Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. július 8. hétfő - 82. szám - Magyar Zoltán (Jobbik) - az agrárminiszterhez - „Azért dolgoznak a gazdák, hogy elfáradjanak?” címmel - ELNÖK: - FARKAS SÁNDOR agrárminisztériumi államtitkár:
1032 Ezért is kell megköszönnöm Biró Lászlónak, BorsodAbaújZemplén megyei képviselőnknek, illetve Farkas Péter Barnabásnak, Ózd alpolgármesterének, hogy vette a fáradságot és velem együtt végigjártuk az ország összes borvidékét, hogy személyesen tudjunk beszélni az elmúlt hetekben és jelen napokban i s az érintettekkel. Így az ő üzenetük közben tudom tolmácsolni, hogy bizony a kormány megbukott, amikor arról beszélünk, hogy a szőlő vagy a bor területén a problémákat miként próbálta meg kezelni. Remélem, ön sem tagadja, hogy annak a 8,1 millió eurónak t alán jobb helye is lehetett volna, mint arra kifizetni, hogy értelmetlenül elpazaroljuk ezeket a zöld fürtöket. Mondok egy példát: az Európai Unió támogatja, mindig is támogatta egyébként például a termelői csoportok létrehozását, ahol a gazdákra lenne bíz va, hogy az ilyen és az ehhez hasonló problémákat saját maguk megoldják a saját tulajdonuk és a saját érdekeik keretében. Egy ilyen termelői értékesítő szervezet hosszú távon biztosíthatná a leghatékonyabban az ilyen piaci anomáliák kezelését. A gazdák rés zéről ez az igény egyébként szinte mindenhol felmerül, de talán Orgoványon és Balatonbogláron volt ez a leghangsúlyosabb. És higgye el, államtitkár úr, a bogyótermelők nem örömükben szórják le zölden az egész éves munkájuk gyümölcsét. Ráadásul megalázóan a lacsony összegről beszélünk, amit ezért kapnak, és lássuk be, a növényvédelem bizony nem ér véget ezzel a művelettel, tehát további költségeik generálódnak még az év során. Az értelmetlen pusztítás helyett tehát más utat is választhatott volna a kormány, p éldául, hogy értéknövelő termékké tudjon válni a szőlő, egyfajta minőségi hozzáadott értéket tudjunk még belevinni. Itt nem feltétlenül a bor irányra gondolok egyedül. Itt a sűrítmény lehetősége, amelyből szőlőlé készülhetne, államtitkár úr. És itt talán n em kell hangsúlyoznom, hogy mennyivel szívesebben fogyasztanánk óvoda, iskolagyümölcsprogram keretében, kórházak esetében vagy bármilyen közétkeztetés céljából egy olyan gyümölcslét, ami tudjuk, hogy miből készült, milyen alapanyagokból, és mennyire elle nőrzött folyamaton keresztül jutott el az asztalig, mint mondjuk, jelen esetben, amikor nádcukorból vagy valamilyen ismeretlen eredetű alapanyagból állítjuk elő ugyanezt. Tehát ha más érvet nem fogadnak el, akkor legalább azt lássák be, hogy az értelmetlen pusztítás helyett ezt az összeget el lehetett volna úgy is költeni, hogy a gazdák is jól járjanak, ugyanakkor a társadalom is hasznosan költse el ezeket az adóforintokat. Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Válaszadásr a megadom a szót Farkas Sándor államtitkár úrnak. FARKAS SÁNDOR agrárminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A zöldszüreti intézkedés bevezetését az európai borpiac helyzete teszi indokolttá. A sokéves átlagnál jelentősen több, mintegy 190 millió hektoliter borászati termék készült az EUban 2018ban, ami az utóbbi tíz év legmagasabb adata. Ennek következtében a készletek megemelkedtek, és a borok euróárai jelentős részben csökkentek. Gyors beavatkozás nélkül a magyar szőlőtermelők az idei szüret során minden eddiginél nehezebb helyzetbe kerültek volna. (Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) A piaci környezet egyszerre indokol rövid és hosszú távú intézkedéseket. A rövid távú váls ágkezelő piaci intézkedések közé tartozik a zöldszüret támogatása, valamint a borászati termékek krízislepárlása. Mindkét intézkedés teljes mértékben önkéntes. Fontos kiemelni azt is, hogy a rövid távú intézkedések mellett a szakmai szervezetekkel közösen hosszú távú intézkedések bevezetésén is dolgozunk a termelők érdekében. A zöldszüreti intézkedés európai uniós forrásokból kerül finanszírozásra, a vonatkozó rendelet és forrás felhasználását összesen nyolc intézkedési típus esetén engedélyezi, köztük a sz őlőültetvények szerkezetátalakításának vagy a borászati termékek promóciójának támogatására. Az intézkedést