Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. július 8. hétfő - 82. szám - Döntés személyi javaslatokról: - Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - HAJDU LÁSZLÓ (DK): - ELNÖK: - HAJDU LÁSZLÓ (DK): - ELNÖK: - HAJDU LÁSZLÓ (DK): - ELNÖK: - SZABÓ SÁNDOR (MSZP):
1021 A költségvetésben 735,8 milliárd forint szerepel a települési önkormányzato k fejezetében. Ez azt jelenti, hogy a költségvetés tervezésekor 2,8 százalékos inflációval számoltak, ez 0,9 százalékos emelkedést jelent mindössze a 3800 településnek. Azt gondolom, hogy ez még a szinten tartáshoz sem elegendő. Ki lehet mondani egyébként, hogy az önkormányzatok számára kötelezően előírt feladatokat nem fedezi ez a 0,9 százalékos növekedés, ami kiolvasható ebből az anyagból. Másrészt viszont benne van a már kvázi adóvá nőtt szolidaritási adó, amelyet a 167 önkormányzatnak kell fizetni, és e bből működtetik lényegében az államosított közoktatást, ami egy kerületi önkormányzat, mondjuk, az én választókerületem kerületének önkormányzata esetében 2017ben még csak 280 millió forintot jelentett, ma most, ebben a költségvetésben már 700 millió fori ntot jelent. Ez az adó azért van, hogy működtetni lehessen az államosított iskolákat. Ez mind a 167 önkormányzatnál hasonló arányban, hasonló differenciával sújtja az önkormányzatokat. Nagyon fontosnak tartom (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az i dőkeret leteltét.) , hogy fölhalmozási feladatokra olyan kevés pénz jut, ma erről a területről valaki szólt… ELNÖK: Köszönöm szépen. HAJDU LÁSZLÓ (DK) : …sem a tömegközlekedésre, sem pedig a belterületi utak javítására, felújítására és a járdák felújítására… ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. HAJDU LÁSZLÓ (DK) : Ja, letelt az időm? ELNÖK: Lejárt az idő. HAJDU LÁSZLÓ (DK) : Köszönöm. (Taps a DK soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Szabó Sándor képviselő úrnak, MSZP. SZABÓ SÁNDOR (MSZP) : Köszönö m a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési vitában elsősorban én is az önkormányzatok helyzetével foglalkoztam, ebben Banai államtitkár úrral évek óta vitánk van - ő nyilván makacsul ragaszkodik a számokhoz, én meg nyilván makacsul ragaszkodom a tényekhez. Én nagyon sok települést végigjárok, nemcsak a választókerületemben, hanem a megyében, és azt kell hogy mondjam önnek, államtitkár úr, hogy azért közel sem olyan jó a helyzet az önkormányzatok tekintetében, ahogyan azt ön , illetve az ön számai mutatják. Éppen ezért módosító javaslattal éltem a költségvetés kapcsán az önkormányzatok tekintetében, ami természetesen arról szól, amit a korábbi években is tettem, én kérem kormánypárti képviselőtársaimat, illetve önt is, államti tkár úr, támogassák ezt. Ez nem szól másról, mint arról, hogy az önkormányzatok finanszírozását meg kell erősíteni. Ezt pedig meg lehetne úgy tenni, hogy a gépjárműadó jelenlegi 40 százaléka, ami helyben marad, az legyen 80 százalék, valamint azok az illet ékek, bírságok, amik korábban az önkormányzatokat illették, azok szintén maradjanak az önkormányzatoknál, valamint a személyi jövedelemadó egy jelentős része, ami 10 százalék volt korábban, amit a központi kormányzat szintén elvett, azt adják vissza az önk ormányzatoknak. Ezáltal vélhetően biztosítva lenne az önkormányzatok jobb