független): - ELNÖK: - DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz):
623 nem folyósítottak. A konkrét példa tükrében szükséges lenne megviz sgálni, hogy a jogszabály szövegezése hozzájárulhate a kétséges jogértelmezés bekövetkeztéhez. Ha igen, akkor kérjük a szövegezés egyértelművé tételét. (Az elnök csenget.) Köszönöm, hogy meghallgattak. Dziekuje za uwagel. (Taps az ellenzéki pártok soraib an.) (14.10) ELNÖK : Köszönjük szépen. Én is köszöntöm a képviselőtársaimat. Most kétperces hozzászólásra van lehetőség. Arató Gergely képviselő úrnak adom meg a szót. ARATÓ GERGELY (DK) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Még annyival szeretn ém kiegészíteni az imént elmondottakat anélkül, hogy nagyon hosszúra nyújtanám - már csak azért is, mert nem teszi lehetővé az időkeret , hogy arra felhívom a figyelmet, hogy teljesen nyilvánvalóan mutatja ez a törvényjavaslat a kormány pedagóguspolitikáj ának a csődjét. Miről van szó? Egyrészt azt mondja a javaslat, hogy persze, tulajdonképpen jöjjenek azok a pedagógusok, akik nem tudták letenni a nyelvvizsgát. Arra a képviselő asszony már felhívta a figyelmet, hogy milyen mértékig mond ez ellent annak, am it egyébként más oldalról csinálnak a nyelvoktatásnál; most szólunk: az lesz a következmény, hogy még kevesebben lesznek a pedagógusképzésben e miatt a felsőoktatási szigorítás miatt. Más oldalról pedig ugyanakkor azt is mondja a törvényjavaslat, hogy visz ont emeljük meg az óraadóknak az óraszámát. Magyarán szólva, teljesen jól látható módon nem képesek biztosítani a rendszer önfenntartását sem, azt sem képesek biztosítani, hogy annyi pedagógus legyen, aki normális munkaviszony keretében belép az iskolákba és ellátja ezeket a feladatokat. Az óraadói óraszámok növelésével igazából az önkizsákmányolást vagy a kizsákmányolást növelik; nagyon sok esetben itt arról van szó, hogy a pedagógusok több helyen is óraadóként dolgoznak, nyilván meg lehet keresni egy kics it jobb fizetést, mint amit a normál bérrendszerben önök adnak, de hosszú távon ez egy fenntarthatatlan modell. Ja, és hát persze nincs pedagógushiány, mint ezt Rétvári államtitkár úr minden alkalommal elmondja itt a parlamentben, csak gyakorlatilag éppen csak nem az utcáról szedik össze az embereket, akik képesek bemenni megtartani az órákat. (Ungár Péter tapsol.) ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Szél Bernadett képviselő asszony jelentkezett be két percre. Öné a szó. DR. SZÉL BERNADETT (független) : Én egy o lyan kéréssel fordulnék az államtitkár úrhoz, hogy ha lehet, akkor ne csak a végén reagáljon az elhangzottakra, hanem már most is, hogy élő vita tudjon a parlamentben kialakulni. Köszönöm. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK: Köszönjük, képviselő asszony. M ost visszatérünk a normál felszólalók sorrendjéhez. Tapolczai Gergely képviselő úrnak adom meg a szót. DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz) : (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ti sztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A magántanulók számával kapcsolatban: a 2014. évi statisztikai adatok szerint 78 ezer körül van a magántanulóknak a száma, és azóta biztos, hogy ez bővült, és most beszélhetünk körülbelül 9 ezer magántanul óról, a statisztika szerint ebből 1200 speciális nevelési igényű gyermek van. Ugyanolyan fontos része az oktatásnak, sőt kiemelt figyelmet igényel ez a csoport, ahány fogyatékossági típus, annyiféle igény, szaksegítség szükséges számukra, tehát nagyon szél es a paletta.