Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. július 8. hétfő - 82. szám - Döntés személyi javaslatokról: - Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK: - BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár:
1023 százezer csal ádnak adják meg a lehetőséget, és a 601. számú módosító javaslatot, amit kikértünk, támogassák a szavazatukkal. Adják meg ezeknek a fiatal pároknak a család lehetőségét, ha már önök azt mondják, hogy a gyermek az első. Mi is úgy gondoljuk, hogy a gyermek a z első, és az első gyermek megszületését így is lehet támogatni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Varga László képviselő úr, MSZP. DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Hadd szóljak egypár támogató szót Szabó Sándor képviselőtársam mellett, hiszen ő arról beszélt, hogy van az Országgyűlés asztalán olyan, az önkormányzatok általános helyzetét érintő módosító javasla ta, amely jelentősen jobb helyzetbe hozná az önkormányzatokat, tulajdonképpen pótolná azokat a forrásokat, amelyeket önök évekkel ezelőtt elvettek az önkormányzatoktól. Hiába alakult át tulajdonképpen a feladatmegosztás az önkormányzatok tekintetében, önök kevesebb feladatot vettek el, több forrást, és ez sokszor nagyon nehéz helyzetet teremt. A fejlesztésekből bántóan hiányzik a legtöbb magyarországi önkormányzat esetében a forrás. Természetesen lehet gondolni egyegy megyei jogú városról, mondjuk, hogy a „Modern városok” programban kapott lehetőséget, legyen elég az. Azonban ezek a programok sem teljes körűek, és nagyon sok esetben tulajdonképpen az ígéret stádiumig jutottak el egyelőre. Úgyhogy jómagam a frakciónk által az egyes szakterületeket érintő mód osítókon túl benyújtottam a szülővárosomat érintő módosító indítványokat is, Miskolcot érintő módosító indítványokat is, olyanokat, amelyek bántóan hiányoznak mind a „Modern városok” programból, mind egyébként az európai uniós lehetőségekből. (14.10) Úgy hogy ebben a tekintetben kérném a támogatást önöktől is, hiszen ehhez többség kell itt az Országgyűlésben. Azt gondolom, ezek mindmind olyan kérdések, amelyeket én javasoltam, illetve a képviselőtársaim a frakciómban javasoltak, amelyek a helyben élő embe rek problémáit orvosolják: az útfelújításoktól a panelrehabilitáción át adott esetben a környezetvédelem, a szmoghelyzet kapcsán fontos kérdések kezeléséig. Okozzanak meglepetést, hiszen évről évre ezeket itt elmondjuk, akár a részletes vitában a bizottság ban, akár itt az összegző módosító javaslat vitájában, hogy egyegy ilyen ügyet igazán támogathatnának legalább szimbolikusan. Most van lehetőségük, több módosító indítványt a frakciónk is kikért, de láttam, hogy ellenzéki képviselőtársaim többsége is tett ilyen kikéréseket. Azt gondolom, szimbolikusan egyegy ellenzéki módosító javaslat mindenképpen támogatásra érdemes volna önöktől, de akár az is egy meglepő fordulat volna, ha egész szakterületet érintő javaslatainkat is támogatnák, mint például a Szabó S ándor által elmondott, önkormányzati területet érintő javaslatokat. Okozzanak tehát meglepetést, és támogassák az indítványainkat! Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy a fra kciók részéről a fennmaradt időkeretekben kíváne még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! A vitát lezárom. Megkérdezem az előterjesztőt, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra . (Banai Péter Benő jelzésre:) Megadom a szót Banai Péter Benő államtitkár úrnak. BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár :