Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. július 8. hétfő - 82. szám - Arató Gergely (DK) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Kit érdekel a szegény gyerekek sorsa?” címmel - ARATÓ GERGELY (DK):
1036 hiányoztak a valótlan állítások. Sőt, csupa igaz állítás volt benne. (Derültség az ellenzék padsoraiban.) Az egész, amit elmondtam, nemcsak az ön válaszában megfogalmazott tétel, hogy hiányoztak belőle valótlanságok, hanem minden egyes mondata, meg minden, ami egyébként kitette az interpellációt, igaz. Ezt nagyon szépen köszönöm, és idáig rendbe n is lennénk. Idáig! Mert aztán onnantól kezdődően nem értünk egyet. Ezért tisztelettel közlöm önnel és önökkel, tisztelt kormánypárti képviselők, hogy az ellenzék minden frakciója képviselőinek, plusz a független képviselők egy részének aláírásával elég s zámú aláírás és ajánlás gyűlt össze. Ezért bejelentem, hogy az ellenzék az Alkotmánybírósághoz fordul a törvénnyel (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Letelt az idő!) , és ennek megfelelően az Alkotmánybírósághoz eljuttatjuk beadványunkat. Nem fogadom el az államtitkár úr válaszát. (Taps az MSZP és a DK padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Alelnök úr nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem önöket, elfogadjáke azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés az á llamtitkári választ 108 igen, 25 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta. Arató Gergely (DK) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Kit érdekel a szegény gyerekek sorsa?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Arató Gergely képviselő úr, a DK képviselője, interpellációt nyújtott be az emberi erőforrások miniszteréhez: „Kit érdekel a szegény gyerekek sorsa?” címmel. Arató Gergely képviselő urat illeti a szó. ARATÓ GERGELY (DK) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Fővárosi Törv ényszék minapi ítélete kimondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumát is felelősség terheli azért, mert a törvénnyel ellentétesen szegénység miatt is elszakítanak családoktól gyerekeket. Hiányzik a módszertani útmutató, hiányzik a megfelelő eljárásren d annak érdekében, hogy erre a drasztikus intézkedésre, a gyerekek családból való kiemelésére anyagi okokból, szegénység miatt ne kerülhessen sor. Az esetek többségében ez az intézkedés roma gyerekeket érint, és erre nem tudjuk elfogadni indoklásként azt, hogy ennek egyszerűen az az oka, hogy a roma családok nagy része mélyszegénységben él. Hatalmas probléma, hogy a szegénység ma Magyarországon milliókat érint, persze nem az önök által hamisított statisztikában, hanem a valóságban akkor, ha kimennek a parla mentből és kimennek a kényelmes autóikból körülnézni egy kicsit akár kisebb, akár nagyobb települések szélső házaiban is. De az a megoldás, amit erre ma a szociális intézményrendszer kényszerűségből, eszközök híján gyakran választ, hogy kiemeli a családból a gyerekeket, ez még inkább elfogadhatatlan és súlyosabbá teszi a helyzetet. A megoldás hosszabb távon az lenne, ha valóban felszámolnák a szegénységet, különösen a gyerekes családok szegénységét, ha nem kerülnének utcára gyerekes családok kilakoltatással , ha olyan megoldásokat találnánk, amelyek minden családon segítenek és nem csak az önök által kiválasztott jómódú családokon. De 2010 óta azt látjuk, hogy a kormány nem törődik a nehéz sorban élőkkel, a legrosszabb körülmények között élőket pedig egyenese n láthatatlannak tekinti. A „senkit sem hagyunk az út szélén” az önök nyelvén azt jelenti, hogy belelökik őket az árokba. Másznának ki, ha tudnának, ha nem tudnak, úgy is jó önöknek.